Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Két hangversenyt ad Svájcban a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Hamar Zsolt vezényletével, november 27-én a zürichi Maag-Halleban, másnap a luzerni KKL Koncertteremben lépnek fel.

MTI

A hangversenyeken Veress Sándor Threnos – in memoriam Bartók Béla című műve, Liszt Ferenc Esz-dúr zongoraversenye a svájci-kínai származású Louis Schwizgebel előadásában, valamint Liszt Faust-szimfóniája hangzik el.

Veress Sándor a Bartók utáni magyar zeneszerző-generáció egyik jeles tagja, kísérletező kedvű, invenciózus zeneszerző volt, aki Threnos című művét Bartók emlékére komponálta 1945-ben. Liszt a pályáját zongoraművészként kezdte, így ismerte meg őt egész Európa. Csak később kezdett el foglalkozni a zeneszerzéssel, s zongoraversenyei mutatják meg legjobban a kétféle tevékenység egységét, mert ezeket a műveket nemcsak megírta, hanem játszotta is – közölte az együttes.

A zürichi közönség számára Hamar Zsolt nem ismeretlen, hiszen a Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója a Zürichi Operában 2007-ben debütált, sikere pedig több évre szóló szerződést eredményezett.

A svájci turnén elhangzó darabok közül Veress Sándor művét és Liszt Esz-dúr zongoraversenyét a budapesti közönség 2019. február 22-én a Müpában hallhatja Hamar Zsolt vezényletével és Mariangela Vacatello olasz zongoraművész előadásában.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •