Ha emlékezetünk fiókos szekrényre hasonlít, aminek vannak könnyen és nehezen kihúzható rekeszei, akkor miért ne lehetne egy teljes élet olyan, mint egy kabinetszekrény, aminek nemcsak elzárt fiókjai vannak, hanem intarziái is, amin visszatérő motívumok és emlékezetes események körvonalai láthatóak.
PZL – nullahategy
Viszont egy kabinetszekrény megalkotása nemcsak asztalosmunkát igényel, nemcsak a díszítőművészetben kell az alkotónak jártasnak lennie, hanem az óraműre emlékeztető zárszerkezetek, kódok és kulcsok megalkotásában is jeleskednie kell. Jessie Burton babaháza valójában magának a regény működésének a metaforája is lehetne, ekkorát azonban nem markol a könyv, inkább a fogságba esett asszony tehetetlenségének az emlékműve, egy világos vonalvezetésű, precíz társadalomrajza alapított, feszültséggel terhes könyv, ami oldalági rokonságban van a nősors misztériumát megfestő Angela Carter írásaival.
Megelevenednek előttünk a németalföldi késő barokk csendéletek és enteriőrök világai, a regény mégsem egy pepecselő, a részletekben elvesző történet, Jessie Burton vállalása leginkább egy hatalmasra duzzasztott filmnovellára emlékeztet, csak éppen nem hetven, hanem közel ötszáz oldalon.
Nincs benne felesleges sor, kiváló a történet dinamikája, olyan mintha a szerkesztő kíméletlenül meghúzva volna a hétszáz oldalas regényt ötszázra, de még így is meglepően költői és burjánzóan érzéki maradt a szöveg. A könyv az állatorvosi lova mindannak, amit a kortárs irodalomról gondolhat egy kortárs könyvkiadó 2015-ben.
A történet még a hetvenes években ifjúsági lányirodalom lett volna, ma viszont szépirodalomnak pozícionálták, mert manapság máshol van az ingerküszöb, ugyanakkor az is igaz, hogy a hetvenes években még tabunak számított a homoszexualitás, a másság ábrázolása a kamaszoknak szóló könyvekben, napjainkban viszont már nem az. Talán emlékeznek, jó tíz éve az Orlando kiadó kamaszokra pozícionált portfóliójára, amikor még Magyarországon a cool kamaszirodalom nem volt komoly csalija a könyves biznisznek.
Nos, ezt a célcsoportot lötte be Jessie Burton könyve, csak lényegesen igényesebb együtthatókkal. Illetve a regény bárkinek szól, akit érdekel egy olyan lány története, akivel gazdag férje nem akarja elhálni a nászéjszakát. Innen már meg vagyunk fogva. Vajon miért nem akarja? Erre a megunhatatlan toposzra épül a könyv, láttunk már ilyet filmen is, például Andrej Koncsalovszíj Mária szerelmei című mozijában. De míg a Nastasia Kinkski főszereplésével készült filmben 1945-ben járunk, az Egyesült Államokban, addig a Petronella története 1686-ban kezdődik, Amszterdamban, a sikeres kereskedő, Johannes Brandt pazar házában, amit a lány “bukolikus börtönnek” érez.
Tegyük hozzá, hogy a regény feminizmusa hamiskás, hiszen egy XVII. századi lány nem mondja fel a gender kiskátét, ezzel szemben Nella olyan, mintha egy norvég alapítványnál gyakornokoskodna. Ettől eltekintve a könyv többé-kevésbé hiteles ábrázolata a puritán elveket valló, mégis dúsgazdag, csendéletekbe merevedett Hollandiának. A férj babaházas kabinetszekrénnyel lepi meg ifjú aráját, ami érdekes ajándék egy olyan kereskedőtől, aki nem a szobák szűk levegőjével szívja tele tüdejét, hanem a végtelen tengerek sós illatával.
Nella aztán számos apró, valósághű tárgyat kap egy miniatűrkészítőtől, amik különös módon a Brandt- ház újabb és újabb titkaira mutatnak rá. Az adott kor Barbie háza azonban nem rózsaszín álmokat idézi meg, hanem vérvörös titkokra mutat rá. Még az is lehet, hogy az olvasó a végén talál a babaházban egy könyvtárszobát, amiben ő maga ül, és ezt a könyvet lapozgatja.
Jessie Burton: A babaház úrnője
Libri –JAK
Fordította: Farkas Krisztina
496 oldal 3990 Ft