Szávai Viktóriát, a Radnóti Színház művészét hamarosan a Magyar Televízió új, hat részes sorozatában a Csak színház és más semmiben láthatjuk majd Petra, a dramaturg lány szerepében. A produkció Goda Krisztina Csak szex és más semmi című, tíz évvel ezelőtt bemutatott sikerfilmjét gondolja tovább. Szávai Viktória szerint a valódi színházak világában közel sincs annyi konfliktus, mint amennyit értelemszerűen a Goda Krisztina és Divinyi Réka alkotó páros a forgatókönyvbe írt.
PZL – nullahategy
A Csak színház és más semmi színházi kulisszák között játszódik. A Radnóti társulatának tagjaként könnyű volt egy stilizált színházi világban mozogni, vagy pont azért lehetett nehéz, mert a valóság teljesen más…
A történet színházban játszódik, de természetesen az alkotók a valós színházi világhoz képest minden helyzetet egy kicsit felnagyítottak és eltúloztak. Valójában nincs annyi intrika egy színházban, amennyti beleírtak a sorozatba, különben nem működne a gépezet. A valóságban rendezettebb, fegyelmezettebb a színház világa. Én Petrát, az írónőt és dramaturgot játszom, aki történetesen a színházigazgató felesége. Szóval, nem színésznőt alakítok, hanem „egészséges, két lábbal a földön álló, rendezett magánélettel rendelkező nőt”, akinek természetesen fenekestől fölfordul a családi élete.
Hozzá tudtál szólni a forgatókönyvhöz, illetve tudtál esetleg rögtönözni, vagy szigorú munkarendben veszitek a jeleneteket, és nincs idő az együttgondolkodásra?
Május 30-án, a Thália büféjében kaptuk meg a készre kidolgozott forgatókönyvet, és ott együltő helyünkben elolvastuk a közel 350 oldalt, szóval, akkor már nem volt mód beleszólni sem a storyline-ba, sem a dialógusok alakulásába. Amikor tanulni kezdtem a szöveget, láttam, hogy nincs is értelme a változtatásnak, mert annyira profin vannak fölépítve a jelenetek, ügyesen kihegyezve a poénok, hogy semmi értelme belenyúlni szövegbe. Csak minimális korrekciók voltak.
Izgalmas a Petra-szerep? A dramaturgok talán nem olyan színes figurák, akik jól mutatnak egy sorozatban… Könnyű volt életet lehelni a karakterbe?
Nagyon hálás szerep! Szerintem az a figura, akivel a néző leginkább azonosulni tud. Elszánt, és mindenre kész színésznők, nárcisztikus, hiú színészek, félbolond igazgató és sok-sok mániákus ember között Petra egy outsider. A vezetőszínésznő a legjobb barátnője, a férje igazgatja a színházat, de ő mégis kicsit kívül van az egészen. Kicsit csetlik-botlik ebben a közegben, ugyanakkor kíméletlen a humora, egyszerre céltudatos és nagyon esendő.
Korábban játszottál a Tűzvonalban és a Presszó sorozatokban is. Mennyiben kíván a sorozatszerep specifikus tudást a színpadhoz és a nagyjátékfilmhez képest?
Itt a felvételek semmiben nem különböznek egy „normális” film forgatásától. Én úgy élem meg, mintha mozit forgatnánk. Nagyon durva tempóban dolgozunk, mégis jut idő a jelenetek aprólékos kidolgozására.
Van olyan szituáció a forgatókönyvben, amihez hasonló ténylegesen is megtörtént veled?
Természetesen van. Petra szerelmes lesz egy nála tíz évvel fiatalabb fiúba, és kicsúszik a kezéből az irányítás, annyira vonzza ez a dolog, hogy ezért képes mindent kockára tenni. Mondjuk nálam jóval fiatalabb fiúba sosem voltam szerelmes, de ezt a vívódást jól ismerem. Mint mindannyian.
A Libri kiadó többek között a te gondolataiddal is reklámozza Térey János új verses regényét. A Radnóti színház bevonz számos fiatal drámaírót. Téged mennyire motivál a kortárs irodalmi közeg?
