35 éve ismerte meg az egész ország a Korált a Táncdalfesztivál ’81-en, a Homok a szélben című dallal, és 30 éve, 1986-ban vonult vissza a zenekar. Balázs Fecóval,a zenekar vezetőjével beszélgettünk, a Taurusról, a kőkemény Korál időszakáról, Bachról, és természetesen a sitkei kápolnáról is.
P.Z.L. – 061.hu
Ha olyan sikeres volt a Taurus, hogy bemondásra megtöltötte az Ifiparkot, akkor miért maradt abba ez az irány? Miért csak 1977 körül jött el a magyar kemény zene aranykor?
Én taknyos gyerekként, húsz évesen éltem meg ezt a sikert. A zenekar többi tagja, akiknek össze kellett volna a tartaniuk a Taurust idősebbek voltak nálam. Voltak a csapaton belül viszályok, a Lemezgyártól sem kaptuk meg azt a lehetőséget, amit ígértek, így aztán bomlás lett a vége. Amikor Zorán bekerült a csapatba, többen kérdezték a szakmán belül, hogy került a csizma az asztalra. Mindenkinek nagy csalódás volt a zenekar megszűnése, és ebből én egy olyan világba menekültem, ahol kicsit felejteni tudtam és megerősödni: egy alkalmi zenekarral Ausztriában és Németországban játszhattam, ami nagy dolog volt abban az időben, hiszen csak a madarak tudtak átrepülni a határon. Ráadásul nagyon jól megfizettek minket, igaz, világslágereket kellett játszani. Nagyon sokat tanultam ebben az időben. Persze, a szívem mélyén vágytam arra, hogy ismét igazi színpadon játszhassak, és ismét elérjem majd azt a sikert, ami a Taurusnak kijutott, de már egy fiatal tagokból álló zenekarral. Persze, aztán abból is elegem lett, hogy Koncz Zsuzsát kísértük, és Illés nótákat játszottunk… Azt akartuk folytatni, amit a Taurus abbahagyott, tehát egy lírai és egy keményebb hangzás ötvözetét, és ezért kerestem egy olyan gitárost, aki be tudta tölteni azt a szerepet, amit Radics Béla a Taurusban…
Fotó: Horváth Péter Gyula
Amikor létrejött a Korál leültél Sommal, hogy Lajos, akkor vinném a Taurus-életművet? Mit szóltak az egykori tagok?
A klasszikus Korál 1978 május elsején mutatkozott be a V’ Moto-rock előtt az Ifjúsági Parkban. Ami olyan jól sikerült, hogy nem akartak minket leengedni. Olyan rigmusokat hallottunk, hogy akár hogy is fáj, a Korál itt a sztár, nem kell Piramis! Nem sokat beszéltem én erről Som Lajossal, vittem a saját szerzeményeim. Akkor a Piramis már nagy sztár zenekar volt, de mi egyik pillanatról a másikra kerültünk fel a csúcsra.
Vikidált miért nem tudtátok megtartani? Lóri kemény fellépése miatt, vagy azért mert nem passzolt Gyula érces hangja ehhez a lágyabb soundhoz?
Elöljárójában azt mondanám, hogy az IQ-jával volt baj és a gerincével. Nem ismertem, nem tudtam, hogy milyen ember. Ha ismertem volna, nem hívom el a zenekarba. Ezzel mindent megmagyaráztam…. Schuster jobban ismerte, mint én, előre tudta, hogy nem marad nálunk… Négy ember próbál hónapokat, ki van tűzve az Ifjúsági Park-féle bemutató, le voltak adva a lapoknak a zenekari fotók, készen voltak a plakátok már Vikidál Gyulával… A lírákat én, míg a rockos dalokat Gyula énekelte volna, de ott maradtunk énekes nélkül egy bepróbált műsorral… Mert ő meggondolta magát…. Annyit tudtam kérdezni tőle, hogy melyik ajtón jöttél be? Aztán kénytelen voltam a teljes műsort egyedül énekelni… Hálás vagyok a sorsnak és a közönségnek, hogy ez így alakult, mert nagyon jól működött az egész Vikidál nélkül is. Az elmúlt harminc évben egyszer nem mondta, hogy Fecó, gyere, üljünk le, beszéljük meg ezt az egészet egy pohár bor mellett… A besúgást, azt hogy látványosan cserben hagyta a zenekart… Ez egyszer nem történt meg, de az megtörtént, hogy 1981 nyarán, a Hajógyári-szigeti fesztivál előtt Fischer Lacival üzengetett, hogy mi lenne, ha egy ember méretű konténerben behoznák őt a színpadra, majd abból kiszállva elénekelné az Anyám vigasztalj engem című számunkat… Szóval, milyen lelki világa van ennek a palinak?
