A Budapesten forgató világsztárt, Scarlett Johanssont fogadta hivatalában Tarlós István főpolgármester és helyettese, Szalay-Bobrovniczky Alexandra – írja a Bors. A színésznő elmondta, húsz éve járt Budapesten, és örömmel látta, mennyit változott azóta a város.

061.hu

A Bors azt írja, hogy a színésznőnek sikerült a forgatás alatt két napot szakítania arra, hogy megismerkedjen a várossal. Az egyik célpont, már csak a kislánya miatt is, az állatkert volt. Scarlett Johansson szóba hozta a főpolgármesternek, mennyire felkapott Budapest a filmesek körében, és milyen sok mozit forgatnak nálunk. Tarlós Istvántól azt is megtudta, hogy nemcsak a filmesek szeretik a várost, hanem a turisták is: 2019-ben Európa legjobb úti céljának választották Budapestet. mennyire felkapott Budapest a filmesek körében, és milyen sok mozit forgatnak nálunk. Tarlós Istvántól azt is megtudta, hogy nemcsak a filmesek szeretik a várost, hanem a turisták is: 2019-ben Európa legjobb úti céljának választották Budapestet.

A főpolgármester megmutatta irodáját is a színésznőnek, akivel a város történetéről és működéséről beszélgetett. A kerületek és a főváros viszonya kapcsán New York is szóba került, mindketten találkoztak személyesen korábbi New York-i polgármesterekkel.

A találkozó végén Tarlós István nemcsak virággal köszöntötte a vendégeket, hanem különleges ajándékkal is kedveskedett: 3 ezüstérmét adott át. Az egyiken a Hősök tere, a másikon a Halászbástya, a harmadikon a Budai Várpalota látható, a hátoldalukon Budapest címerével. A színésznő meg is jegyezte, hogy a különleges ajándékot majd olyan helyre kell tennie, nehogy a kislánya megtalálja, mert még a végén könnyen elkallódhat egyik-másik érme.

Fotó: Jay Maidment / Marvels Black Widow