Négyórás élő műsorral jelentkezik Szenteste a Kossuth Rádió. A “Senki sincs egyedül” című program este 8-tól éjfélig várja azokat a hallgatókat, akik az ünnepen szeretnének egy szélesebb közösséghez kapcsolódni. A műsorvezető párosok és a szerkesztők órás váltásokban tervezik a programot, és nemcsak azokat várják, akik egyedül töltik a szeretet ünnepét, vagy éppen dolgoznak, hanem mindenkit, aki a családi együttléttel össze tudja kapcsolni a rádióhallgatást.

MTI

“A teljes műsor alatt várjuk hallgatóink telefonhívásait. Kíváncsiak vagyunk a karácsonyi történeteikre, az ünnepekhez fűződő emlékekre.  Utánajárunk, hogy miként ünneplik a Kárpát-medencében a karácsonyt, telefonon kapcsolunk majd határon túli zenekarokat és néptáncegyütteseket is. Természetesen karácsonyi versekkel is készülünk” – mondta Deák Dóra műsorvezető, aki Gózon Ákossal este 9-től 10-ig várja a hallgatókat.

Az interaktív műsor vendégei és műsorvezetői a karácsonyi témák mellett foglalkoznak majd a 30 évvel ezelőtti temesvári forradalommal, a 2020-ra meghirdetett nemzeti összetartozás évével vagy a keresztényüldözéssel. A mikrofon előtt Völgyi-Tóth Zsuzsa – Farkas István Zoltán, Deák Dóra – Gózon Ákos, Pintér Edina – Szilágyi Árpád és Horváth Katalin – Visy László műsorvezető párosai várják a hallgatókat.