Szerdától lezárják Zebegényt az autós turisták elől. A dunakanyari település képviselő testülete nevében a polgármester hozta meg a szigorú döntést kedden. Zebegény a kijárási korlátozás kezdete óta szembesül azzal, hogy egyre többen keresik fel a fővároshoz való viszonylagos közelsége miatt.

061.hu

A testületi döntés értelmében minden, a településre bevezető út elágazásához kikerül a behajtani tilos tábla, így a lezárás teljes lesz. A lakók és a közfeladatot ellátó járművek továbbra is behajthatnak, ám a többi autós kizárólag a 12-es főúton közlekedhet Zebegény belterületén, a karantén rendelet visszavonásáig, írja az nlc.hu.

A Zebegényi Képviselőtestület nevében a következő bejegyzést tette közzé valaki a Nagybörzsöny-Deutschpilsen facebook csoportban

“A “KIVÉVE CÉLFORGALOM” kiegészítő tábla a helyben lakókat, helyben dolgozókat, áruszállítokat és még néhány kört értelmez kivételként. Tehát rájuk nem vonatkozik a behajtási tilalom. A rendőri igazoltatásnál lakcím igazolvánnyal, munkaszerződéssel, munkahely igazolásával, szállítólevéllel, tulajdoni lappal, stb. tudják igazolni, hogy rájuk nem vonatkozik a behajtási tilalom. Rendőrséggel való egyeztetés után, igéret van arra, hogy zebegényi állandó vagy ideiglenes lakosokat hátrány nem fog érni. Persze a további kresz szabályokat ezen túl is be kell tartani, különös tekintettel a sebesség korlátozásokat, mert ezeknek megszegői továbbra is büntetésre számíthatnak. Mindig legyen az autóban olyan iat, okmány, amellyel egyértelműen igazolni tudjuk, hogy jogosultak vagyunk a korlátozott teületekre behajtani. Az is nagyban segítené a rendőrség munkáját, ha parkoló autónk szélvédője mögött látható lenne egy zebegényiségünket igazoló valami(???)amit akkor is lát és értelmez a rendőr, amikor mi nem tatózkodunk az autónknál. De ez a “valami” nem lehet személyes adatokat tartalmazó tárgy!!”

Fotó: ilovedunakanyar.hu