Százmillió dollárra (28,2 milliárd forint) perlik egy 1972-es sláger jogtulajdonosai Ed Sheerant, mondván a Thinking Out Loud című száma valójában Marvin Gaye klasszikus Let’s Get It On-jának koppintása, írja az Index.

061.hu

Marvin Gaye örökösei legutóbb a Blurred Lines című Robin Thickle-Pharrel Williams-T.I.-dal miatt indíttattak eljárást, és nyertek is 5,3 millió dollárt a Gaye-család számára, írja a Variety. De a Sheeran elleni pert ezúttal Gaye egy másik jogkezelője indította: az a David Pullman bankár, aki David Bowie szerzői jogait is kezeli, és amely Gaye jogait harmadrészben birtokolja. Hogy beszáll-e mellé a perbe a család is, egyelőre nem tudni.

Korábban Ed Townsend lánya próbálta beperelni Sheerant, mivel Townsend volt a Gaye-dal társírója. Ezt az ügyet végül úgy úszta meg a zenész, hogy arra hivatkozott, a lány nem is indíthat ellene pert az ügyben az adott állam törvényei szerint, mert bár Townsend volt az ő biológiai apja, születésekor örökbe adták – írja az Independent.

A mostani, Sheeran és a szám társszerzője, Amy Wadge ellen indított százmilliós perben a felperes azt állítja, a zenész “engedély nélkül lemásolta és kihasználta a Let’s Get it On kompozícióját”, és lemásolt belőle több elemet, “köztük a dallamot, a ritmust, a harmóniákat, a dobokat, a basszust, a háttérkórust, a tempó, a szinkopálást és a loopolást”, és még azt is hozzáteszik, “nem kizárólag” ezeket a részeket tartják lopásnak.

Korábban indult már hasonló, akkor húszmilliós per Sheeran Photograph című száma miatt, és egy másik a The Rest of Our Life miatt, de ezek végül nem kerültek bíróság elé.

Itt az eredeti Marvin Gaye-szám:

 Ez pedig Ed Sheeran dala: