Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Három nap alatt tizenkét ingyenes koncerttel várja az Alba Regia Feszt a közönséget: augusztus 1. és 3. között fellép Székesfehérváron Deseő Csaba, Vörös Janka, a Mörk, a Bin-Jip, valamint a Török Ádám nevével fémjelzett Mini Acoustic World is.

MTI

A Bartók tér felújítása miatt a Zichy-ligetben lesz a fesztivál, ahol két színpadon felváltva rendeznek koncerteket. A korábbi évektől eltérően ezúttal nem hívtak meg külföldi előadókat, kizárólag magyar fellépők lesznek – közölték a szervezők.

Mits Gergely, az egyik főszervező megjegyezte: “az alap a dzsessz és az improvizáció, amiből aztán a színpadon lehet világzene, rock, funk vagy bármi”.A fesztivál első napján a nagyszínpadon előbb Jimi Hendrix dalait idézi meg sajátos jazzes felfogásban a Halper Hendrix Experiment, majd a Fehérvár Big Band Zsédával közösen lép fel. A kisszínpadon a Vörös Tamás Projekt, majd a Shaibo zenél.

Pénteken a székesfehérvári születésű énekesnő, Vörös Janka és zenekara indítja az estét a nagyszínpadon, utánuk a funk és soul alapú, de eklektikus mai zenét játszó Mörk zenél. A kisszínpadon a DAS Trio, illetve az Éva Muck Trio feat. Muck Ferenc játszik.

A záró napon a magyar jazzélet legendás alakja, a 80 éves Deseő Csaba lép fel, az ünnepi koncertet követően pedig a Bin-Jip zenél. A kisszínpadon fellép a Cymbal Rush, majd Török Ádám Mini Acoustic World nevű zenekarával és Bartók On Rock című zenei anyagával szórakoztatja a közönséget.

Az Alba Regia Feszt elődjének számító Alba Regia Jazz Fesztivált 1967-től 1986-ig rendezték meg Székesfehérváron a Videoton vállalat támogatásával és a Magyar Rádió szakmai segítségével. A rendszerváltoztatást követően hosszú csend következett, majd 2000-ben és 2002-ben rendezték meg a fesztivált, amely 2014-ben szerveződött újra Mits Gergely és Vörös Tamás jóvoltából.

Képforrás: Programturizmus


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •