Szép a rút és rút a szép – A legelvetemültebb Disney-hárpiák

Robert Stromberg 2014-es Demónája után Joachim Rønning vállalkozott a Csipkerózsika-történet antagonista tündérének háttértörténetét bemutató élőszereplős mozi második részének rendezésére. A sötétség úrnője múlt heti bemutatója apropóján górcső alá vettük a Disney-rajzfilmek legboszorkányosabb női főgonoszait.

MP – 061.hu

A királynő

Hófehérke és a hét törpe (1937)

Az általunk is ismert mesében – és a Disney első egészestés rajzfilmjében – a királynő a vadásszal öletné meg mostohalányát, ám a férfi kicselezve az uralkodónőt egy vadkan szívét viszi el neki. Az eredeti mese jóval morbidabb volt: egy másik híres Grimm-mese, a Jancsi és Juliskához hasonlóan (amiből aztán horrorfilm is készült) kannibalizmust és okkultizmust is tartalmazott, a királynő ugyanis Hófehérke máját és tüdejét kérte, amelyet aznap vacsorára tálaltak volna fel. Ehhez képest a Disney-mostoha/banya nem is tűnik olyan kegyetlennek. A történet vége is más eredeti verzióban: ebben a lányt nem a herceg csókja ébreszti fel, hanem amikor a lóra feltéve visszaviszik a kastélyba, az egyik zökkenőn esik ki az alma a torkából. A korai változat arra nem ad magyarázatot, hogy a herceg miért vitte a leányzó holttestét a kastélyba és a mese vége is elég bizarr: a királynőnek vörösen izzó vascipőkben kell táncolnia, amíg meg nem hal. A Disney-mostoha erőteljes feminista karakter, öntudatos és vonzó, külsejét az adott kor szépségideáljai és a mozivászon királynői, Marlene Dietrich és Greta Garbo ihlették, így az emancipációs folyamatokban még fel nem oldódott konzervatív alkotók épp a jellegzetes női attribútumnak tekintett hiúság és narcisztikusság okán taszítják vígan a végzete felé.  Boszorkány alakjában, csontvázszerű ujjaival és rémpofájával a mostoha királynő manifesztációja mindannak a szorongásnak, amit a feminizmus és a nő új imázsának térhódítása kiváltott a társadalomban.

A mostoha (Lady Tremaine)

Hamupipőke (1950)

A mese eredetije legalább a Kr. e. 1. századba nyúlik vissza, ahol Sztrabón hősnőjét Rhodopisznak hívták, akinek története a tökhintó és üvegcipellő kivételével ugyanaz volt, mint amit ma is ismerünk. Szerepel a sztori a középkori kínai mesegyűjteményekben, de egy változata az Ezeregyéjszakában is feltűnik. A Grimm testvérek aztán csavartak egyet rajta: ebben nincs jóságos keresztanya, és a segítséget a lány anyjának sírján nőtt fa adja. A gonosz testvérek ebben a változatban darabokat vágnak le saját lábukról, hogy az belepasszoljon a cipőbe. A herceget két galamb figyelmezteti a csalásra, akik kikaparják a mostohatestvérek szemeit. A két vak koldusként végzi, míg Hamupipőke megkapja hercegét, és várva várt boldogságát. A Disney-Hamupipőke jobb életről és romantikus kalandokról álmodozik, de szegényke sajnos ki van szolgáltatva gonosz mostohaanyja (Lady Tremaine) és két irigy mostohatestvére, Anastasia és Drizella kénye-kedvének. Három huncut kisegér és a Jótündér varázslata segítségével azonban eljut a bálba, ahol találkozik álmai hercegével. A varázsige éjfélkor elveszti hatását, ezért Hamupipőkének sebtében el kell hagynia a kastélyt, hogy ki ne derüljön az igazság. Ám a nagy sietségben maga mögött hagyja egyik üvegcipőjét… A rideg asszonyság Hófehérke rosszakarójával ellentétben nem fizikailag bántalmazza mostohalányát, hanem a pszichoterror széles eszköztárát alkalmazva nyomja el a lányt. Az abúzus elsődleges oka az irigység, saját gyermekei esztétikai és szellemi értelemben ugyanis eleve – a rabszolgasorban senyvedő Pipőkéhez mérten pedig pláne – súlyos hendikeppel indulnak a húspiacon. Érdekesség, hogy Elanor Audley, aki a mostoha eredeti hangját adta, később a Csipkerózsika Demónája  (Maleficent) lett, Verna Felton pedig, aki a Tündért szinkronizálta, később az Alice Csodaországban indulatos Szívkirálynője, továbbá a Susi és Tekergő Sarah nénije számára kölcsönözte hangját.

