Mintegy 100 köbméter hulladékot takarítottak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein, a belvárosi utcákon, tereken a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) dolgozói – közölte a társaság kedd délután az MTI-vel.

MTI

Közleményük szerint az óév búcsúztató közterületi rendezvények helyszínein – többek között a Vörösmarty téren, a Kis- és Nagykörúton -, továbbá a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri, valamint az Astoria aluljárókban és azok környékén január elsején reggel 6 órakor kezdték meg kézi és gépi erővel a takarítást, melyet a kora délutáni órákra fejeztek be az FKF dolgozói.

A Fõvárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. dolgozói takarítanak a szilveszteri ünneplés után a belvárosi Vörösmarty téren 2019. január 1-jére virradóan. Fotó: MTI/Mónus Márton

A fővárosban az év első napján a keddi program szerint vonultak ki a hulladékszállító gépjárművek a kommunális, illetve a szelektíven gyűjtött anyagok elszállítására – írta az FKF.

vezető kép: MTI/Mónus Márton