Kilenc könnyűzenei versfeldolgozás mellett prózai szövegeken keresztül Petőfi Sándor forradalmi lelkülete, a szabadság és a szerelem ereje, valamint a költő alakja elevenedik meg a Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című zenés, irodalmi előadásban, amelynek ősbemutatója március 15-én lesz Budapesten, a Hagyományok Házában. A darab szövegkönyvét Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta, aki a 061.hu-nak így fogalmazott az előadásról: “Azt próbáltam boncolgatni, hogy mi Petőfi életében a szerelem, és hol van a gyökere ennek az egészen elképesztő és mindent elementárisan elsöprő szabadságvágynak, ami valójában megfogalmazódik: hogy a szerelem az életnél is fontosabb, a szabadság pedig a szerelemnél is fontosabb.”

MM – 061.hu

“Petőfi közös ügy”

Az ősbemutató után a produkció ingyenes, országjáró körútra indul a Petőfi 200 – Közös jó a szabadság című programsorozat keretében – hangsúlyozta Schmidt Mária, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány főigazgatója az előadást beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.

A főigazgató kifejtette, hogy az alapítvány felkérésére kilenc népszerű könnyűzenei előadó készített zenei feldolgozást egy-egy Petőfi-versből a költő születésének bicentenáriuma alkalmából. A darab szövegkönyvét – Szendrey Júlia, Petőfi Sándor és Ady Endre műveinek felhasználásával – Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta, a produkció Káel Csaba rendezésében lesz látható – mondta Schmidt Mária, kiemelve: az előadás várhatóan sodró és meggyőző lesz, és elsősorban középiskolás, valamint felső tagozatos általános iskolás diákoknak készül.

Schmidt Mária szerint fontos, hogy az újabb és újabb generációk is megértsék Petőfi költészetét

Schmidt Mária emlékeztetett arra, hogy a Kertész Imre Intézet a névadó mellett Pilinszky János, Petri György, Sziveri János és Arthur Koestler hagyatékát is gondozza. Olyan életművekkel foglalkoznak, amelyeknek a szabadság áll a középpontjukban, úgy ahogy Petőfinél, aki a szabadság elkötelezettje volt. Mint mondta, az alapítvány 2009-ben Petőfi-díjat is alapított, amelyet minden évben egy arra érdemes embernek ítélnek oda.

“Petőfi közös ügy, az is közös ügy, hogy méltóképpen emlékezzünk rá”

– fogalmazott Schmidt Mária, kiemelve: fontos, hogy az újabb és újabb generációk is megértsék költészetét.


Az előadáshoz az Aurevoir., Dánielfy, Ember Márk, Paulina, a Romengo, a 4S Street, Trap kapitány és a Tha Shudras, a The Biebers és Sena készítettek Petőfi egy-egy verséből feldolgozásokat. Az előadók a dalokban – és az azokhoz készült videóklipekben – Petőfi verssorait saját zenei és képi világukkal ötvözték. A klipek csütörtöktől érhetők el a Kertész Imre Intézet YouTube-csatornáján.

A Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című, egyórás színdarab két szereposztással készül. A narrátorok szerepét Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai-Mari-díjas/Katona Kinga, illetve Berecz István/Szabó Sebestyén László Junior Príma-díjas, Petőfi Sándor szerepét Koltai-Nagy Balázs Junior Príma-díjas/Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színművészek játsszák. 

Mindent elementárisan elsöprő szabadságvágy

“A megzenésített versek köré írtam egy kerettörténetet. Az volt a cél, hogy beágyazzuk ezeket a verseket és megmutassuk Petőfinek azt a gondolatiságát, ami elvezet a költői programja megfogalmazásához” – mondta szövegkönyvet jegyző Ugron Zsolna a 061.hu-nak.

“Azt próbáltam boncolgatni, hogy mi Petőfi életében a szerelem, és hol van a gyökere ennek az egészen elképesztő és mindent elementárisan elsöprő szabadságvágynak, ami valójában megfogalmazódik: hogy a szerelem az életnél is fontosabb, a szabadság pedig a szerelemnél is fontosabb. Azt próbáltam keretbe ágyazni, hogy hogyan jut el ide.”

