Stevie Wonder veseátültetésre készül

Stevie Wonder bejelentette szombat esti londoni koncertjén, hogy egy ideig nem fog fellépni, mert szeptemberben veseátültetésen esik át.

MTI

A 69 éves zenészlegenda a londoni Hyde Parkban tartott koncertje végén, a Superstition (Babona) című dal eléneklése után hökkentette meg rajongóit a bejelentéssel.

“Még három koncertem lesz, majd szünetet tartok. Műtéten esem át. Veseátültetésem lesz az idén szeptemberben” – mondta a két tucatnál több Grammy-díjjal büszkélkedő vak zenész a több tízezres közönség előtt. Hozzátette: azért hozta ezt nyilvánosságra, hogy elejét vegye a pletykáknak. Stevie Wonder részletekbe nem bocsátkozott a betegségéről, csak annyit árult el még, hogy már találtak számára vesedonort.

A közelmúltban felröppentek olyan hírek, hogy az énekes-zongoristának komoly egészségügyi problémái vannak. A londoni koncerten mindenesetre ennek nyomát sem lehetett látni, helyszíni beszámolók szerint végig kirobbanó formában volt, és nemcsak saját slágerei sokaságát adta elő, hanem a könnyűzene számos nagy alakja, Aretha Franklin, John Lennon és Marvin Gaye előtt tisztelegve az ő dalaikat is énekelte, köztük Lennon Imagine című nagy slágerét.

Fotó: nytimes.com

2019-07-07T07:41:24+02:00 2019. július 7.|