Szent István nap 2022: sokszínű kikapcsolódást ígér az augusztus 20-ai ünnepi hétvége


Családi és gyermekprogramokkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint hagyományos magyar ízekkel várják a látogatókat az államalapítás ünnepén, a Szent István Nap rendezvényein augusztus 18-21. között. A húsznál is több rendezvényhelyszínen több száz program között válogathatunk majd főváros-szerte.

061.HU ÖSSZEÁLLÍTÁS

A programkínálat gerincét a hagyományos állami események adják: az augusztus 20-ai ünnepnap programja a zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődik, ezt követően a Magyar Honvédség Légi Parádéjára, a Kapisztrán téren pedig különleges hadászati bemutatókat és kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők.

A hagyományos hadi technológiák rajongói az 1927-ben épült Pannónia hajót csodálhatják meg, és az idén is megtekinthető az eredetileg 1938-ban megépített, ikonikus Aranyvonat. A Városok sétányán 348 magyar város zászlóinak, megyéinek, valamint a történelmi Magyarország 102 városának látványos installációját mutatják be, míg nemzetünk ikonikus sportolóival a Sporthősök programsorozat keretein belül ismerkedhetünk.

Budapest, 2018. január 5.
A Szent Korona az országalmával, a jogar és a kard, amelyeket a Honvéd Koronaõrség õriz az Országház kupolacsarnokában 2018. január 5-én. Az 1945-ben az Egyesült Államokba került koronázási jelvényeket Cyrus Vance külügyminiszter adta vissza a magyar népnek. Az évforduló alkalomból a Parlamentben január 6-án nyílt napot tartanak.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A hagyományoknak megfelelően a Szent István Nap alkalmából újra szélesre tárja kapuit az Országház, és ingyenesen megtekinthető legfontosabb nemzeti jelképünk, a Szent Korona.

KONCERTEK ÉS FERGETEGES BULI

A Retro Tabán népszerű, az idősebb és a fiatalabb korosztály által egyaránt jól ismert dallamokkal kecsegtet, és a rendezvénysorozatra kultikus helyszínen, az évtizedekre visszanyúló pop-rock koncerthagyományokkal rendelkező Tabánban kerül majd sor. A fellépő zenekarok között a rock zenei élet legismertebb klasszisai, többek közt: Deák Bill Gyula, Nagy Feró és a Beatrice, Hevesi Tamás, Török Ádám és a Mini, a Takács Tamás Dirty Blues Band, valamint az EDDA Művek is megtalálhatók.

A Műegyetem rakparton kap helyet a Road Movie Live színpad, ahol népszerű hazai zenekarokat és előadókat arra kértek, hogy a számukra legkedvesebb tájakat, utcákat, tereket, városokat vagy régiókat elevenítsék fel dallamaikkal.

A Road Movie Live eseményén többek között az Ivan&the Parazol, a Kaukázus, a Bohemian Betyars, a Hiperkarma és a Kelemen Kabátban zenekarokkal találkozhatnak a látogatók.

Szabadrét Fesztivál szervezői az elektronikus és az élőzene szerelemeseire egyaránt gondoltak. A fesztiválnak teret adó Erzsébet téren zenével és piknikkel várják a szórakozni vágyókat kora délutántól estig. A hazai fellépők mellett 360 fokos fotózás, silent disco, tűzzsonglőrök és festőprogram is várja a helyszínre kilátogatókat.

Azok se csüggedjenek, akik külföldi előadókat hallgatnának a hétvégén, mert az Utcazene Fesztivál és Foodtruck Show programsorozatnak köszönhetően erre is lesz lehetőség. A zenehallgatás közben természetesen az étel élvezetének is hódolhatunk – a rendezvényen ugyanis a Veszprémi Utcazene Fesztivál és a város legmenőbb foodtruckjai költöznek be a Szabadság térre és a környező utcákba, hogy garantált legyen a szórakozás.

KULTÚRA FELSŐFOKON

Irodalmi örökségünk népszerű zenészek és színművészek együttműködésében kel új életre. Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója alkalmából zenés felolvasószínházzal várja az érdeklődőket Ugron Zsolna, Hegedűs Bori, Tempfli Erik és Balla Eszter.Petőfi200 produkcióban pedig Tasnádi Bence és Mészáros Blanka színművészek idézik meg a költő-forradalmár és Szendrey Júlia szerelmét, Zságer Balázs zenei közreműködésével. A kortárs hazai irodalom egyik legnépszerűbb próza- és forgatókönyvírójának, Bereményi Gézának a szövegei Hrutka Robi és Für Anikó tolmácsolásában lesznek hallhatók. A magyar irodalom rajongói mindemellett Háy Jánossal, Kepes Andrással és Tolnai Ottóval is találkozhatnak a Duna-parton, de nem lesz hiány a koncertekből sem: a közkedvelt Szabó Balázs Bandája mellett fellépnek a Lázár tesók, a Platon Karataev és Ohnody.

