A hat fesztiváldíjat nyert Piedone nyomában című magyar portréfilm az egyik legrangosabb állami kitüntetést, a San Gennaro-díjat kapta Olaszországban. „Il Miracolo di Király Levente!” – azaz “Király Levente csodája!” Így emlegetik Bud Spencer szülővárosában, Nápolyban azt a filmet, amelyet négy éven át, öt országban forgatott az olasz színészóriásról a rendező.

061.hu

“Létezik egy összekötő szál Nápoly és Magyarország között, és ez nem más, mint Bud Spencer. Mégis hogyan? Király Levente Piedone nyomában filmjén keresztül. Király Levente csodája az, hogy nemcsak a színésznek állít emléket, de olyan részletességgel mutatja be Bud Spencert, amely eddig ismeretlen volt! Ennek a földi csodának a megteremtéséért Király Leventét San Gennaro-díjban részesítjük!” – hangsúlyozta a ceremónia alkalmával Gianni Simioli, a San Gennaro Bizottság elnöke, aki hozzátette azt is, hogy ez az első alkalom, hogy külföldinek, ráadásul magyar embernek ítélik oda a díjat.

A kitüntetést a nápolyi dóm előtti téren felállított színpadon vehette át kétezer ember előtt Király Levente, az MTVA munkatársa, az M5 kiemelt szerkesztője. A díjat és a vele járó szobrot Bud Spencer lányai, Diamante és Cristiana Pedersoli adták át a magyar rendezőnek.

“Óriási megtiszteltetés kézbe venni ezt a díjat, amelyet Nápoly védőszentjéről, San Gennaróról neveztek el. Egy ilyen elismerés megerősíti az ember hitét abban, hogy nemcsak ápolni, őrizni és fenntartani kell az országok közötti kulturális kapcsolatokat, de erősíteni, mélyíteni is. Ez a díj Olaszország háláját jelképezi Magyarországnak, amiért a világon először mi készítettünk mozifilmet a nemzeti ikonjukról”

– fogalmazott a díszünnepségen Király Levente, aki elárulta azt is, hogy október végén Piedone nyomában címmel egy könyv is megjelenik, amelyben további érdekes történeteket lehet majd olvasni Bud Spencerről.

Nem ez az első alkalom, hogy elismerésben részesítik a filmet, amelyet László Gábor operatőrrel forgatott Király Levente. Az elmúlt hónapokban az alkotás aranyérmet nyert a XV. VAS-FILM Fesztiválon, ezüstérmet a VI. Savaria Filmszemlén, bronzérmet a III. Hét Domb Filmfesztiválon, szerkesztői különdíjat a X. Bujtor István Filmfesztiválon és fődíjat a XV. Göcsej Filmszemlén. A napokban megállapodást írtak alá arról is, hogy a magyar filmet a nápolyi általános iskolákban is vetíteni fogják.

https://nullahategy.hu/a-mi-bud-spencerunk-interju-kiraly-leventevel-a-piedone-nyomaban-cimu-portrefilm-rendezojevel/

Fotó: Horváth Péter Gyula