A darabban van egy Petőfi Sándor, aki bizonyos pontokon megszólal, és van egy férfi narrátor és egy női narrátor, akik egy kicsit mesélnek arról, hogy mi is történik éppen.

Ugron Zsolna: “Mindig nagyon izgalmasnak találom, ha sokféle szempontból lehet ránézni valakinek a munkásságára és az életére is”

A szövegkönyv Szendrey Júlia és Ady Endre műveinek felhasználásával íródott, hogy erre miért volt szükség, arról Ugron Zsolna azt mondta:

“Szendrey Júlia szövegeire azért volt szükség, mert azt gondolom, hogy a forrás mindig közelebb van az igazsághoz, mint a késői író. Ráadásul Szendrey Júlia szövegeit nem is nagyon ismerjük, pedig azon túl, hogy ő Petőfi szerelme, kétség kívül a dolgokra nagyon közelről rálátó személy. Adyt pedig azért választottam, mert amikor olvastam a Petőfiről írt szövegeit, akkor arra a felismerésre jutottam, hogy egészen máshonnan néz rá Petőfire, mint mi. Időben is közelebb van, valószínűleg egy egészen másfajta korszellemben írja ezeket a sorokat, és én nagyon izgalmasnak találtam ezt a megközelítést”, tette hozzá.

Arról, hogy mennyire kap helyet az előadásban Petőfi humora, az író azt mondta, reméli, hogy ez is kisejlik az előadásból, illetve az a fajta könnyedség, ami a középiskolások számára is megkönnyíti a befogadást, hiszen ez az előadás elsősorban nekik készült.

Ugron Zsolnát arról is kérdeztük, szerinte mennyire választható le Petőfi munkásságáról a Petőfi-kultusz.

“Nem tudom, hogy van-e Petőfi-kultusz, az biztos, hogy most, a bicentenárium kapcsán nagyon sok program van, és nagyon sokféle módon megjelenik Petőfi a zenében, a képzőművészetben, színházi előadásban, filmben. Mindig nagyon nehéz, hogy mennyire irányul figyelem az alkotóra a művek mögött, és az sem könnyű kérdés, hogy mennyire van ennek értelme. Petőfinél azért még nehezebb a helyzet, hiszen egészen elképesztő módon fonódik össze az élete a műveivel, talán még erősebben, mint általában. Én mindig nagyon izgalmasnak találom, ha sokféle szempontból lehet ránézni valakinek a munkásságára és az életére is”

-fogalmazott Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója.

Petőfi, kora rocksztárja

Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a Nemzeti Kulturális Alap – Petőfi 200 Ideiglenes Kollégium vezetője kiemelte, hogy műfaji sokszínűség jellemzi a bicentenárium alkalmából készülő előadás dalait. Demeter Szilárd kora rocksztárjának nevezte Petőfit, aki “az összes ellentmondásosságával együtt tudta ezt a szerelem-szabadság mátrixot megélni”. Úgy vélte: Petőfi Szabadság, szerelem! című verse néhány sorában mindent elmond arról, hogy emberként miért érdemes élni a világon.

Demeter Szilárd szerint Petőfi az összes ellentmondásosságával együtt tudta a szerelem-szabadság mátrixot megélni

A készülő Szabadság, szerelem – Petőfi 200 című előadás a kortárs popkultúra, valamint a színházi kultúra nyelvén megmutatja a Petőfi által képviselt értékeket, ezáltal hozzájárulhat ahhoz, hogy létrejöjjenek “közös kulturális kódjaink” – magyarázta Demeter Szilárd.

Az előadás ingyenes és regisztrációhoz kötött. 
A 15:00 órás előadás teltházas, a 17:00 órás előadásra az alábbi címen regisztrálhatnak: ????????????@??????????????.??

Fotó: Hatlaczki Balázs