Nyugat magyarjai – írta népéről a Nobel-díjas ír költő, William Butler Yeats 1887-ben. Azóta a Dunán és a Shannonon is sok víz lefolyt már, a két nép szokásaiban, mentalitásában és történelmének alakulásában tapasztalható hasonlóságok nyomán pedig már-már közhellyé szilárdult a költői megállapítás arról, hogy igenis rokonlelkek vagyunk. Bár a Magyarországon élő írek csupán néhány száz fős közösséget alkotnak, a kölcsönös szimpátia vitathatatlan szerepet játszik abban, hogy évek óta éppen Budapesten tartják Közép-Kelet-Európa legnagyobb Szent Patrik napi mulatságát. A fő csapásnak számító felvonulás és fesztivál programkínálata mellett utánanéztünk annak is, pontosan kire-mire is iszunk Írország védőszentjének napja, az írek nemzeti ünnepe alkalmából.

MAPET – 061.hu

Budapesten hetedszer rendezik meg a Szent Patrik napjához, március 17-ikéhez legközelebbi vasárnapon a zöld kavalkádban zajló parádét és felvonulást. Idén a hivatalos ünnepnap, illetve a püspök halálának évfordulója péntekre esik, így a fesztivál két napra rá, március 19-én vasárnap veszi kezdetét a V. kerületi Szabadság téren. Fél 2-től rengeteg látnivalót és meglepetést kínál a helyszín: lesznek zsonglőrök, gólyalábasok, zenészek, ír juhász- és vadászkutyák, luftballonok és óriásbuborék fújás, a tér egyik kávézójában eredeti recept alapján készített irish stew-t is felszolgálnak – tudtuk meg az eseményt rendező Ír-Magyar Üzleti Kör Egyesület (IHBC) rendezvényigazgatójától.

Felvonulók kérték

Banka Anna elmondta, a felvonulással egybekötött fesztivált első ízben 2011-ben szervezték meg Budapesten mintegy 500 fő részvételével, de a rendezvény már akkor Közép-Kelet-Európa legnagyobb Szent Patrik napi eseményévé vált. Tavaly több mint 3500-an vettek részt a felvonuláson, amelyen rendszerint írek, magyarok és külföldi turisták is részt vesznek minden korosztályból.

Felhívta a figyelmünket arra is, hogy idén új attrakció járul hozzá az autentikus hangulathoz: érkezik az Írország büntetés-végrehajtási intézeteinek munkatársaiból verbuvált Prison Service Pipe Band, amelynek 52 dudása a gyülekezés helyszínén és a 3-kor induló menetben is fújja majd az ír népzenét. A felvonulók élén az előző évekhez hasonlóan ismét hatalmas Szent Patrik bábu halad majd, mögötte a legendára való utalásként méretes vászonkígyók hullámzanak.

A felvonulás a Belváros és az Andrássy út érintésével az Akácfa utcai Fogas Ház-Instant Klubnál ér véget, ahol az elmaradhatatlan Guinness-szel és más jóféle ír sörökkel, változatos zenei, tánc-, gyermek- és gasztroprogramokkal várják délután 4-től a betérőket. A romkocsma helyiségeiben 15 zenekar játszik majd élő ír zenét, hajnalban pedig DJ-szett vezeti le a „pub hangulatot” – árulta el a főszervező.

Ahogyan néhány éve Argentínától Japánig a legtöbb Szent Partik napról megemlékező nagyvárosban szokássá vált, úgy Budapesten is kivilágítják a város egyik ikonikus építményét. Tavaly a MüPa úszott zöld fényárban, a rendezvényigazgató azonban azt egyelőre nem tudta megmondani, idén melyik fővárosi épület lesz kivilágítva az írek nemzeti ünnepén. (UPDATE: A budapesti ír nagykövetség időközben bejelentette, hogy a Lánchíd, a Müpa, a Tüskecsarnok, a Bank Center épülete is zöld díszkivilágítást kap pénteken este Szent Patrik napja alkalmából. A közlemény szerint ezzel a magyar főváros is csatlakozik az Ír Turisztikai Hivatal kampányához, amelynek részeként a világ több mint 240 emblematikus épülete, köztük a párizsi Eiffel-torony és a sydney-i operaház is zöldbe borul az ír nemzeti ünnepen.)

