Széll Tamás séf vezeti a Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjének zsűrijét júniusban Torinóban – jelentették be az esemény római sajtótájékoztatóján. A Széll Tamás vezette zsűri 14 nagynevű séfből áll: köztük lesz a francia Jerome Bocuse, a verseny alapítójának fia és a Bocuse d’ Or jelenlegi elnöke, az olasz Enrico Crippa, a 2018-as verseny európai döntőjének elnöke, valamint az olasz sztárséf, Carlo Cracco tiszteletbeli elnök.

MTI

A magyar séfre azután esett a választás, hogy Széll Tamás a magyar szakácsok között elsőként 2016-ban Bocuse d’Or Europe győztese lett, majd a 2017-es lyoni világdöntőben a 4. helyezést szerezte meg. Ez lesz az első alkalom, hogy a Bocuse d’Or szakácsverseny Olaszországban zajlik. Torinó városában június 10. és 12. között húsz európai szakács méri össze erejét. Magyarországot a 25 éves Pohner Ádám képviseli, aki a bemutatott program szerint június 11-én versenyez.

A Bocuse d’Or szakácsverseny 15. alkalommal megrendezendő európai döntője az évszázad séfjének tartott, 2018 elején elhunyt Paul Bocuse-nek és az olasz gastronómiai hagyomány megújítójaként ismert, 2017 végén elhunyt Gualtiero Marchesinek kíván emléket állítani. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a több mint ötórás szakácsverseny résztvevőinek a gasztronómiai hagyományáról ismert Piemonte tartomány klasszikus termékeit is fel kell használni, például a Castelmagno sajtot, Fassona Piemontese marhafilét, Sant’Andrea típusú Baraggia Biellese e Vercellese rizst, valamint piemonti borjúmirigyet.

Újdonságnak számít, hogy a versenyzőknek a döntő előtti napon egy kötelezően felhasználandó alapanyagot is adnak, amely addig titkos marad. A szakácsoknak a tipikus itáliai tálalással kell felszolgálni kreációikat. A versennyel egy időben szintén Torinóba zajlik a Cukrászati Világkupa.  Mindkét verseny központi helyszíne az egykori Fiat-autógyárból kialakított Lingotto-területe lesz, ahol 1300 néző tudja majd figyelni a szakácsok munkáját.

fotó: mediaklikk.hu