Köbli Norbert Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró nevéhez olyan filmek kötődnek, mint az S.O.S. szerelem, Made In Hungaria, A berni követ és a Félvilág. Nemcsak a stáblistán van helye, hanem egy-egy interjúban is. Köbli Norberttel beszélgettünk.
PZL – 061.hu
A 9 és fél 7 randit szégyellted, sok mindent írtak át. Nincs a forgatókönyvírónak szerzői joga, vagy ahhoz joga, hogy azt mondja: eddig és ne tovább?
Az író és a rendező, illetve az író és a producer közti viszony éppúgy a bizalomra és a kölcsönös tiszteletre kell hogy épüljön, mint egy házasságban. A cél is hasonló: világra hozni és felnevelni egy közös gyereket: a filmet. Régen rossz, ha egy ilyen bizalmi viszonyban jogszabályokra vagy szerződésekre kell hivatkozni. Ha mégis megesik, azt a gyerek: a film sínyli meg. Lásd a mellékelt példát.
Részt veszel sorozatotokban is, ami favágás… Mennyire meríti le az energiáid? Tudsz egy epizód után rendesen koncentrálni a filmre?
Csak olyan munkát vállalok, ami lelkesít, és elég kreatív fűtőanyagot ad nekem, hogy hónapokon át mindennap, egész nap ugyanazzal foglalkozzak. Ha így állok neki, a sorozatírás is ugyanolyan izgalmas, mint a játékfilmírás. Egy munka, bármilyen munka akkor válik számomra favágássá, ha elszürkül, elveszik belőle az öröm. Az írás játék, annak is kell maradnia.
Goda Krisztina még 1996-ban külföldre ment, mert nem volt itthon jó forgatókönyvíró. Mi változott azóta? A szemlélet igen, de nincs forgatókönyvírói tradíció, ami „benne lenne a génekben”.
Benne van a génekben, kreatív nemzet vagyunk kitűnő íráskészséggel, irigylésreméltó irodalmi és filmes hagyományokkal, elképesztő történetekkel. Kérdésedre a válasz a „kis pénz, kis foci” puskási elvében keresendő. Nem olyan értelemben, hogy ha kevés pénzt kap, a magyar forgatókönyvíró direkt szart fog írni. Hanem úgy kell érteni, hogy ha a magyar író nem él meg a filmírásból, akkor nem tud rá karriert, családot építeni, és akkor nem tudja egész életét a hivatásának szentelni. Hanem közben minden más munkalehetőséget is meg kell ragadnia a megélhetésért. A figyelme, az ereje szétforgácsolódik ahelyett, hogy minden figyelmét, erejét a filmírásnak szentelné. Történelmileg ebben látom a magyar forgatókönyvírás rákfenéjét: nem adott kiszámítható karriert, megélhetést az íróknak. Persze melyik más hivatás ad? Summa summarum: ma is kevés az olyan profi forgatókönyvíró Magyarországon, aki egész életét a hivatásának szenteli. Sajnos, sokan egy ponton feladják, fel kell adniuk.
Vannak projektek, amiket szívességből vállalsz el (Dyga Zsombor filmje), szóval: min múlik a szívesség, és min múlik az, hogy mennyiért vállalsz el valamit?
Van az a mondás, hogy légy kedves az emberekkel felfelé menet, mert lefelé is velük fogsz találkozni. Ezért hát igyekszem kedves lenni az emberekkel, amit lehet, elolvasok, ahol tudok, segítek. Az, hogy a kedvességem egyre fogy, annak egy oka van: nem fér a fejembe és a szívembe több történet. Mert lehet, hogy a szívességet kérő csak annyit szeretne, hogy elolvassak három oldalt, amit írt, vagy tízet, de az nekem sosem szimpla három vagy tíz oldal, hanem valakinek az álma, tudatfolyama, ami be akar férkőzni a fejembe, és ott munkálkodni kezd. Márpedig a fejem már így is tele van saját álmokkal, saját történetekkel. Mentális önvédelemből meg kell tanulnom bizonyos kérésekre nemet mondani.
Mi áll hozzád közelebb, a storyline, vagy a történetmesélés? Sokan teambe dolgoznak, te tudsz teamben melózni?
Mindent szeretek, ami a forgatókönyvírással kapcsolatos. De azt, hogy miért jó csapatban dolgozni, csak egy-két éve értettem meg, és még most is tanulom. Korábban semmilyen csapatmunka nem elégített ki, terhesnek éreztem őket. Míg rá nem találtam a megfelelő társakra, akiket tisztelhetek, akikben bízni tudok. Ahogy Woody Allen mondja: „A szex férfi és nő között csodálatos lehet, csak a megfelelő férfi és nő közé kell feküdni.” Ez a véleményem a csapatmunkáról.
Szkriptkonzultáns voltál a két éve készült Mission London című bolgár filmen. Mi volt a legfurcsább melód?
Talán a Pierre Woodman pornófilmesről forgatott HBO-dokumentumfilm, amelynek kreatív producere voltam. Párizs, Prága és Budapest pornóalvilágába követtük ezt a kétségtelenül érdekes és karizmatikus fickót, akiből a forgatás végére úgy kiábrándultam, hogy már az volt az érzésem, ezzel a dokumentumfilmmel konkrétan az ördögöt szolgáltuk.
Az, hogy 1956-os jó sztorik előkerülnek, és film is lehet belőlük, azért van, mert olcsóbak lennének, mint egy 1944-es ostrom sztori?
A ’44-es ostromról is lehet „olcsó”, de izgalmas kamaradrámát írni. Jó is lenne, meg is nézném. ’56 egyszerűen azért foglalkoztatja a filmeseket, konkrétan engem, mert azt látom, hogy ott vannak a dolgaink menthetetlenül összegubancolódva, minden jelenlegi kérdésünkre ott a válasz.
A bukás című film forgalmazása hozzád tartozott. Mi volt a legelképesztőbb reakció a plakátok, vagy maga a bemutató körül…
A bukás elképesztően jó film, a magyar közönség nagyon szerette, több mint 200 ezer nézője volt. Emlékszem, 12 kópiával indítottuk a filmet, és akkora volt az érdeklődés, hogy a következő hétre gyorsan még 7 kópiát kellett csináltatni. Elképesztő reakciókkal nem találkoztam. Néhány kritika, komment azt firtatta – ahogy Németországban is -, hogy szabad-e Hitlert mint embert ábrázolni.
Mit gondolsz, az, hogy a mai generáció nem olyan megengedő a Kádár-kor bűneivel, mint a rendszerváltó értelmiség, azt az ötvenes években játszódó filmjeid is befolyásolhatták?
Nem tudom. Ilyen nagy felelősséget nem vennék a nyakamba. Mégis némi önkritikával megállapíthatom, hogy úgy járok-kelek ebben a kommunista porcelánboltban, mint aki igazából nincs tisztában azzal, mekkora felelősséget vállal, táradalmilag is, egy-egy ilyen történet elmesélésével. Ha ebbe jobban belegondolnék, valószínűleg soha többé nem írnék történelmi témáról, főleg a közelmúltról. De nem gondolok bele, továbbra is hallgatok az ösztöneimre, és igyekszem méltón és igazan nyúlni feldolgozatlan közös ügyeinkhez.
Fotó: HORVÁTH PÉTER GYULA
A 061.hu a Félvilág mozis premierjén járt még decemberben, ahol Kovács Patríciával és Szász Attilával is beszélgettünk.
A cikkért kattintson IDE.