Tolongó idők címmel a magyar grafikai plakát első száz évéből látható válogatás a Magyar Nemzeti Múzeum legújabb, csütörtökön nyíló időszaki kiállításán.

MTI

A tárlat az MNM jelentős, csaknem 45 ezer darabból álló plakátgyűjteményéből válogatva azt mutatja be, hogy a fejlődés bűvöletében élő modern magyar társadalom mit láthatott – 1890 és 1989 között – az üzenőfalon: újdonságokról, lehetőségekről, szükség- vagy kényszerhelyzetekről – mondta Berényi Marianna, az MNM kommunikációs és stratégiai osztályvezetője a csütörtöki megnyitót megelőző sajtóbejáráson.

Kuti Klára, a kiállítás projektmenedzsere hozzátette, hogy a válogatásban 120 plakát látható, amelyek három témát járnak körül: a gazdaság, kereskedelem és ellátás hirdetményei után a szabadidő eltöltésére és szórakozásra hívó hirdetményekkel, végül pedig a tömeg és a hatalom “plakátnyelvét” bemutató falragaszokkal találkozhat a közönség. Kitért arra, hogy a tárlat metaforikus címével azt akarták érzékeltetni, hogy a gyorsan változó, rohanó idő nemcsak a jelenkorra jellemző, több mint száz éve is ezzel élt a modern ember.

A kiállítás úgy fogja át ezt az időszakot, hogy a tematikus szigetek egyszerre szeretnék megragadni száz év gondolatát.

Kuti Klára felidézte: a 19. század második felében a modernizálódó magyar társadalom “hihetetlen” fejlődésen ment keresztül és “örült ennek a fejlődésnek”. “Minden vonzónak tűnt, ami új és gyors” – mondta. Ennek a korszaknak az egyik legszebb terméke a grafikai plakát – mutatott rá, hozzátéve, hogy a kiállítás első része erről a fejlődésről szól.

A “sikertörténetet” bemutató anyagban egyebek mellett látható az első pesti hengermalmot, az Orion gyárat, Dreher Antal “sörkirály” serfőzdéit és Mauthner Ödön vetőmag világcégét reklámozó plakát. De az alumíniumipart vagy a szénbányászatot népszerűsítő falragaszok is szerepelnek az anyagban – sorolta Dragan Traian, a kiállítás kurátora. Hozzátette: a falakon látható anyag mellett a monitorokon kronológiai sorrendben további plakátokat láthat a közönség, illetve a válogatáshoz kötődő tárgyakkal színesítik a tárlatot.

Az anyagban az egészségvédelemmel, a munkairányítással foglalkozó, a szabadidő eltöltését körüljáró színház- és filmplakátok is szerepelnek – tette hozzá. A tárlat utolsó egysége pedig a tömeg és a hatalom “plakátnyelvét” mutatja be, azt hogyan szólította meg és hogyan ábrázolta a plakát a sokaságot, az ország népét.

Az anyagban többek között Konecsni György, Tóth József, Jeges Ernő, Pál György, Földes Imre, Haranghy Jenő, Pólya Tibor, Faragó Géza, Manno Miltiádész és Bíró Mihály munkái láthatóak.

A Tolongó idő című kiállítás augusztus 25-ig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum József Nádor-termeiben.

Fotó: funzine.hu