Sári Zsolt: Az argentín szatmári táncok és dobostorta nyomában

Argentínából tért vissza nemrég Sári Zsolt, a Szentendrei Szabadtéri Múzeum általános főigazgató helyettese, ahol a magyar diaszpóra tárgyi és szellemi értékeinek nyomában kutatott. A Skanzen nyári évadjáról, tervekről, a kortárs múzeumkoncepcióról mesélt.

CSETE BORBÁLA – 061.hu

Mit keresett a Skanzen Argentínában?
A Skanzen alapvetően a mai Magyarország területének épületeit, kultúráját, életmódját mutatja be, ezt a feladatot az eddig elkészült tájegységeivel szinte már teljesítette, az Alföld tájegységet kell még befejeznünk. Közben elkezdtünk érdeklődni a határon túli magyarság és a diaszpóra iránt: mint nemzeti közgyűjtemény, felelősek vagyunk ezekért a területekért is. Azt vettük észre, hogy a látogatóink hiányolják a határon túli és a diaszpórában élő magyarság bemutatását. Miközben gőzerővel folynak az erdélyi kutatásaink, 2012-ben kezdtük meg a magyar diaszpóra kutatását Észak-Amerikában. Pennsylvaniában az egykori magyar bányásztelepüléseket vizsgáltuk, és találtunk rá egy Vintondale nevű kisvárosra, ahonnan egy „burdos házat” hoztunk Szentendrére. A nyugat-pennsylvaniai bányavidéken számos kis, világtól elzárt telep jött létre, jelentős magyar bányászlakossággal, amelyeket az amerikai magyarok „pléz”-nek (place-hely) neveztek, ilyen volt Vintondale is. A burdos ház a „boarding house” magyarosított megnevezése, ami nem más, mint az amerikai magyarok szóhasználatban szállásként vagy panzióként fordítható. Ilyen „burdos házakban” nőtlen legények, vagy a családjukat Magyarországon hagyó, egyedül munkát vállaló férfiak laktak. Az általunk megtalált épület földszintjén egy vegyes bolt és egy hentes üzlet működött, míg az emeleten a szálló, ahol a fiatal bányászok ágyakat béreltek a tulajdonostól, egy Bagu Balázs nevű Kárpátaljáról kivándorolttól. Két évvel ezelőtt megkezdtük az argentínai magyar diaszpóra vizsgálatát is.

Mi vezetett épp Chacoba?
Az argentin diaszpóra földrajzilag és társadalmilag is nagyon tagolt: a két legjelentősebb terület a Buenos Aires-i illetve a kutatási területünk, Chaco tartomány. Utóbbira azért esett a választásunk, mert a hagyományos paraszti kultúra képviselőinek utódait figyelhetjük meg itt. Az első bevándorlási hullám az 1910-es évek végén, még az első világháború befejezése előtt, és a befejezést követően érkezett. A legnagyobb tömeg az 1920-as években és 30-as évek legelején telepedett le Chacoban. Cseri Miklóssal, a Skanzen főigazgatójával és Zsonda Márk néprajzossal kezdtük meg a kutatásainkat. Márk a Kőrösi Csoma Programnak köszönthetően már többször járt ebben a közösségben, megismerte a helyi viszonyokat. Szembeötlő volt a viszonylag zárt, nagy lélekszámú közösség léte: ma a második-, harmadik- és negyedik generáció él együtt. A második generáció után szinte egyáltalán nem beszélnek magyarul, vagyis viszonylag gyors volt a nyelvvesztés. Nagyon hamar vegyes házasságok köttettek, ahol szinte mindig a spanyol lett a fő nyelv. Érdekesség, hogy a történeti Magyarország területéről, főként a mai határon túli területekről történt a kivándorlás. Az első interjúk során is próbáltuk megvilágítani saját magunk számára is, mi lehetett az oka, hogy ide vándoroljanak ki, gazdasági menekültek voltak, akik  a jobb élet reménye miatt vállalták ezt a hatalmas utat? A jobb gazdasági remények mellett nagyon sokszor azt hallottuk vissza, a háborútól való félelem vezette a kivándorlókat. Az elcsatolt területeken besorozva az új államok hadseregében az anyaországgal kellett volna harcolniuk. Nagyon erős érvnek tűnt, arra emlékeznek vissza, a nagyszülők leggyakrabban ezt az indokot emlegették. Annyira egységesen ez jött elő, több kell, hogy legyen romantizáló, megszépítő magyarázatnál. 

Sári Zsolt 2016.05.16. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Milyen tárgyi emlékeket lehetett elhoznotok?
Skanzenesként épületet kerestünk; szeretnénk bemutatni a diaszpórának azt a területét, ahol a mezőgazdaság maradt a fő megélhetési forrás, ezzel is kapcsolódva a rurális Magyarországot bemutató alapmúzeumhoz. Argentínában szintén mezőgazdasággal kellett foglalkozniuk a betelepülőknek. A jobb élet reményében  általában Észak-Amerika volt a célpont, azonban migrációs kvóta bevezetése után, nehezedett az odajutás, ekkor lett a migrációs útvonal egyik célállomása Dél-Amerika. Az argentin kormány az újonnan érkező migránsoknak pénzt és földterületet kínált fel, ugyan Buenos Airestől több mint ezer kilométerre, az egykori őserdő területén, amit ki kellett irtaniuk, hogy mezőgazdaságilag használható, művelhető területet kapjanak. Alapvetően a gyapottermesztés volt a fő tevékenység. Számukra ismeretlen, megtanulandó munka, egészen más földrajzi, klimatikus viszonyok között, mindez nagyon nehéz volt. Sokan fiatalon meghaltak, és az öngyilkosok száma is viszonylag magas volt a kezdeti időkben.

Általában már családosan mentek ki?
Vegyes a kép. Sokan egyedül, fiatalon, fiatal férfiak voltak, később viszik magukkal a családot. Eleinte, az első generáció inkább egymás között házasodott. De volt, hogy barátok, illetve testvérek együtt vállalták a hosszú utat.

Sári Zsolt 2016.05.16. Fotó: Horváth Péter Gyula

 Fotó: Horváth Péter Gyula

Az ott jellemző épület mennyire karakteres?
A  ház a helyi építészeti sajátosságokat tükrözi: a klasszikus, filmekből is ismert lapos tetős épület jelenik meg. Ugyanakkor  a magyar tanyáknál teljesen általános boltíves tornác mintáját itthonról vitték. Etnikus specifikumként értelmezhető tehát ez az elem. Egyébként mindez eddig egyáltalán nem volt kutatva. Zsonda Márk kezdett megfigyeléseiről hírt adni, az elmúlt években kerültek kutatásai a tudományos köztudatba. A ház 1917-ben épült, az első tanyák egyike, a Pajor család lakja most is, a harmadik generáció. Hamar jóra fordult a sorsuk, meggazdagodtak, a második generáció már a városban szállodát épített. A tanyát megtartották, ez volt a gazdaság központja. A lakóház mellett gazdasági építményeket találtunk. Érdekességként megemlíthető, hogy a lakóház mellett ma is áll egy kültéri kemence, amelynek formája az ún. vasutas kemence (ez Magyarországon elterjedt forma, a vasutak megépülésével áll összefüggésben), ennek analógiáját találtuk meg itt is. Szintén különlegesség a disznótartás, illetve hogy külön disznóvágó helyet hoztak létre. Az épület bontásánál a nyílászárókat hozzuk el, az eredeti ajtókat és ablakokat, a falazatból, mely vályog és tégla, mintát hozunk, és a padlóból, mely helyiségenként más-más cementlap, 1-1 nm-es mintát.

A ház még lakott?
Már nem, albérletbe volt adva, és bontást fontolgattak, tehát szerencsésen találtunk egymásra. A tanyáról sikerült gazdasági eszközöket is megvásárolnunk: szekeret, vetőgépet, ekét, és más magyar családoktól további, alapvetően a gazdálkodáshoz kötődő tárgyakat. Például lószerszámokat, ahol érdekes, hogy alapvetően európai és dél-amerikai minták keverednek, mert európai formájú nyereg mellett a kiegészítők között indián hagyományokra bukkantunk, például a kengyel indián jegyeket viselő formákat, motívumokat mutat. 

Sári Zsolt 2016.05.16. Fotó: Horváth Péter Gyula

Fotó: Horváth Péter Gyula

Kikkel éltek a betelepültek?
Alapvetően indián szomszédok voltak, immár a kolonizáció után. Nemcsak magyarok, német, olasz és a Kárpát-medence több népe élt együtt.

