Ha tavasz, akkor megint itt a süti, hogy segítsen. Jótékonysági süteményárverés április 11-től 14-ig beteg gyermekek javára.

Hét esztendővel ezelőtt néhány gasztroblogger összedugta a fejét, és kitalálták hogyan is tudnák “közhasznosítani” magukat azzal, amiben a legjobbak, konyhai tudományukkal.Így született meg 2009 tavaszán az első jótékonysági sütilicit és indult útjára a Segítsüti, ami azóta évente kétszer jelentkezik. Minden tavasszal és ősszel más-más alapítványt, egyesületet, civil szervezetet támogatnak.

Tavaly ilyenkor a Borsószem Gyermekfejlesztő Egyesületnek “sütöttek össze”közel 900 ezer forintot, ősszel pedig a Mosoly Alapítvány javára 1 milliót.

Ezúttal a Démétér Alapítvány következik:  30 gasztroblogger 30 csodás süteményére lehet licitálni jövő hétfőtől csütörtökig a Segítsüti honlapján, a licit 1000 forintos kikiáltási árról indul. Az alapítvány müködteti a Démétér Házat, ahol a Szent László Kórházban  csontvelő-transzplantáción átesett gyermekek utógondozása, rehabilitációja történik.

Forrás: HVG.hu