Új arculati elemekkel, Nádas Péter fotóval jelenik meg Mészöly Miklós életműve a Jelenkor Kiadónál. Szörényi László irodalomtörténésszel a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének egykori igazgatójával beszélgettünk Mészöly kortárs irodalomra gyakorolt hatásáról.
PLZ – 061.hu
Paperback kiadásban jelenik meg a Mészöly-életmű a Jelenkor Kiadónál, ami afféle „diákkönyvtári jelleget” is adhat a sorozatnak, azt sugallja: természetes az életmű jelenléte a boltokban… Mészöly újrapozicionálása is benne van ebben a gesztusban? Azaz: nem annak az 1000 embernek készül, akik folyóiratokat is nézegetnek…
Úgy gondolom, hogy valóban célja a sorozatnak – ahogyan Ön is gondolja, és amit a paperback formátum sugall –, hogy minél nagyobb olvasóközönséghez jusson el a mára már egyértelműen klasszikusnak tekinthető Mészöly-életmű. Azt hiszem, nem csalódom, amikor úgy gondolom, hogy antikváriumi utánajárás nélkül ma már sem a Saulus, sem a Film nem kapható sehol, igaz, hogy éppen most értesültem egy friss újságcikkből, hogy Shakespeare-t sem lehet kapni. Csak örülni lehet annak, ha egy kiadó nemcsak a nyilvánvaló sikerkönyveket hajkurássza. Egyébként sajnos azt hiszem, hogy Ön túl optimista, amikor azt gondolja, hogy van ezer ember, aki folyóiratokat nézeget. A Nyugatot is csak hatszáz példányban adták ki annak idején.
Mészölynek nem volt egy „Iskola a határonja”, nem volt „igazán népszerű könyve”, ami húzta volna maga után a többit, még a Saulus és Az atléta halála sem. Van olyan szándék, hogy egy könyvet igazán felépítsenek, vagy ne is keressünk stratégiát, itt nemes egyszerűséggel a kötelességének tesz eleget a Jelenkor Kiadó?
Szerintem a Filmet nyugodtan lehet olyan regénynek tekinteni, ami igencsak fölkavarta az állóvizet, már a kortárs olvasóban is tudatosította, hogy korszakfordulóhoz érkezett a magyar próza, és onnan kezdve mindenki a Filmből kiindulva fogalmazta meg elvárásait Mészöllyel szemben. Úgy hiszem, hogy a Thomka Beáta által annak idején szerkesztett Mészöly-különszám a Megbocsátás című regényről egyértelműen mutatja, hogy Mészöly „megottlikosodott”. Azt gondolom egyébként, hogy a kulturális kötelesség fogalma akármilyen ósdinak is tűnik, még alkalmazható egy olyan feladatkörre, amelyet komoly kiadó nem mellőzhet.
Mit gondol, miért nem állt be jobban a szakma Mészöly mögé, miért nem tudott igazi ikonná válni? Közismert, hogy számos külföldön is elismert írónk és néhány esztéta is őt tartotta a háború utáni prózairodalom egyik kulcsfontosságú alakjának, de mégsem álltak be úgy mögé, ahogy mondjuk sokan Petri mítoszát „megcsinálták”…
Szerintem azért, mert kevés olyan írónk volt, aki nyíltan mert volna dacolni a politikai hatalommal egyértelműen összefonódott nagy hatalmú kiadói cézárral, Kardos Györggyel. Kardos eleinte támogatta Mészölyt, majd amikor ő nem volt hajlandó elfogadni azokat a cenzori meggondolásokat, amelyeket a „Magyar Tallózó” című sorozat kiadói gondozása közben Kardos elkövetett, meg is kapta – szerkesztőtársaival együtt – a „négyek bandája” megtisztelő epitheton ornanst. Márpedig Kardostól mindenki rettegett, mert a párt, illetve annak aczéli kultúrpolitikája ráosztotta az úgynevezett „problémás írók” kezelését. Mindenki ápolgatta a saját kertecskéjét vagy vakondtúrását, aszerint, mije volt, és rettegett minden vaddisznótól, hogy az belegázolhat. (Elég megtekinteni a Kardos-emlékkönyv jeles írói gárdáját, ahol olyanok is dicsérték, akik egyébként négyszemközt legfeljebb átkozni tudták.) Arról csak nagyon kósza híreim vannak, vagyis további kutatást igényel, hogy miért hátráltak ki mögüle azok a külföldön élő magyar írók vagy szerkesztők, illetve az ő német, francia stb. fordítói, akik pedig előtte sokáig benne látták a jövendő magyar Nobel-díjast. Nem hiszem, hogy a Petri-párhuzam ez esetben használható volna…
Az atléta halála franciául jelent meg először (a Szépirodalmi Kiadó visszautasította), majd a magyar kiadással egy időben német nyelven is. Mi az oka annak, hogy Mészölynek végül nem sikerült olyan komoly nemzetközi karriert befutnia, mint mondjuk Kunderának vagy Hrabalnak?
