Már majdnem 40 ezren látták Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas filmjét, a Testről és lélekről című alkotást. A nagy érdeklődésre való tekintettel jövő héten több budapesti moziban is találkozhat a közönség a film rendezőjéve. Az alkotást március 2 óta játsszák a magyar mozikban, tíz fővárosi és tíz vidéki filmszínház műsorán szerepel.

MTI

Az első közönségtalálkozót március 27-én, hétfőn tartják 17 órakor a Filmművész Szövetség szervezésében a Ráday utca 31-ben, ahol a filmet is levetítik. Kedden az Erzsébet téri Akvárium Klubban az álom témájáról szóló beszélgetés vendége lesz Enyedi Ildikó. A New York Művész Páholy művészeti szalonban Juhász Anna március 29-én, szerdán beszélget Enyedi Ildikóval. Pénteken az Uránia Nemzeti Filmszínházban találkozhat a közönség a rendezővel a 18 órai vetítés után. A közönségtalálkozó-sorozat április 1-jén, szombaton a Művész moziban zárul, ahol 18 órától angol felirattal látható a Testről és Lélekről, a filmvetítést követően pedig angol nyelven lesz beszélgetés a film rendezőjével.

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban. A Testről és lélekről Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplésével készült. A film további szerepeit mások mellett Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin alakítja.

fotó:film.hu