December 9-én mutatta be a Déryné Társulat Jánosi Ferenc Szemet szemért című művét. A darab ősbemutatóját Kis Domonkos Márk rendezésében láthatta a közönség. A kortárs dráma a Barangoló Drámaírói Műhelyben született, színreviteléhez csatlakozott a Déryné Társulathoz Kaszás Mihály színművész, a dramaturg Lukácsy György, a zeneszerző Kerülő Gábor, míg a díszlet- és jelmeztervező Túri Erzsébet. A kortárs darab műfaját tekintve a krimi és a thriller sajátos ötvözete misztikus elemekkel fűszerezve. Miközben súlyos titkok lepleződnek le, érdekes karakterek bontakoznak ki, de a legfőbb kérdés megmarad: Ki követhette el a bűntényt? A kérdésre a rendezőtől, Kis Domonkos Márktól érkezik a válasz: „Csak fentről, az égből tudunk kapni elhívást, és csak onnan kaphatunk válaszokat a kérdésünkre, ezen a síkon érkeznek az iránymutatások. A materiális elvek szerint élő nyomozónkat is végül egy lelki tapasztalat vezeti nyomra. Álomképek sorozatán keresztül kap választ a kérdéseire, és jön rá a megfejtésre.”

061.HU

A videót készítette: L. Szabó Fruzsina, László Petra, Szabó Vivien