Sisi magyar népművészet iránti rajongása ma még kevésbé ismert, mint ahogy az is, hogy érdeklődése, sok más kortársával közösen milyen hatást gyakorolt a későbbi háziipari szövetkezetek létrejöttére. A „Sisi és a népművészet – A csipke vonzásában” című kiállításkiállításban a szervezők megidézik Sisi kalotaszegi bútorokkal és varrottasokkal berendezett magyar szobáját, láthatók lesznek magyaros öltözékei, különös tekintettel a hímzésekre és csipkedíszítésekre, és bemutatkozik a magyar háziiparra gyakorolt hatása, valamint kapcsolatát Gyarmathy Zsigánéval és Izabella főhercegnével is. 

061.HU

Sisi királyné nemcsak a századfordulón gyakorolt hatást a népművészetre és annak továbbélésére, hanem mind a mai napig hat arra, ahogyan az újragondolt népművészetet szemléljük. A kiállítás a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum és hét másik gyűjtemény anyagából táplálkozott. A tárlatban egy részt a csipkének szentelünk. Sisi rajongott a csipkékért, így a királyné személyes csipke használati tárgyain – ruhákon, zsebkendőkön, stólákon, legyezőkön – kívül azt is be tudjuk mutatni, hogy a főúri csipkék hogyan hatottak a népművészet díszítő motívumaira. A látogatók a csipkék mellett olyan matyó és kalotaszegi textileket is megtekinthetnek, amik az eredeti minták alapján a Háziipari Szövetkezetben készültek.

A kiállítás március 30-tól látogatható a Hagyományok Házában.

A videót készítette: L. Szabó Fruzsina

Vezető kép: Szilárd Katalin / Hagyományok Háza