Demóna

Csipkerózsika (1959)

A női mozgalom második hullámával, a ‘60-as évek elejétől a nők szexuális jogai kerültek terítékre, Demóna karaktere pedig rémületes femme fatale-ként korai és kétdimenziós reprezentánsa lett mindazon félelmeknek, amelyet a társadalom fenyegetőnek talált a nők szexuális jogaikért vívott harcában. Egyrészt független és természetfeletti erők birtokosa, vamp külseje az életerő (vér) elszívására utal, szarvai (vagy szarv-fejdísze) és hosszú botja egyértelműen fallikus szimbólumok, és jelkép a kastély körüli tüskebokor is: csak az a férfi juthat rajta keresztül sértetlenül, akit az igaz szerelem vezérel. (Angelina Jolie karaktere az élőszereplős filmben a XXI. századi nő tökéletes megtestesítője, hím-független és öntudatos, akit a férfi elárult, megbéklyózott és megfosztott lelkétől, végül mégis győzedelmeskedik felette. A Disney elhantolt klasszikus boszorkány-figurája ezzel többdimenziós és diadalmas főnixként született újjá). Charles Perrault 1687-es történetében és a Disney rajzfilmjében a lány egy orsóval megszúrja a kezét, majd száz évre elszunnyad, és a herceg csókjától tér magához, és lőn boldogság. Az eredeti mese újfent bizarrabb: a hercegnő az átok helyett egy prófécia foglya, és orsó helyett lenmag megy a körme alá, amitől elalszik. Ezalatt a király megerőszakolja, és kilenc hónap múlva – bár még mindig alszik – Csipkerózsika két gyermeknek ad életet. A gyerekek ekkor az ujját kezdik szopni, amivel kiszívják a lenmagot, amitől bekómált. Sokak szerint Brünhilde sztorijában, vagy épp a Volsunga sagában kereshető a mese eredetije.

Szörnyella De Frász 

101 kiskutya (1961)

A rajzfilmből már készült élőszereplős változat, amiben Glenn Close alakította Szörnyellát, de nem mondhatni, hogy jól sikerült alkotásról van szó. A Disney már kiheverhette a fiaskót, a Demóna mintájára ugyanis a 101 kiskutya főgonoszának is saját filmet szentel, Cruella, vagyis Szörnyella címen, Az érdekesség, hogy a címszerepet az Oscar-jelölt Emma Stone vállalta be, és egy, a 80-as években játszódó eredettörténetről van szó, erős punk beütéssel. Walt Disney annak idején a sikeres angol kutyabarát regényírónő, Dodie Smith 1956-ban megjelent történetét vitte vászonra, mivel pár évvel korábban a Susi és Tekergő hatalmas sikert aratott, így fantáziát látott egy újabb kutyás rajzfilmben. Szörnyella nem véletlenül vált minden idők egyik legemlékezetesebb gonosztevőjévé, már a belépője tekintélyt parancsol, később pedig kiderül róla, hogy egy romlott, gonosz, megszállott, mi több, totálisan őrült karakter, akit csak egyetlen dolog érdekel; hogy ártatlan kiskutyákat nyúzzon meg, és bundát készíttessen belőlük. Ez a teljesen elszállt, zombira emlékeztető csontkollekció karakter mindenki emlékezetébe örökre belevéste magát. Szörnyella annyira gonosz, hogy a telefonja ördög formájú, a cigarettájának füstje pedig ugyanolyan zöldes árnyalatú, mint Demóna ördögi varázslatainak színe. Szörnyella már az eredeti regényben szerepelt, Dodie Smith ötlete volt a félig fekete, félig fehér haj és a hatalmas szőrmebunda.

