Szabad egy haláltáncra? – Az Iron Maiden Dance Of Death, az A Matter Of Life And Death, a The Final Frontier és a The Book Of Souls című remaszterizált albumairól

Az Iron Maiden története a klasszikus brit heavy metál leghosszabb ideig tartó folytatásos operája, melynek főszereplője a folyton áriázó Bruce Dickinson, és a legfontosabb dramaturgiai eleme a háborús harctereken, középkori gályákon és a sivár jövőben felbukkanó szörny, Eddie. Most megjelent a remaszterizált újrakiadásokat tartalmazó négyes csomagok utolsó, már a kétezres évek lemezeit soroló gyűjtemény is. Ezúttal tehát a Dance Of Death (2003), az A Matter Of Life And Death (2006), a The Final Frontier (2010) és a The Book Of Souls (2015) című albumokról emlékezünk meg.

PZL – 061.hu

 A négy lemez közül az utolsó, a The Book of Souls igazi metál mestermű, és erős lemez a Dance Of Death is, a két album között publikált A Matter Of Life And Death és a The Final Frontier albumok afféle közepes, tömegnövelő munkák, amik inkább csak arra voltak jók, hogy turnékat lehessen rájuk szervezni, hiszen a zenekar alapvetően úgyis az elmúlt négy évtized kipróbált slágereit prezentálja a közönségnek… De mivel ők rendelkeznek a földkerekség egyik legnagyobb és legfanatikusabb rajongótáborával, érthető, hogy a merchandising mellé kísérőajándékként oda kell tenni néha egy-egy sorlemezt is. De először is ne legyünk igazságtalanok, mert a két közepes albumon is vannak kifogástalan számok, és különben is: haladjunk szépen sorban! Az Iron Maidennek, és kabalaszörnyének, Eddie-nek sokak szerint éppúgy múzeumban lenne a helye, mint a névadójuknak, a híres vasszűz nevű középkori kínzóeszköznek. Az Iron Maiden, a rock ősszörnye azonban mindent túlélt, dobos és énekes cseréket, a heavy metal átmenetei kimúlását, földrajzi és légköri változásokat, a popkultúra tektonikai lemezmozgásait.

Az újra „kiolvasztott” zenekart látványosan rehabilitálta mindenki, a legnagyobb „alternatív” fesztiválokon lépnek fel, mint fő műsorszám. A Dance Of Death vizuális világa leginkább a Tágra zárt szemek című Kubrick-mozi arisztokratikus, démoni világát juttatja eszünkbe, és az sem elhanyagolható tény, hogy a kissé vicces Eddie-figura (aki jelen esetben maga a kaszás) ezen a lemezborítón szerényen vegyül el a pokoli sokaságban. Az albumon megmaradt a keménység, de cizelláltabb, atmoszférikusabb lett az összhatás, a vágánsdalokra emlékeztető motívumok (amelyek már a Seven Son… óta feltűnnek a lemezeken) itt teljesednek ki leginkább. A Dance of Death motívumkészletében fellelhető a goth-rock néhány stíljegye is, és talán ez a „legművészibb” Iron Maiden-munka, ugyanakkor a csapat gondoskodott slágerekről is.

Az album határozott felütéssel, a Wildest Dreams című szerzeménnyel indul, de az ezt követő négy dal (Rainmaker, No More Lies, Montségur, Dance Of Death) is azonnal kislemez-sláger lehetne, és nagyszerű az album zárlata is, Journeyman méltó módon zárja le az utazást. A lemez jól illeszkedik a zenekar eddigi munkásságába, a nem egy esetben történelmi kulisszákat is szerepeltető albumok sorába. Az Iron Maidenre jellemző hagyománytudat nem engedte „elkanászodni” az alkotókat, az előírásszerű gitárhasználat, a védjegyértékű „galoppozó” basszusjáték könnyen beazonosíthatóvá teszi a lemezt, amely a kétezres évek Maiden-lemezeinek egyik legjobb munkája, jobb, mint a visszatérő és szintén kifogástalan 2000-es keltezésű Brave New World.

Nem lehet nem észrevenni, hogy a klasszikus heavy metálnak majdnem olyan erőteljes konjunktúrája van, mint a 80-as évek közepi metal-aranykorban. A műfaj máig a pop mostohagyereke, pedig a fémipar az ún. nagy öregek mellett a legfőbb bevételi forrása a koncertszervezőknek, hisz a klasszikus metál bandáknak félelmetes a mozgósító erejük, máig megtöltik a stadionokat. Egy-egy Iron Maiden- album bármikor helyrebillenti a nagy kiadók üzleti mérlegét. Így aztán nem lehet elmenni a 2-3 évente sorlemezzel jelentkező Iron Maiden alakításai mellett. A zenekar A Matter Of Life And Death című új albuma szokás szerint egy alternatív történelmi valóságban értelmezhető. Időgépük hol a középkorba röpítette a hallgatót (Piece Of Mind), hol az ókorba (Powerslave), hol az első világháborúba (Trooper), hol a jövőbe (Somewhere In Time).

Az új album a normandiai partraszállás kulisszáit gyűjtötte egybe, csak éppen az amerikai mundérba nem a rágógumizó amerikai katonák feszítenek, hanem csontvázak, köztük maga Edward, a zenekar tiszteletbeli tagja. Az album a közepesen erős Maiden-albumok sorába tartozik, nem vethető össze a Dance Of Death alkotói erejével. Az A Matter Of Life And Death-el a csapat átlépte a Rubicont, hisz a lemez felvételei jórészt tízperces tételek, így a dalok afféle mini operák, melyek próbára tehetik a fanatikusokat is. A zenekar a Fear Of The Darkkal „szállt el” először, azóta minden lemezükön volt néhány hosszabb vágta, de ezúttal a nyitó Different World-ön kívül mindegyik felvételt túlírtak. Ettől persze még erőteljesek a számok. A jellegadó vágáns gitártémák, a melodikus basszusfutamok és a zenekar közismert riff-érzékenysége megmenti a lemezt, de annak idején a partraszállást sem kifárasztással vitték sikerre, hanem a gyors lerohanással.

Hogy az Iron Maiden a The Final Frontierrel eljutott-e a határig, nem tudjuk, de biztos: ha el is jutottak, nem lépték át azt. Eddie ezúttal szkafanderben jön vissza a jövőből. Annak idején, az 1985-ös a Somewhere In Time túlélte a jövőt, és visszavágyott a dicső múltba. A zenekar 15. nagylemeze, a The Final Frontier nem okoz csalódást, de különösebb meglepetést sem. Az a bámulatos, hogy az 1975-ben alakult zenekar még mindig együtt van, hogy a mítoszuk erősebb, mint valaha – minden bizonnyal ők a klasszikus heavy metál legnagyobb csillagai. És még lemezeket is készítenek az alaptagokkal. Innen már mindegy lenne, hogy milyen az éppen megjelenő új albumuk, de hát természetesen nem mindegy. Ők a műfaj etalonjai. Persze, már nem tőlük várjuk a heavy metál megújítását, inkább azt mondanánk a The Final Frontierről, hogy afféle örömzenélés, a zenekar a progrockkal is kacérkodó eposzi tételekben teljesedik ki. A gitár sound ezúttal nem elég fémes, talán ez a legnagyobb baj a lemezzel, ugyanakkor a dalok nagy része tíz perc közeli prog-metállal is kacérkodó tételekből áll. Talált, süllyedt.

Aki a The Number Of The Beast-féle lényegretörő, fémesebb, ne adj Isten, az első lemez punkosabb irányát szeretné viszont hallani, azoknak nem tudjuk jó szívvel ajánlani a lemezt, ugyanakkor a részleteiben mindenki megtalálja a magának való tételeket, a dalok melodikusak, amikor leülne egy-egy hosszúra nyújtott téma kifejtése, azonnal rákapcsolnak, szóval, nem olyan rossz a Kevin Shirley producer irányításával a Bahamákon rögzített The Final Frontier, csak (a Coming Home-ot kivéve) könnyen visszahívható, metálhimnuszok nincsenek rajta. Az biztos, hogy Dave Murray és Adriann Smith kicsit sok Toolt hallgatott, a lemez egy fokkal elszálltabb a kelleténél, de nem várható el a 35 éve pályán lévő zenészektől, hogy olyan metált játszanak, amilyennel 1979-ben próbálkoztak. Ők is fejlődtek, komplexebb dalstruktúrában fejezik ki magukat. Eddie viszont ugyanaz maradt – ide-oda utazik a szellemvilágban, és úgy látszik, egyre hosszabb dalokkal lehet előcsalogatni.