Tíz évig létezett a klasszikus Korál, de ha 78-tól számoljuk, akkor is 7 évig. Ehhez képest csak három sorlemez jelent, sok Taurus-dallal, illetve a kislemezek, amiket aztán kiadtatok egy gyűjteményes albumon 1985-ben… Miért nem készült több dal?
Az a három sorlemez nagyon erős volt, sokat játszottuk azokat az anyagokat. De az is igaz, hogy nem voltunk feltöltődve, így sokáig nem írtunk új dalokat, mert kifacsartak minket, mint a citromot, amiben magunk is hibásak vagyunk. Körbe forogtunk állandóan ezen a kicsi piacon, volt, hogy évi 460 koncertet adtunk. Ezt kimondani is rossz… Egy nap több bulink is volt, és ha nem tankoltunk mondjuk Szolnokon, akkor legközelebb Debrecenben tankolhattunk, ha éppen arra mentünk… És mobiltelefon sem volt… Mások voltak a viszonyok, éppen hogy csak nem mi vittük fel a cuccot a színpadra… Tegyem hozzá, sokan csak addig voltak rajongók, amíg bevittük őket, de segíteni már nem akartak a pakolásban… De ez úgy volt szép, ahogy volt, nekem ez volt életem legsikeresebb időszaka…
Mikor dőlt el, hogy a Korál a líraibb irányba megy el? Ebben kulcs szerepe volt az 1981-es táncdalfesztiválnak?
Az ember folyamatosan változik, ugyanazt a lemezt nem lehet még egyszer megírni. A Homok a szélben hozta el az országos népszerűséget, és ezzel a dallal megnyertük az idősebb korosztályokat is. Mi nagyon sokat köszönhetünk ennek a táncdalfesztiválnak. Én nem akartam indulni, valójában a Hanglemezgyár erőltette ránk – hála az Istennek! 1981-ben már más volt a levegőben, megváltozott a világ. A Korál első lemeze a Taurus hagyatéka volt, illetve írtunk még néhány dalt, amely kifejezte az adott kor hangulatát. És közben 1982 körül már felnőtt egy új generáció, megjelent a Hungária, az R-Go, és bejöttek a könnyedebb, táncolható dalok, és a nyolcvanas évek közepére a Korál is leállt.
Miért került ki 1983-ban Scholler Zsolt a zenekarból?
Egy anyagi vita miatt, de belejátszott az is, hogy a készülő Túlsó part albumhoz mindenkitől kértem dalokat, de ő használhatatlan témákat hozott. Akkor jött Fekete Samu, Dorozsmai Péter barátja, aki a jazz világából érkezett, és új impulzusokat adott a csapatnak.
Ebben a leállásban hogyan értékeled az Óceán című 3-as albumot, amelyen van néhány nagy sláger, de talán ez a legelvontabb lemezetek, olyan sorokkal, hogy jó utat Diogenész gyermeke…
Egyszerűen úgy álltam az albumhoz, hogy ami bennem volt, azt megírtam…Változott az ember lelki világa, változtak az évszakok, és megjelent egy új korosztály… A Korál utolsó turnéja 1985-ben volt, és eljutottunk Vas megyébe, Sárvár mellé… És szállás problémáink voltak… Valaki mondta, hogy van a közelben egy kastély fogadó, aminek a közelében megpillantottuk a romos sitkei kápolnát… Aztán a vacsora közben a tévében láttunk egy portréfilmet, amely arról szólt, hogy Cziffra György zongoraművész megvásárolt Franciaországban egy kolostort, rendbe hozatta, maga is számtalanszor fellépett a falai között, és különböző társművészeteknek is helyet adott benne. Innen jött az ötlet, hogy mentsük meg ezt a romos kápolnát, teremtsünk hagyományt… Minden év augusztusának utolsó szombatján legyen itt egy rockfesztivál, aminek a bevételéből rendbe hozzuk a kápolnát. Az első fesztiválon alig 250-en voltak, ráadásul akadozott az áramellátás is. Négy év múlva, amikor az István, a királyt is bemutattuk, már több, mint 20.000-en voltak. Kívül és belül is sikerült a kápolnát renoválnunk, és duplájára nőtt az elmúlt harminc évben Sitke lakossága is, sokan jönnek ide esküvőt tartani.
A zenei nyitás jegyében készült el mondjuk a Best Of Bach is?
A Best Of Bach is úgy született, hogy behoztam az Egyesült Államokból egy polifonikus szintetizátort, majd ezek után lehetőséget kaptam a Lemezgyárban dolgozó Révbíró Tamástól, hogy eredeti kották szerint, de egy modernebb hangással szólaltathassam meg Bachot. Ez egy sikeres kiadvány volt, hiszen komolyzenei lemezből nem volt jellemző, hogy 40.000 darabot eladtak volna… Aztán újra megnőtt az igény a rockzenére, és 1997-ben teltházas koncertet adtunk a Kisstadionban, és néha fellépünk most is, ha megfelelőek a körülmények.
Címlapfotó: Horváth Péter Gyula