A filmkedvelők két premiert is elcsíphetnek a Művészkertben.

Frici & Aranka című alkotás a 19. század eleji Budapestre repíti vissza a nézőket A pezsgő fővárosi életet és a virágzó kávéházi kultúrát Karinthy Frigyes és Böhm Aranka szerelmén keresztül idézi meg.

A Külön falka kisjátékfilm a börtönviselt apa és kislánya egymásra találását mutatja be. A családtörténet elnyerte az idei Magyar Mozgókép Fesztivál fődíját. A Művészkert házigazdája Juhász Anna irodalmár lesz.

A Nehru-parton a művészeteké, a Bálnában a divat és a designé lesz a főszerep. Augusztus 20-án és 21-én -változatos programlehetőségekkel- várják a látogatókat, akik kézműves foglalkozásokon, fenntarthatósági programokon, valamint figyelemfelkeltő kerekasztal-beszélgetéseken vehetnek rész. A workshopokon keresztül a gyerekek és a felnőttek egyaránt megismerkedhetnek a hazai divat-és formatervezőkkel. Az előadásoknak, beszélgetéseknek köszönhetően pedig közvetlenebb kapcsolat, valódi párbeszéd alakulhat ki a szakmában dolgozók és a hazai designipar iránt érdeklődők között.

VARÁZSLIGET A VÁROSLIGETBEN

A budapesti Vajdahunyad vára igazi Varázsligetté változik a Szent István Napnak köszönhetően.

Két napon át csodák és izgalmak váltják egymást kiváló családi programnak ígérkezve.

A kulturális programokon túl a gyerekek játékos honvédségi bemutatókkal ismerkedhetnek, így például a lézerlövészetet is kipróbálhatják majd.

Nem lesz hiány a kulturális programok terén sem: a Tintaló Társulás a cirkusz és a bábszínház varázslatos egyvelegével várja az érdeklődőket. A mesékről a Simorág TánCirkusz gondoskodik, akik élőzenével színesítve a műsort minden korosztályhoz szólnak. Várják a leendő hercegeket és hercegnőket is, hogy kitanulhassák eme mesterségek minden csínját-bínját, mindeközben pedig önképző artistákból álló cirkuszi társulaton ámulhatunk, hála a Tűzmadarak Varázslatos vásári mutatványainak, de találkozhatunk István és Gizella óriásbábjaival is.

A Varázslatos Mesék birodalmában mesekiállítás, cirkuszi játszóház, tekergőtér és különböző előadások várják a kicsiket és a gyereklelkű felnőtteket egyaránt, a Varázs Várban pedig a régi, vásári életet tapasztalhatják meg az arra járók.

OPERETTSLÁGEREK ÉS KLASSZIKUS DALLAMOK

Idén is páratlan zenei élményeket és meghitt hangulatot ígérnek a Panorama Classical rendezvényei augusztus 19-e és 21-e között. Az esemény helyszíne a Filozófusok kertje, ahol a nyitott színpad háta mögött a budai várra, a Parlamentre és a Bazilikára egyaránt pazar kilátás nyílik. A koncerteket a látogatók kényelmes babzsákokból és puha pokrócokról élvezhetik, miközben a helyszíni vendéglátók a finom falatokról és a hűsítő italokról is gondoskodnak.

Az eseményen a klasszikus zene rajongói többek közt a Danubia Zenekar kamaraformációinak, a Szent István Király Szakgimnázium Fúvószenekarának, valamint a HM Fúvószenekarának koncertjeit élvezhetik, míg a jazzkedvelők más egyéb fellépők mellett a Modern Art Orchestra és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazztanszakos hallgatóinak muzsikájában gyönyörködhetnek.

Az operett szerelmeseit a pesti belvárosba, a Vigadó téri Operett Korzó színpadához várják – itt az Operettszínház művészei a legnépszerűbb előadásaikból (pl. Rozsdalovag és Fránya Fridából, Boris Vian dalokból, valamint musicalslágerekből) adnak majd elő részleteket. Amíg az idősebbeket és fiatalabbakat zenés kvízjáték, hangszersimogató és rajzfilmslágerek várják, addig a táncoslábúak az Erdőfű zenekar táncházára rophatják.

Az Operett Korzó műsorvezetői Bálint Ádám, Nádasi Veronika és Polyák Lilla. Augusztus 20-án a látogatók hazánk egyik legismertebb operett- és musicalszínészével, Dolhai Attilával is találkozhatnak, aki az idei évben a Szent István Nap művészeti programjainak egyik nagykövete.


2022-08-22T10:02:30+02:00 2022. augusztus 18.|