A The Book Of Souls című metálopera a maja civilizáció díszletei között játszódik, amiben ősi motívumok és a sci-fis fantáziák is szerepet kapnak. A metál tápláléklánc csúcsán található nagyvadak úgy járják be a mitikus tájakat és kultúrákat, ahogy egy-egy Indiana Jones-epizódban a kalapos régész a dzsungelt, csak a Maiden kalandorai ostor helyett gitárt vittek magukkal. Az albumot Párizsban rögzítették 2014 végén, Kevin “Caveman” Shirley producerrel, akivel már korábban is dolgoztak együtt. A The Book of Souls az eddigi leghosszabb albumuk (összesen 92 perc), így az első dupla lemezük is. A zenekar pályafutásának leghosszabb anyaga, amit ha egy az egyben bemutatnának, már nem is maradna idő a Number Of The Beast-re és a Killersre. Az anyagot a Guillame Tell nevű stúdióban rögzítették, ahol a Brave New World-öt, a Dickinsonnal készült nagy „visszatérő” lemezt.

A The Book Of Soulsnak komoly élvezeti értéke van, melodikus, könnyen visszahívhatóak a harmóniái, de nem az innovációk, az izgalmas produceri munka, vagy a telitalálat riffekre épülő dalok miatt érdekes. A gigászi hosszú album a metál Háború és békéje. Tele van önidézetekkel (vö.: Shadows of the Valley-t a klasszikus Wasted Years-szel), ugyanakkor a mintázatokat virtuóz módon szerkesztették össze, a lemez talán legfőbb értéke pont a káprázatos dalszerkesztési ambíció. Persze, attól, hogy egy szobor hatalmas, még nem biztos, hogy remekmű. Ugyanakkor a The Book Of Souls nagyon is szerethető, annak ellenére, hogy a zenekar történetének egyik legkonzervatívabb munkája, és hogy tele van a közönséget megénekeltető oó-oó-oó-zásokkal. Igaz, a hatvan körüli zenészektől már nem várjuk a metál megújítását, megtették ezt már párszor a nyolcvanas években. A hangzás talán a leginkább progresszívnek mondható Powerslave-re emlékeztet, de ott a dobsound szinte leviszi az ember fejét.

Az új lemez az 1978-1981-es korszakot kivéve a zenekar minden periódusára reflektál, szóval, ha csak egy Iron Maiden-sorlemezt akarsz magaddal vinni a maja körutazásra, akkor ez legyen az. A műfajra nem is jellemző a a 90 perces művek létrehozása, ezt a hosszúságot filmekre kalibrálták, a metál SI mértékegysége szerint kb. 50-60 perc a maximum, de meglepő módon simán végig lehet hallgatni mindkét korongot. A The Book Of Souls ugyanazokat a témaköröket járja be a zenekar, mint bármelyik sorlemezén, talán a spirituális még nagyobb szerepet kap, mint a korábbi albumokon. Az Iron Maidennek sikerült a mesterterve, a lemez a kétezres évek legjobb Maiden-albuma, afféle kései főmű, és annak ellenére az, hogy nem fogják bevinni a metál szabadalmi hivatalába. Eddie végigszáguldott a világtörténelmen, és megmutatta: az életnek nemcsak a történelem, de a metál is nagy tanítómestere.

 

Iron Maiden
Dance Of Death (2003)
Warner
68 perc 11 szám

 Iron Maiden
A Matter Of Life And Death (2006)
Warner
72 perc 10 szám

 Iron Maiden
The Final Frontier (2010)
Warner
77 perc 10 szám

Iron Maiden
The Book Of Souls (2015)
Warner
92 perc 11 szám

2019-11-21T07:44:14+01:00 2019. november 19.|