Több mint százötvenezer látogató volt eddig kíváncsi a Magyar Nemzeti Galéria (MNG) Picasso – Alakváltozások, 1895-1972 című kiállítására, amely a tervezettnél egy hónappal tovább, augusztus 28-ig tart nyitva, hétfőnként is.

MTI

A Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria és a párizsi Musée national Picasso együttműködésében szervezett tárlaton április 22. óta a művész száz műve tekinthető meg, ez Pablo Picasso festészetének eddigi legnagyobb kiállítása Magyarországon.

A festményeket, szobrokat és grafikákat bemutató kiállítás Picasso életművének valamennyi periódusát felöleli, ugyanakkor egy kiemelt téma – az emberi alak megformálásának folyamatos változása – köré szerveződik; a kiállított műveken jól megfigyelhető a figurális ábrázolás festői megközelítésének változása a több mint hét évtizedet átölelő életműben.

A tárlat Picasso jellegzetes alkotómódszerét végigkísérő utazásra hív, hangsúlyozva a sorozatok, az ismétlődő motívumok és az áttörés különleges pillanatait. Az emberi alak megformálásának változásaiban Picasso művészetének lényege tárul fel: a folyamatos formai megújulás a kiállításon bemutatott alkotások nagyobb részét kitevő festmények mellett a sokszorosított grafikai és rajztechnikáktól a plasztikai alkotásokon, kerámián keresztül a fotóig és filmig kísérhető végig.

A bemutatott száz mű nagy része – 74 alkotás – a Musée national Picasso-Paris gyűjteményéből érkezett, de szerepelnek munkák a világ több nagy múzeumából is: a budapesti kiállítás megrendezéséhez kiemelkedő remekművek kölcsönzésével járult hozzá a jeruzsálemi Izrael Múzeum, a bázeli Beyeler-gyűjtemény, a berni Kunstmuseum, a moszkvai Puskin Múzeum és a stuttgarti Staatsgalerie. A kiállításon látható még a budapesti Ludwig Múzeum három festménye, valamint egy válogatás a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményében őrzött európai rangú metszetanyagból.

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Picasso kiállítás a szokásos nyitva tartáson túl hétfői napokon is, vagyis a hét minden napján látogatható. A tárlat az utolsó napokon, augusztus 26-án, 27-én és 28-án hosszított nyitva tartással este 20 óráig várja a látogatókat.