Ursula

A kis hableány (1989)

Az 1989-es Disney-mese szívfájdítóan giccses: éneklő rák, vidám, mosolygós állatok, és a végén Ariel emberré változik, hogy hozzámehessen szerelméhez, Erichez. A Hans Christian Andersen által jegyzett eredetiben a hableány a mese végén látja, hogy a herceg elvesz egy hercegnőt, és ettől kétségbe esik. Ekkor egy kést kap, hogy megölje a herceget, ám ő inkább a tengerbe veti magát és tajtékká változik. Ezen később Andersen is változtatott, így a hableány a sziklákra ugorva a lég leányává válik, és eljut a mennyországba. A vég így egy és ugyanaz: a hablány meghal a mese végén, és sehol sincsenek az éneklő és beszélő kisállatok. Ursula, a film negatív főszereplője félig polip és félig ember, külsejében talán a legrémisztőbb női antagonista a Disney-univerzumban. Az Ariellel kötött üzlet keretében nem a hableány szépségét kéri a varázslatért cserébe, hanem a hangját, amely egyben jelképezi a hercegnő és rajta keresztül minden nő személyiségét. A Disney Ursulája azáltal karikírozza a női sztereotípiákat, hogy ironikusan a külső, a szép arc és a testbeszéd jelentőségét emlegeti, mint a férfi meghódítására szolgáló fegyvereket. A tengeri boszorkány pusztulása is allegorikus, hiszen halálát a testén áthaladó, a herceg által vezetett hajó hegyes orra –  újabb fallikus szimbólum – okozza. Ursula tehát hiába férfiasabb az összes hímnemű karakternél a ‘90-es évek Disney filmjeiben nő még nem kerülhetett ki győztesen a férfiakkal vívott harcból. A régi rajzfilmes sikerek élőszereplős újraéneklésének őrületében természetesen A kis hableány is terítékre kerül, a hírek szerint Halle Bailey lesz Ariel, Ursulát pedig a többnyire mosdatlanszájú tramplikat alakító vicces ducinő, Melissa McCarthy fogja játszani.

Nyanya Banya

Aranyhaj és a nagy gubanc (2010)

A történet a Grimm fivérek Aranyhajú kislány meséjén alapszik, amit a két rendező, Byron Howard és Nathan Greno varázsolt izgalmas néznivalóvá. A szokásos magas színvonalon kivitelezett klasszikus mese méltó ellenfele a kor más, számítógéppel animált merészebb alkotásainak, ami azt mutatja, hogy a Disney sosem megy ki a divatból, még ha helyenként csöpögős, önismétlő vagy ómódi is. Nyanya Banya ruháját a reneszánsz cinquecento korszaka ihlette, míg a film többi kosztümjét és helyszínét az 1780-as évek inspirálták. Ezzel akarták jelezni az alkotók, hogy Nyanya Banya valójában mennyire öreg. A film elejei narrációt leszámítva a banya nevét egyszer sem mondják ki a mesében. Igazán különleges gonosz, amit mi sem bizonyít jobban, hogy úgy tűnik, vannak érzelmei Aranyhaj iránt: elkészíti a kedvenc ételét, vagy hosszú útra megy, hogy megszerezze Aranyhaj születésnapjára a festéséhez szükséges eszközöket. Valójában persze nem a lánnyal, csakis saját magával törődik. A Disney felfedte, hogy filmvégi halálát nem a zuhanás, hanem roppant idős kora okozza, a becsapódás előtt ugyanis porrá válik. Nyanya Banya kinézetének ihletői az énekesnő Cher és az Alkony sugárút karaktere, Norma Desmond, akit Gloria Swanson személyesített meg az 1950-es filmklasszikusban.

 

 

2019-10-22T13:35:10+01:00 2019. október 22.|