Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Nemcsak a szex, a drog és a rock and roll káros az egészségre, hanem az is, ha átcsesszük az összes haverunkat. Renton lehúzta az összes barátját, mégis ő néz ki a legjobban a skót lúzerek közül, akik húsz évvel ezelőtt össze-vissza rohangáltak a Trainspotting című Danny Boyle-féle moziban.

PZL – 061.hu

Eltelt tehát húsz év, Renton (Ewan McGregor) visszatért Amszterdamból Edinburgh-ba, és ezzel kezdetét veszi a végtelenített osztálytalálkozó, ahol ugyanúgy előkerülnek a régi fotók, ahogy a volt osztálytermekben ilyenkor lenni szokott, de már extasy helyett Begbie-nek (Robert Carlyle) viagrára van szüksége. A film legnagyobb tétje, hogy lerombolja-e a kultmozi kivételes státuszát, de egyrészt nem tudja, hiszen az 1996-os film egy afféle aranylövés volt, önálló entitás, másrészt mondjuk ki: egész jó lett a T2 Trainspotting.

 

Ez alatt azt értjük, hogy a nagyon is magasan lévő lécet átugorja, meghív erre nosztalgia tripre, igaz ugyan, hogy képi megoldásaiban semmi újat nem hozott, szóval, olyan, mintha ugyanazt a filmet látnánk, húsz év múlva. Végtelenül felpörgetett alternatív diszkó, klipszerűen megvágott esszészerű társadalomkritikus monológokkal, amikre szinte táncolni is lehet. Az kétségtelen, hogy olyan a film, mint egy nosztalgiakoncert, ahol eljátsszák az összes nagy slágert, ugyanazok a pózok, ugyanaz a molinó, ugyanazok a hangsúlyok, a karakterek, mégis: a film működik, mert valamiért hiteles tudott maradni.

Lehet, hogy szakmányban készült, de baromi jók a dialógusok, a monológok („Ne légy turista saját ifjúságodban!”), erősek a karakterek, gyakorlatilag mindenki, még a kocsmai statiszták is, és rendben van a storyline is. Egy drogos western, ahol a cowboy visszatér a régi városba, és hová érkezik meg először: hát, persze, hogy a kocsmába. És mint minden westernben, van bosszú itt is. A sittről meglógó Begbie le akar számolni Rentonnal, így egyfelől a film egy permanens menekülés és egyben egy nagy terv előkészülete is: EU-s támogatásból létrehozni egy masszázsszalont, ami valójában kupleráj lenne, de persze az EU-nak kulturális intézménynek adják be.

Az biztos, hogy szűk farmerjeikben 1996-ban jobban néztek ki a srácok, anno mindenki cool volt, csak a rozsdazónára emlékeztető Edinburgh nézett ki úgy, mint Miskolc 1988-ban, és a skótok anno jobb drogokat nyomtak, mint az avasi lakótelepen csavarlazítózó hatodikos fiúk. A T2-film látszólag nem lép túl a dealer filozófiai magaslatokon, persze a hernyós gyerekektől nehéz lenne Roger Scrutont számon kérni, de a film videóköltészete nem hagy időt arra, hogy azon gondolkodjunk, hogy a Válaszd a Facebook-ot, válaszd a Twittert és a bosszúpornót! kezdetű suliblogger bölcsességek mennyire állnák meg a helyüket úgy, hogy nincs mögéjük rakva az indie karaoke bajnokság egy járási slam bajnoksággal házasítva.

A film olyan, mint amikor húsz év után újra belekóstolsz egy évekig nem gyártott retró üdítőbe. Akkor is szeretni fogod, ha ne leszel tőle újra kamasz, ha más némileg az íze. Ragaszkodsz hozzá, a címke, a logó miatt is, és valahol tényleg finom, különben nem maradt volna meg az íze ennyi ideig a szádban. Szóval, válaszd az életet, válaszd az önmítoszt, válaszd a múltadat!

 

T2 Trainspotting
angol film
rendező: Danny Boyle
szereplők: Ewan McGregor, Robert Carlyle, Jonny Lee Miller, Ewen Bremner
bemutató dátuma: 2017. március 2.
forgalmazó: InterCom


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •