Egy nappal tervezett koncertje előtt Sean Paul lemondta fellépését a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN). A jamaicai sztár szombaton szerepelt volna a fesztiválon headlinerként, ám egy régebbi térdsérülése közbeszólt.

MTI

Sean Paul menedzsmentjének tájékoztatása szerint az énekes állapota olyan stádiumba került, amely azonnali operációt igényel, emiatt kénytelen szegedi koncertjét lemondani – közölték a szervezők. Kolonics Erika, a SZIN főszervezője kiemelte: korábban úgy volt, hogy egy nappal fellépése előtt érkezik Szegedre Sean Paul, aki szerette volna megismerni a várost. Bár a zenekar megérkezett, a főszereplő Florida felé tart egy fájdalmas térdporcsérüléssel.

“Megpróbáljuk pótolni Sean Paul hiányát, ami egy nappal a fellépés előtt szinte lehetetlen” – mondta a főszervező. Az idén ötvenéves SZIN szerdán kezdődött és szombat a zárónap. A nyárzáró fesztiválon pénteken este lép fel a Pet Shop Boys, korábban koncertet adott Jess Glynne, Wilkinson, dj-szettet adott a Faithless, a hazai élvonalból mások mellett Ákos zenélt, pénteken este a Halott Pénz ad műsort, szombaton pedig Lovasi András.

Az Újszegedi Partfürdőn 1395 fellépőt láthat a közönség a több mint 150 zenei program során. A SZIN-en több mint ötszáz ember dolgozik, és minden korábbinál több kiállító és vendéglátó várja a közönséget.

Fotó: nu.nl