Hol lesz a Skanzenben a diaszpóra helye?
Külön épületegyüttesben mutatjuk be, nem a hagyományos enteriőrös megoldással, hanem vegyes technikákkal. Többet szeretnénk mesélni, termes kiállítási módszerekkel is élünk: fotók, tárgyak, történetek sorjáznak majd. Interaktív lesz: rengeteg interjút készítettünk, melyek hallgathatók, filmet készítettünk, melyet bemutatunk. Több család teljes fotóarchívumát digitalizáltuk. Dokumentumokat mutatunk az első földszerzésről, bérletről, az állatállomány változásáról. Szeretnénk azt is megmutatni, ma hogyan élnek ott a leszármazottak. Amikor először mentünk Chacoba, eljutottunk egy Colonel Du Graty nevű faluban, a magyar diaszpóra egyik településére, ahol egy hangárszerű épületben találkoztunk, húsz-harminc huszonéves fiatallal, akik szatmári táncot tanultak. A nyelvet már nem beszélik, de a magyar identitás megőrződött. A tánc és az étkezés a két fő elem. Érdekes volt, hogy az argentin assado (mint a grill) mellett a töltött káposzta, a Dobos-torta a mai napig jelen van a táplálkozásukban. Ezért is kerültek főzőedények is a gyűjteményünkbe a mezőgazdasági eszközök mellett.

Az elmúlt időszak gyűjtéseiről kiállítás is nyílt Szentendrén. Kérlek, mutasd be!
Gyűjtőpontok címmel, az elmúlt öt év új szerzeményeit láthatjuk egy izgalmas struktúrában. Részben önreflexív kiállítás, hiszen nemcsak a tárgyak, a tárgyak mögött az ember és története jelenik meg, hanem mi magunk, a múzeum munkatársai is, saját gyűjtési történeteink. Három fő területe van a kutatásainknak, így a kiállításon bemutatott tárgyaknak is: az erdélyi kutatások, a diaszpóra, illetve a 20. század második felének társadalmi átalakulása.

Sári Zsolt 2016.05.16. Fotó: Horváth Péter Gyula

 Fotó: Horváth Péter Gyula

Mennyire tükrözi a te tudományos érdeklődésedet a múzeum új kiállítása?
Tizenöt éve vagyok a Skanzenben, természetesen saját tudományos érdeklődésemet is átitatja a Skanzen módszere, illetve talán én is hatással vagyok a Múzeum átalakulására. Azért dolgozom itt, mert nagyon szeretem az intézményt. Ez a kiállítás egy közös, kollektív munka volt. Én a vezérfonalat adtam, amire több mint 15 muzeológus kolléga fűzte föl saját történeteit, tárgyait, módszereit. A kollégák közül foglalkoznak Erdéllyel, a XX. század változásaival: a kockaházakkal, lakberendezéssel, a társadalmi változásokkal. Nem csupasz kurátori feladatok vannak, fontos számunkra hogy reflektáljunk a társadalmilag érzékeny problémákra is, a kisebbségi társadalom kérdéseire, a kisebbség és többség együttélésére, a migrációra, vagy éppen a történeti kataklizmák kibeszélésére,ezért foglalkozunk a kitelepítések kérdésével, a kulák kérdéssel, vagy éppen a demenciával élők múzeumi lehetőségeivel

Mire fordítanál egy év kutatói szabadságot?
Megírnám végre a huszadik századi épületegyüttes koncepcióját, amihez immár rengeteg anyag áll rendelkezésünkre. De erre most ebben a formában nem lesz idő, hiszen egyrészt a mindennapokat már erősen leköti, hogy jövőre lesz ötven éves a múzeum, és az ehhez kapcsolódó kutatások, kiállítások tervezése sok időt igényel. Másrészt viszont zajlik a múzeum történetének eddigi legnagyobb tudományos és kiállítási programja, az Erdély épületegyüttes előkészítése.

Miért jöjjünk vissza a Skanzenbe?
A szabadtéri múzeum vonzó zöld környezete speciális helyzetet biztosít. A programok sokszínűsége, az élő múzeumi koncepció, amelyben a múzeumlátogatást a bemutatott hagyományos tevékenységek, bemutatók, kalendárium-szerűen, tematikusan egyedivé tesznek egy-egy napot. Az elmúlt évtizedben több tematikus évünk volt: középpontban a játékkal, a vasúttal, a báránnyal, jövőre az ünnep: hiszen a Skanzen 50 éves lesz.

Mit emelnél ki a közeljövő programjai közül?
Újdonságunk a gyermek élménypontok  sora: a fényképészeti műterem, egy gyereknek szóló gazdaságág, a bábszínház, egy kisbolt vagy egy hatalmas játszótér, ahol mindent kipróbálhatnak a látogatóink. Nyáron hűsítő-frissítő programokkal várjuk a betérőket. Ősszel rendezzük meg a táncház-zenész találkozónkat, majd a szezonzáró Márton-napi újbor és liba fesztivált.

2018-10-18T21:09:14+00:00 2016. június 11.|