Suszterbazárból luxushotel – A Párisi-udvar története

Év végére elkészül a jelenleg felújítás alatt álló Párisi-udvar épülete, amely a Hyatt szállodalánchoz csatlakozva, a szomszédos Buddha-Bárhoz is kötődő Mellow Mood Hotels üzemeltetésében luxus szállodaként nyit újra a Ferenciek terén. Ennek apropóján átnyálaztuk és megírtuk az impozáns eklektikus épület és elődjének két évszázadot átívelő történetét.

MAPET– 061.hu

Kevesen tudják, hogy a Ferenciek tere 10. szám alatt álló, Párisi-udvar néven ismert épület helyén egy másik állt, a jelenlegi csak a nevet őrizte meg. Az igazi Párisi-házat 1817-ben építették ezen a helyen, majd a múlt század elején lebontották, a helyén pedig a Belvárosi Takarékpénztár székházaként felépült a ma ismert különleges palotaépület. A hajdani kétemeletes üzletházat – az elsőt, amely már a mai áruházak elődjének tekinthető – a magyar klasszicista építészet kiemelkedő alakja, Pollack Mihály tervezte, építtetője pedig egy akkoriban szintén neves ember, báró Brudern József volt. A szabálytalan alakú saroktelken álló udvaros üzletház élénk feltűnést keltett újszerű megoldásaival, amit nem is annyira az impozáns homlokzat és a különböző épületek összekapcsolása, inkább az egész telket átívelő sárgaréz-hálózatos, üvegtetővel fedett passzázs okozott. Az eredeti Brudern-ház (is) igazi nevezetesség volt, hiszen új műfajt képviselt a hazai építészetben. A korabeli sajtó is gyakran emlegette, hogy a német városokban sincs hozzá hasonló (a bécsi Kurir például Budapest világvárosodását látta benne), valójában a forradalmi francia építészet külföldön is csak kevés előzménnyel bíró hazai alkalmazásáról van szó: Pollack a hiedelem szerint az 1810 körül épült párizsi Passage des Panoramas mintájára alakította ki az üzletsori folyosót, a pesti köznyelv feltehetően emiatt kezdte Párisi-ház néven emlegetni.

Brudern József a XIX. század legműveltebb magyar főurai közé tartozott. Koronaherceg utcai, első emeleti lakosztályának nagy részét gazdag régiséggyűjteménye és könyvtára foglalta el. Télen pompás bálokat tartott a pesti palotában, és gyakran rendezett hangversenyeket is vendégeinek, szalonjában pedig szinte minden nap 15-20 bonapartista főúr, politikus és katonatiszt gyűlt össze ebédidőben. A társaság élesen bírálta Ferenc császár politikáját és epekedve várták a Habsburgok bukását, de nyilvános agitációt nem folytattak a birodalom ellen. Még Napóleon Szent Ilona-i száműzetése után is komolyan hittek abban, hogy a császár, miként Elbáról is, visszatér a kontinensre és leszámol az ellenségeivel.

A Brudern-ház 1912 előtt

A korábban mindenféle portékát áruló kereskedők szakosodása, a specializálódás meghonosodása után épült házban elsőként ötvösök rendezkedtek be, később felváltották őket a cipősök, ezért akkoriban Suszter-bazárnak is nevezték az üvegfalú udvari bolt-műhelyeknek otthont adó öblös, csarnokos épületet. „Itt szabták, varrták a legkisebb cipőket, topánkákat a magyar úri asszonyoknak, úri lányoknak, szinte csoda, hogy mértékvevés közben valamennyi majszter át nem alakult Hans Sachs-szá és nem verset csinált lábbeli helyett, ami derék és hasznos dolog, mert a vers is szép, de cipő helyett mégsem lehet hordani” – írta akkoriban a Vasárnapi Újság. Brudern éveken át folytatta fényűző és igen költséges életmódját palotájában, ami anyagi helyzete romlásához, majd eladósodásához vezetett.  Miután 1831-ben meghalt, birtokainak és pesti házának terhei miatt örökösei vevőt kerestek az ingatlanokra. Az épület ekkor került a Teleki-család tulajdonába – innentől Teleki-házként hívták -, majd a Bethlen-családból származó gróf Mikes Árminné lett a tulajdonos. Az öregedő ház hírneve időközben megkopott, már nem kellett a folyamatos megújulásban érdekelt elegáns városrésznek. A 19. század végi nagy városrendezések idején, 1883-ban előbb részben lebontották (az épület Kígyó utcai oldalán), majd a századfordulón majdnem teljesen eltüntették a Klotild-paloták mellől, a telket pedig 1906-ban megvásárolta a Belvárosi Takarékpénztár, hogy ott építtesse fel új központját.  

A régi párisi háznak irodalmi vonatkozási is voltak. Az 1840-es évek elején itt bérelt lakást és nyitotta meg az Úri utcai oldalon Nemzeti Könyvkereskedését Emich Gusztáv, az 1849-től működő Pesti Napló, a kor legnívósabb újságjának az alapítója. (A szerkesztőség csak rövid ideig működött itt – egy kis szobában -, hamarosan átköltözött a Váci utcai Lauffer-házba.) Emich könyvüzletében gyakran megfordult Petőfi, Jókai és Vörösmarty, valamint a régi és az új írónemzedék több tagja. Mivel üzletháznak épült, természetesen neves cégek is helyet kaptak az épületben. A Dietrich és Gottschlig gyarmatáru-kereskedelemmel foglalkozott, kezdetben főleg rumot és teát árultak. Elsőként kezdtek palackos sör értékesítésébe (Dreher) az országban, ám ekkor már elköltöztek az épületből. Az 1865-ben alapított vállalkozást az 1930-as évek gazdasági válsága vitte csődbe. A ház egy másik nevezetes üzlete Kunz és Mössmer néven futott, az 1845-ben létrejött, vászonáruban utazó cégből kivált Mössmer József vállalkozása az új palotában is helyet kapott. A vászon után pamutárut is forgalmaztak, ágy- és asztalneműt, mennyasszonyi kelengyét szállítottak szerte a Monarchia tartományaiba. Ők népszerűsítették a kalotaszegi varrottast is. 

A bank tervpályázatára összesen 43 pályamű érkezett a legnevesebb építészektől, a megbízást végül a szegény sorból származó, mesebeli karriert befutó Schmahl Henriknek adták, akit a hozzá hasonlóan alulról indult Lipták Pál segített az építkezésben. A Kígyó tér csodapalotáját, a békeévek utolsó és legragyogóbb alkotását három évi építkezés után, 1912-13 körül vették teljesen használatba. Ráday Mihály korabeli források alapján írt dolgozata szerint Schmahl a világon is egyedülálló épületet alkotott. „A klasszicista barokkos környezetben létrehozott egy feltűnő, de mégsem hivalkodó, sajátságos palotát, amelyben keveredik az arab-mór-gót stílus. Csupa üdeség, báj, majolika, eozin, nyerstégla, üvegkupola” – írja. A trapéz alakú saroktelekre épült ház három oldalán a szomszédos épületekhez csatlakozik, a negyedik oldala a Ferenciek tere felé néz. Schmahl itt alakította ki az épület egyik legegyedibb elemét, ugyanis a sarkát egyszerűen levágta és az így létrehozott homlokzaton képezte ki a főbejáratot, ami egyenesen a bank pénztárteremébe vezetett.

Schmahl Henrik (1846-1912) hamburgi kőműveslegényként kezdte pályafutását, munkát keresve érkezett Budapestre. Egyik első munkáján a magyar fővárosban, a Vámház építésénél már Ybl Miklós mellett dolgozhatott, aki felfigyelt a fiatalemberre, magához vette az irodájába és tanítani kezdte. Hamarosan a tervezésben is számíthatott rá, az Operaház építésében Schmahl már Ybl jobbkezeként vett részt.  Miután önállósult, a számára kedves német és itáliai reneszánsz stílusában alkotott, idővel pedig a gótikát és arab-mór stílust is elsajátította. Számos épületet tervezett Budapesten, nevéhez fűződik több palota- és lakóépület az Andrássy úton és a Teréz körúton, valamint az ő tervezése a Rákóczi úti Uránia mozi és a Stern-féle áruház is. A Belvárosi Takarékpénztár székháza volt az utolsó munkája.
Liptál Pál (1874-1926) ácslegény volt, maga Baross Gábor figyelt fel  tehetségére, amikor a dunai folyószabályozásban dolgozott. A miniszter kívánságára Pestre küldték tanulni, leérettségizett és a Műegyetem hallgatója lett. Lediplomázott, de mivel elégedetlen volt az eredménnyel, öreg fejjel újra nekifutott, és kitűnőre vizsgázott. Hültl Dezső után ő lett hazánk második építészdoktora. Később vasgyárosként folytatta, majd szénbányatulajdonos és kereskedelmi államtitkár lett, sőt, majdnem miniszteri székig vitte.

