Sting lesz a november 12-én újranyitó a Bataclan koncertterem első fellépője. A tavalyi párizsi merényletek egyik helyszínén 130 áldozat közül kilencvenen vesztették életüket – jelentette be pénteken a Lagardere Unlimited Live Entertainment, a szórakozóhely tulajdonosa. Az est bevételét az egy évvel ezelőtti merényletek túlélői által létrehozott egyesületeknek ajánlotta fel az énekes.

MTI

“A Bataclan újranyitásával két fontos feladatunk van: megemlékezni azokról, akik életüket vesztették a tavalyi támadásban, és ünnepelni a zenét és az életet, amit ezt a mitikus koncertterem is képvisel” – hangsúlyozta  internetes oldalán Sting – azaz Gordon Matthew Thomas Sumner -, aki még kezdőként lépett fel először a The Police nevű csapatával a Bataclanban. A nyitókoncert másnapján egy emléktáblát helyeznek el a Párizs észak-keleti részén található klub falán. A megemlékezésen a túlélők és az Eagles of Death Metal amerikai rockzenekar tagjai lesznek jelen, akik a terrortámadás pillanatában koncertet adtak a Bataclanban. Az értesülést a tulajdonosok egyelőre nem erősítették meg.

A tavaly november 13-i párizsi merényletek estéjén három, testén robbanóövet viselő terrorista hatolt be az épületbe, ahol az Eagles Of Death Metal amerikai zenekar adott koncertet. A merénylők azonnal tüzelni kezdtek és kilencven embert megöltek. A támadással egyidőben a Stade de France nemzeti stadionnál és belvárosi kávéházak teraszain másik két terrorkommandó további negyven embert ölt meg. A támadás óta a Bataclan, amely Párizs egyik legrégebbi és legismertebb könnyűzenei koncertterme, mintegy 1500 férőhellyel, nem nyitott ki. A tulajdonosok az újranyitás előtt teljesen felújították a szórakozóhelyet.

Fotó: leparisien.fr