Kundera emigrált, egy idő után már franciául írt. Hrabalnak volt olyan nyugati kiadója, amely vállalta, hogy cenzúrázatlan szövegeit is megjelenteti, és ezeket nagy számban csempészték be Csehországba is, sőt Varga György nálunk ezekből fordította Hrabalt, nem a kiherélt csehszlovák változatból! A magyar filmipar és filmterjesztés természetesen gondoskodott arról, hogy a Magasiskola ne kerüljön ki olyan jeles külföldi fesztiválra, ahol felébresztette volna a nyugati közönségben a Gaál István-film eredetije iránt az érdeklődést. (Sajnos Mészölynek később sem volt sok sikere a filmmel.) Kunderánál és Hrabalnál viszont természetesen a szövegeikből készült filmek világsikere is hozzájárult az írókéhoz.
Mit lehet tudni a kéziratról, hogyan került ki Párizsba?
Sajnos ezt nem tudom pontosan. A regény 1965-ben jelent meg a Seuilnél Kassai György fordításában. Vélhetően komoly szerepet játszhatott ebben a Párizsban élő Gara László újságíró, szerkesztő és fordító. Mindenesetre a Jelenkor folyóirat 2003. februári számában olvasható levelezésük szerint Gara bábáskodott Az atléta halála francia fordítása felett. Fogarassy Miklós szöveggyűjteménye (az „In Memoriam”-sorozatban) úgy tudja, hogy a magyar kiadást ugyan nem engedélyezték, de kapott engedélyt a szerzői jogvédő hivataltól a külföldi publikációra. Az atléta… végül a Magvetőnél jelent meg itthon 1966-ban. A dolog nem volt szokatlan: Weöres Sándor például Tűzkút című nagyszerű kötetét előbb Franciaországban jelentette meg magyarul, és utána kényszerült rá a Magvető, hogy Magyarországon is kiadja. A Magvető egyébként sokszor játszott így később is: Illyés Gyula könyvét például (Szellem és erőszak) a kisebbségi magyarság sorskérdéseiről a „Gyorsuló idő” című sorozatban itthon nem jelentették meg, de teljesen azonos fedőlappal álnyomdahellyel Bécsben kinyomtatták és terjesztették. Az ÁVH és a hozzá fedőszervként csatlakozott Magyar Népköztársaság már csak ilyen volt.
Megjelennek-e újra Mészöly meséi? Van helyük az író életművében?
Természetesen tervezzük a mesék újrakiadását, amely 1998-ban, a Mészöly által kigondolt összeállításban már napvilágot látott a Jelenkor Kiadó életműsorozatában. Szekszárdon, az író szülővárosában van egy nagyszerű hagyomány: a város és a megye iskoláiból kisebb és nagyobb gyermekek évente vetélkedőn mérik össze tudásukat, hogy ki tud szebben Mészöly-mesét mondani vagy szavalni.
Ahhoz képest, hogy Mészölynek voltak ügyei (1956-os szereplése, Az ablakmosó drámája, az 1968-as tiltakozása Csehszlovákia megszállása ellen, a Charta 77’ aláírása), mindezek ellenére mégis rendszeresnek mondhatóak a megjelenései. Ezt hogy csinálta?