Általában nem töltöm az estéimet írók társaságában, de nagyon érdekel a kortárs irodalom, és iszonyú fontosnak tartom, hogy a színház jelen idejű legyen, és folyamatosan reflektáljon a minket körülvevő világra. Jó dolognak tartom, hogy a Radnóti szinte minden évadban bemutat egy kortárs darabot.
A Radnóti nem egy nagy társulattal dolgozó színház. Amikor fizikai színház jellegű előadásba hívnak, (lásd: Horváth Csaba Oresztész rendezését), akkor van módja egy törékeny színésznőnek azt mondani, hogy kösz, nem, színpadon szeretnék játszani, nem konditeremben…
A társulati lét lényege, hogy nem lehet válogatni. Az igazgató, vagy a meghívott rendezők osztanak szerepeket. Az ember ott áll a próbatábla előtt, ki van téve a szereposztás, látja, hogy akkor melyik szerep jutott neki. Folyamatos vetésforgó a társulati lét, hol fenn vagyunk, hol lenn… Sokszor álltam a próbatábla előtt értetlenül, hogy miért azt a szerepet kaptam meg, miért nem egy másikat…
Volt olyan, hogy mérgelődtél a szereposztás miatt, aztán megszeretted a rád bízott figurát?
Nagyon sokszor! Előfordult, hogy kiborulva felhívtam a rendezőt, hogy mondjon egy mondatot, miért kell nekem azt a szerepet eljátszanom… Mondott kettőt, meggyőzött, és iszonyú jó munka lett belőle.
Volt egy Weöres-ested. Hogy viszonyul a szakma és a közönség a verses-zenés produkciókhoz? Ugyanannyi fényt kap, mint a „rendes” színdarabok?
Mondjuk ki: a verses produkciók nem vonzzanak tömegeket. Ez egy misszió. Akik szeretik, azok fanatikusak, lelkesek, de széles körű kereslet nincs rá. De ha mondjuk a Radnóti Színház jobban mögé állna, havi egy előadás simán életképes tudna lenni.
Meghitt a viszonyod a zenével, még sincs ún. színészlemezed, pedig nem kell nagy fantázia, hogy egy laza, szvinges art-rock lemezt megjelenjen a lelki szemeink előtt…
Nekem ez egy állandó visszatérő köröm, már kb. 15 éve bujkál bennem, de hiszek abban, hogy a dolgok akkor történnek meg, amikor eljön az idejük. Ehhez találkozások kellenek, amik vagy megtörténnek, vagy nem. Kicsit kételkedem magamban, ugyanakkor nagyon izgat az éneklés lehetősége.
A Radnóti afféle menedék a közélettől terhelt színházi világban. Az előadások sem túlságosan provokatívak, a rendezők is kerülik a hordószónoki attitűdöt. Ti hogy élitek meg a nagy budapesti színházi feszültséget?
Egy színház olyanná formálódik, amilyen az igazgatója. Ez az elegáns rezerváltság Bálint András sajátja, aki soha nem politizált direktben. Ő tartja a színházat egy afféle burokban, de én személy szerint nem tudnék maradéktalanul azonosulni olyan provokatív előadásokkal, amelyek sisteregnek az aktuálpolitikától. Frusztrál, dühít és fojtogat az, hogy minden át lett politizálva. Örülök, hogy a Radnóti nem egy az egyben politikai megmondó színház. Persze, felsejlenek a mi előadásainkban is közéleti utalások, de nem olyan direktben és fekete-fehéren.
Bár számos népszerű filmben szerepeltél, a társulat egyik legnépszerűbb színésznője vagy, mégsem látunk sokszor a minőségi női magazinokban, pedig megtestesíted azt a bizonyos „női értéket”, ami e lapok kedvenc kifejezése…
A bulvár megjelenéseket tudatosan utasítottam vissza, a minőségi női magazinokban való folyamatos jelenléthez pedig szükséges, hogy széles körben ismerjék az adott művészt. Engem igazából a színházba járó közönség ismer, nincsenek többszázezres nézettségű filmek mögöttem, ráadásul sosem vágytam arra, hogy „női ikon” legyek. Így magánemberként azt tudtam maradni, aki vagyok: látod, itt ülünk egy kávézóban, és nem kapják fel a fejüket a fotelben tespedő vendégek. Nekem ez kényelmes létezési forma. Színésznő vagyok, de meg tudtam őrizni a civil életem.
Fotó: Baktay Péter