A tervezéskor Schmahl figyelembe vette a hely történelmét is, vagyis azt, hogy ott több mint 90 évig a “Párisi-ház” állt. Ezt a szerepet a földszint vitte tovább Párisi-udvar néven, amely funkcióját tekintve ugyanolyan passzázs lett, mint elődje volt. Az emeletekre kerültek az irodák, a legfelső szinteken pedig lakásokat alakítottak ki. A Stigler-felvonógyár négy liftjét már 1911-ben üzembe helyezték. Az építkezésen dolgozókról sem maradt fent sok adat, de a kristályüveg kupolát Schmahl tervei alapján feltehetően a Haas és Somogyi, a majolika díszeket a Zsolnay-gyár, a színes üvegablakokat pedig Róth Miksa cége szállította – azaz a kor legnevesebb iparos cégei. Az épületnek két utcára nyílt bejárata, amiket hatszögű kiteresedésekkel osztott, két szint magas, üvegboltozattal fedett passzázs kötött össze. Innen belső üzletek és az épület lépcsőházai nyíltak, a Kígyó utcai oldalon a nyolcvanas években épített Kígyó passzázs csatlakozott hozzá. A 2. emelettől felfelé két belső udvar köré szerveződtek a lakások. A hátsó udvar a szomszédos ház tűzfalához csatlakozott, alsó szintjét a passzázs kettős üvegteteje és a hátsó traktus födéme, az első udvar alsó szintjét az egykori pénztárterem vasbeton szerkezetű födéme és üvegbeton kupolája határozták meg.

A keleties hatású homlokzatot a második emeletig vörösrézzel és üvegmozaikkal díszítették, a felső szinteken zománcolt tégla és majolika díszítés virított. A három alsó szinten franciaerkélyek sorakoztak, a félemeleten és az elsőn kovácsoltvas korláttal. A második emeleten a kőkorlátos erkélyt angyalfejes konzolok tartják. A konzolsor felett majolika frízek sorakoznak mitológiai fejekkel és állatalakos ábrázolásokkal, a második és harmadik emelet ablakai között férfi és női alakok majolika szobrai. Az épület egyik különlegessége a passzázs luxfer prizmákból álló üvegtetője lett, amely felülről nem kapott természetes fényt, a fölé épített száz darab villanykörtének köszönhetően mégis ezt a látszatot keltette. A rendkívül sokféle módon préselt kristályüvegek gyártása és összeállítása olyan bonyolult volt, hogy két évbe telt elkészíteni. A színes mozaiklappal burkolt padlón helyenként üvegtégla betétek engedtek fényt az alsóbb szintre. A belső térben szintén tetten érhető volt a homlokzat keleties, gótizáló jellege.

Enteriőr 1959-ből

A mór és gót stílust keverő eklektikus irodaház a második világháborúban nem sérült meg komolyabban, viszont a kiépülő szocialista rendszer államosította és saját elképzelései szerint “felújította” belső tereit. Az egykori pénztárterem eredeti pompáját szinte teljesen felszámolták, mielőtt 1960 tavaszán az IBUSZ birtokba nem vette. Ezután hosszú ideig IBUSZ-palota néven is emlegették az épületet. A földszintre beköltöző üzletek közül az 1952-ben megnyitott Jégbüfé tett szert komolyabb népszerűségre. Az 1960-as években az új Erzsébet híd építéséhez kapcsolódóan tatarozták először, majd az 1980-as években másodszor. Mindkét alkalommal érthetetlen módon tovább rombolták a díszítéseket az időközben, 1976-ban műemlékké nyilvánított épületben. Az első alkalommal bontották el a bevásárlóudvart bevilágító, üvegkupolán kívülre rejtett lámpákat és helyette utat nyitottak felfelé a természetes fénynek. A második “felújítás” idején bontották el egyebek mellett a lépcsőházi csillárok üvegezését, meszelték le a lépcsőházak díszítményeit és festették feketére a réz kapaszkodókat. A különböző munkálatok ellenére a ház állaga folyamatosan pusztult, a rosszul bevilágított, sötét Párizsi udvar pedig ezzel párhuzamosan ürült ki. A Cartographia térképboltja  viszonylag sokáig húzta. A rendszerváltás környékére a bevásárlóudvar már gyakorlatilag üresen állt.

Az év végére elkészülő Párisi Udvar Hotel Budapest 110 szobás lesz, 18 lakosztállyal, valamint két tetőkertes, körpanorámás luxuslakosztállyal. A földszinten és a félemeleten üzleteket, éttermeket, kávézókat alakítanak ki, az első szinten spa, wellness- és fitness-szolgáltatások várják a vendégeket. A műemléki védettség alatt álló épületet az eredeti állapotának megfelelően újítják fel. Júliusra elkészült a kerámia díszítésű homlokzat restaurálása és megújult a kristálykupola is. A restaurált homlokzati felület 3000 négyzetméteres, a munkálatok során csaknem 10 ezer elemet építettek be a tönkrement darabok helyére. A felújításban 41 szakrestaurátor is részt vesz. A beruházás összköltsége 13,1 milliárd forint, a szállodát a Mellow Mood Hotels üzemelteti majd.

Fotó: Horváth Péter Gyula

2018-10-18T21:17:34+00:00 2018. augusztus 25.|