A Szent Patrik Napi Felvonulást és fesztivált szervező Ír-Magyar Üzleti Kör Egyesület (IHBC) 2005-ben alakult politikamentes non-profit szervezet, amelynek célja, hogy segítse és fejlessze az üzleti és kulturális közösségi kapcsolatokat Írország és Magyarország között, és általában az ír-magyar közösségen belül. Emellett kapcsolatteremtőként működik közre ír és magyar vállalkozások számára. Tagjai rendszeres önkéntes munkával támogatják a gödi egészségügyi otthont. Szervezésükben havonta egyszer egy ír pubban találkoznak írek, magyarok, és más nemzetek tagjai is, kötetlen beszélgetésre és az „ír feeling” megtapasztalására, valamint rendszeresen szerveznek kirándulásokat is. Banka Anna elmondta, kb. 500-600 ír él – huzamosabb időt töltve – Magyarországon. Az itt élő üzletemberek számos ágazatban képviseltetik magukat, de jellemzően a  pénzügyi ágazatban, tanácsadóként, munkaerő közvetítés területén, a vendéglátásban, az egészségügyi és wellness szektorban tevékenykednek.

A négy napon át tartó bulisorozat első jelentős állomása egyébként az Akvárium Klub lesz, ahol március 16-án csütörtökön egész estét betöltő (az IHBC által szervezett fesztiváltól független) koncertsorozat kezdődik. Este 6-tól fellép The Travellers’ Company, a Jolly Jackers, a The Clan és a Firkin. A Szent Patrik Nap hazánkban is egyre növekvő népszerűségét mutatja az is, hogy az idén már nem csak Budapesten, hanem Veszprémben és Szegeden is szerveznek fesztivált és felvonulást az írek patrónusának tiszteletére – és persze a buli kedvéért.  

Na de kire iszunk?

Kevesebben tudják, hogy a 461. március 17-én elhunyt hittérítő püspök nem ír – bár nyilvánvalóan kelta – származású volt. Patrik Britannia provinciában, feltehetően Walesben, még a 4. században született Maewyn Succat néven egy jómódú, vélhetően római polgárjoggal rendelkező házaspár gyermekeként. Kamaszkorában aztán ír martalócok elhurcolták, és évekig birkapásztorként dolgoztatták a Smaragd-szigeten.

Rabszolgaságát Patrik Isten büntetésének fogadta el bűneiért. Hatéves fogsága idején már azt tervezgette, hogy Jézus tanait hirdeti a sziget pogány lakóinak, ám teológiai képzetlensége miatt akkor még meddő lett volna belevágnia a misszióba. Végül látomásai hatására Galliába szökött, ahol egy auxerre-i monostorban 12 évig készült feladatára. A 430-as évek elején Celesztin pápa engedélyével visszatért a zöld szigetre, leváltva a Skóciába áthelyezett, később szintén szentté avatott Palládiusz püspököt.

Patrik 30 évig hirdette az igét az írek körében, rengeteg hívet szerezve a kereszténység számára, miközben a megtérített lakosságtól nem várta el kelta gyökereik és kultúrájuk megtagadását. Írország hittérítő püspökeként a sziget legtávolabbi szegleteibe is eljutott, megszervezte az ír egyházat és több mint 350 templomot és kolostort emeltetett. Jelentőségét és népszerűségét mutatja, hogy Írországot évszázadokig a „szentek szigeteként” emlegették, és innen indultak a britanniai térítő missziók is, a 16. századtól protestáns hitre térő ír keresztények pedig az önálló nemzeti egyház alapítójának igyekeztek Patrikot beállítani.

Hozzá kötődik az ország egyik legismertebb szimbóluma, a lóhere is: a püspök a legenda szerint ezzel magyarázta el a Szentháromság tanát. A legismertebb, vele kapcsolatos legendákhoz tartozik, hogy egy szikláról szónokolva kiűzte a kígyókat az szigetről, amit a makacsabb pogányokra vagy a druidákra való utalásként értelmezhetünk.

Kultusza ellenére az első Szent Patrik-napot nem az ír szigeten, hanem a gyarmati New Yorkban tartották 1762-ben, amikor a brit hadsereg ír katonái mulatozva végigmasíroztak a városon. Míg Amerikában az ünnepnap koboldfigurákkal, felvonulással, sörvedeléssel és fesztiválhangulattal teremtett hagyományt és terjedt el az egész világon, Írországban Szent Patrik napja egy 1995-ben turisztikai céllal hozott kormánydöntésig szigorúan szakrális ünnepnek számított, amelyen az írek templomba mentek, a híres kocsmák pedig zárva tartottak.

Érdekesség, hogy a nemzeti és egyházi ünnep színe eredetileg a kék volt (az apostolt is rendszerint kék ruházatban ábrázolták), ám amikor a tengerentúlon Szent Patrik napja elvesztette vallási színezetét, a kéket leváltotta az ír zászló és a sziget uralkodó színe, a zöld. A 19. században megindult kivándorlási hullámok nyomán az ír diaszpóra hatalmasra duzzadt, ma 80 milliósra becsülik. Csak az Egyesült Államokban 36 millióan vallják magukat ír származásúnak, ami az ottani népesség 12 százaléka, és Írország lakosságának a hatszorosa.

Fotók: Szabó Anna Fruzsina