Nemrég jelent meg Garaczi László új prózakötete, a Wünsch híd, ami az önéletrajzi Lemúr-sorozat újabb darabja. A szerzővel képzeletben átsétáltunk ezen a mára már funkcióját veszített vároligeti hídon, azaz: beszélgettünk.
PÁN – 061.hu
Facebook oldalad tele van vizuális tartalmakkal, festményekkel, karikatúrákkal, jól kezeled a képet, mégsem derült ez nagyon ki korábban… Nem írtál esszéket festményekről, ritkán nyitsz meg kiállításokat…
A kritikusok szerint a könyveimben erős a vizualitás szerepe, és ezzel nagyjából egyet is értek. Régebben voltak bennük fotók, képek, rajzok, montázsok, aztán ezek elmaradtak, részben a kiadók ellenállása miatt.
Az Arc és hátraarcnál fél évet kutattál, könyvtáraztál, a Wünsch híd esetében kellett könyvtárazni? Mert úgy tűnik, az új könyv a privát élményanyagodra fókuszált...
Most nem sok könyvtárazás volt, inkább saját, privát anyagokra támaszkodtam: emlékekre, álmokra, ezekhez kapcsolódó vagy ezekre épülő szövegekre.
A Wünsch híd tele van prózaversekkel, a tördelése is ezt sugallja. “Lemur” ez a könyv egyáltalán?
Sokféle lemur van égen és földön. Itt a lemur új, éteri, égi arcát mutatja – lehetne a neve mondjuk: felmur. Egy felmur vallomásai.
Eredetileg Tisztulások lett volna a könyv címe. Túl “drogosnak” tűnt, miért változtattad meg?
Ahogy alakult a szöveg, több címváltozat is fölmerült, de aztán viszonylag hamar meglett a végleges cím, még az év elején.
A könyv megidézi a kilencvenes évek első felét is. Van annak tétje? Végül is, beállt az új rendszer, voltak helyek (Hold, Zöldség-Gyümölcs, stb.), de kb. ugyanaz volt, mint ami most is van, mínusz internet… Mitől volt számodra érdekes a kilencvenes évek?
Lehet, hogy különbözik a perspektívánk, én ezt máshogy látom. Mi a rendszerváltáskor már harminc éve diktatúrában éltünk. Hogy milyen a nem-diktatúra, ez mai napig állandó érdeklődésem és meglepődéseim tárgya. Újabban például mintha az átkos antivilág pikánsan ismerős hangulatait érzékelném.
Mit gondolsz, a mai huszonévesek “veszik a lapot”, értik a könyv összekacsintásait, szóval, mennyire generációs próza a Wünsch híd?
Nem tudom, mit értesz összekacsintások alatt. A könyv szándéka szerint egzisztenciális téttel írott költői próza, ami többnyire az emlékezésről szól. Bevallom, nem töprengtem azon, hogy a huszonévesek veszik-e a lapot, ahogy a nyolcvan évesek sem jutottak eszembe írás közben, se a negyven, se a hatvan évesek. Az én elképzelt ideális olvasóm kortalan, és mindenképp nőnemű: rózsaszín boa a nyak körül és okosan csillogó tekintet.
Gondolhattunk volna arra is, hogy az Arc és hátraarc és a Pompásan buszozunk! vagy akár a Metaxát olvasva, hogy egyszer lesz egy “rendes regény”. Úgy indultál neki, hogy egy “rendes regényt” írsz, csak aztán fragmentálódott, “elment” erre és arra a szöveg?
Nagyjából az elején látszott, hogy nem lesz „rendes regény”, a nyersanyag nem ezt kívánta. Nem is szeretem magam untatni „rendes regényekkel”. Az elvárások nem nagyon érdekelnek, szerintem, ha akarnék, sem tudnék nekik megfelelni. A világ, mint tudjuk, izgalmas, de rendetlen hely.
A borítón lévő órák 12.20-at mutatnak. Van ebben valami titok? Az összeessküvés elméletek vannak arról, hogy az órareklámokon miért mutató mindig 10.10-et mutató...
A borítónak több változatát is láttam az előkészületek során, és az órák minden egyes esetben mást mutattak. Ez azóta is tart: ha ránézek, mindig más az idő. Sok (ráérő) ideje van a könyvnek. Ez talán összefügghat a térrel is: ha szép az idő, sokan vannak a téren.
Hogy találkoztál először magával a Wünsch híddal? Milyen élmények fűznek hozzá? Egy városligeti futás során ugrott be, hogy “opszika”, ezzel kéne valamit kezdeni?
Gyakran járok arra, régóta ismerem a történetét. Gyerekkoromban még utaztam alatta a kisföldalattival, és mentem át rajta, a sínek fölött. A városképemhez, a múltamhoz, de a mindennapjaimhoz is tartozik. És igen, írás közben jött a felismerés („opszika”), hogy mivel az egyik alaptörténetben fontos szerepet játszik, kitágítható a jelentése.
Jövőre leszel 60 éves. Mire számíthatunk tőled 2016-ban?
Írom a lemur 5-öt, hagyományos próza: csupa móka, rettegés, kacagás, félelem – talán a Pompásan buszozunk!-hoz fog leginkább hasonlítani. A címe: Dixi a tengerparton. Vagy: Hasítás. Esetleg: Lemur Miki csodálatos élete. De a legvalószínűbb: Hangyasuttogó.
Fotó: HORVÁTH PÉTER GYULA