Ryan Gosling lesz a Szárnyas fejvadász folytatásának főszereplője – erősítette meg a kanadai filmsztár a Collider.com-nak adott interjújában.

MTI

“Izgalmas, mert van bennem egy chip, ami felrobban, ha bármi mást is elmondok a filmről” – idézte a BBC hírportálja Goslingot, aki mellett Harrison Ford, az 1982-es Szárnyas fejvadász főhőse, Rick Deckard rendőr alakítója is szerepel a folytatásban.  A Ridley Scott rendezte eredeti filmben Deckard replikánsokat, vagyis emberi külsejű robotokat üldöz 2019 elképzelt Los Angelesében.

A folytatást, mely állítólag Scott ötletén alapul, Hampton Fancher írta, aki az első film forgatókönyvének társszerzője is volt. Scott producerként vesz részt a munkában. Az új film cselekménye évtizedekkel később kezdődik, miután az első, Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényén alapuló Szárnyas fejvadász története véget ért. A film forgatását a tervek szerint 2016 nyarán kezdik, a bemutató idejét még nem erősítették meg. A filmet Denis Villeneuve rendezi, tőle idén A bérgyilkost mutatták be a magyar mozik.