Hosszú-hosszú évekig egyáltalán nem jelent meg, az ötvenes években írott művei is csak ’57 után, akkor is például a Nők Lapjában vagy más, kevésbé feltűnő helyen. Az Alakulások című vastag novelláskötete hozott áttörést a publikációkban. Az Ön által említett ügyek külön-külön értékelhetők, Az ablakmosót például a bemutató után azonnal betiltották, a Magvetőnél „felszabadulásunk” 30. évfordulójára megjelentetett reprezentatív sorozatban kiadott három könyvét (Az atléta halála, Saulus, Film) a Kritika című folyóirat rögtön lefasisztázta, a titkosszolgálat egyfolytában figyelte őt és mindenkit, akivel kapcsolatban állott. Egy szép történet: egyszer volt nála Kisorosziban egy nagyobb baráti összejövetel, valamikor a hetvenes évek közepén, nyáron. A vécé előtt sokan álltak sorba, ezért én elvonultam a kert sötét végébe, ahol is azok az óriástökök nőttek, amelyeknek a magvát én hoztam neki Olaszországból. Amikor nekifordultam a bokornak, hogy könnyítsek magamon, éreztem, hogy a permet valaminek nekicsapódik. Meg is szólalt egy rekedt, ám borízű hang: „Bassza meg, hát nem lehugyozták a puskamikrofonomat?!”
Mit tudunk arról, hogyan viszonyult az ún. demokratikus ellenzék Mészöly Erdély iránt és a szülőföldje iránt érzett rajongásához? (Tüskésnél még lobbizott is az erdélyi irodalom népszerűsítése ügyében.) Vagy az olyan esszéihez, melyben a nemzeti kérdéseket vizsgálja, mint a Tudat és nemzettudat (1982), Egy jövendő nemzettudat felé (1983)…
Az úgynevezett rendszerváltás előtt egyáltalán nem élesedett ki a későbbi úgynevezett jobb- és úgynevezett baloldal között az ellenzékben olyan megosztottság, amelyet a későbbiek visszavetítéseképpen lehet csak elképzelni. Azonkívül próbálta volna valaki kétségbe vonni Mészöly hitelességét…
Hol tart most a Mészöly-kutatás? Előkerültek kiadatlan anyagai, kötetbe nem szerkesztett folyóirat-publikációi?
Hála istennek, igen. Thomka Beáta a pécsi egyetemen olyan iskolát teremtett, amely ma is virul, és ezért lehet például az Irodalomtudományi Intézet és a pécsi egyetem kiváló kutatója, Szolláth Dávid az új életműsorozat szerkesztője. A Mészöly Miklós Egyesület, amelynek elnöke vagyok, fölújította Szekszárdon a januári Mészöly-megemlékezés (január 19. az író születésnapja) programjába iktatott konferenciasorozatot. Idén is remek előadások hangzottak el, és nyomtatásban is olvashatók lesznek. Az életműsorozatban pedig kellő feldolgozottsággal megjelennek azok a kéziratok is, amelyek eddig még nem láttak napvilágot, illetve el fognak készülni a Thomka Beáta és Nagy Boglárka által kiadott Műhelynaplók (Kalligram, 2007) szövegéhez illeszkedő kutatások anyagai is. A Jelenkor Kiadó megújuló Mészöly-sorozatában napvilágot látnak olyan novellái is, amelyeket Mészöly első írói korszakának terméséből – egy kivétellel – kötetben nem publikált, és amelyek eredetileg a Várkonyi Nándor szerkesztette pécsi folyóiratban, a Sorsunkban jelentek meg.
A Mészöly által 1995-ben megtervezett életműsorozat utolsó kötete, Sólymok csillagvilága címmel júniusban jelenik meg a kiadónál, benne a Magasiskola című kisregényével és az ehhez kötődő írásokkal. A továbbiakban az író korai novellagyűjteményeit fogjuk közreadni az eredeti szerkezetükben, mint az 1948-ban megjelent Vadvizeket, az 1957-es Sötét jeleket, aztán a már említett Alakulások című kötetet, amely ebben a formában először és utoljára 1975-ben látott napvilágot.
A színezett portrék NÁDAS PÉTER képeinek felhasználásval készültek