Szervusz, trolibusz! – Hétvégenként új trolibuszjárat közlekedik Budapesten

Az mindig jó, ha fejlesztik Budapest közlekedését, hiszen nem mindegy milyen utazási komfort jellemez egy várost, hogy mennyi idő alatt érünk A-ból B-be, hogy megvár-e minket C az adott helyen. Fontos, hogy ki tudjuk olvasni a betűket, hogy odaérjünk, ahová szeretnénk. Jó hír, hogy City-troli néven új fővárosi trolibuszjáratot indít a Budapesti Közlekedési Központ, november 17-től hétvégenként a Fővám tér és a Lehel tér között közlekedik.

061.hu

Ezzel a járattal könnyedén összekötik a Belvárost Újlipótvárossal, illetve Angyalfölddel, de a Lehel térhez ugyebár nemcsak a Lehel piac található kőhajításnyira, hanem a Westend bevásárolóközpont is, de aki átgyalogol a Ferdinánd hídon, máris Terézvárosban találja magát, arról nem is beszélve, hogy a Nyugati tér is sétatávra található. Még jó tíz éve voltak olyan trolik, amelyek rázták, rozsdásak voltak, de mára a teljes járműparkot lecserélték, és most új trolivonalat is kapott a város, ami nemcsak a közlekedés fétisében élőknek nagy hír, de a városlakóknak is. Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója kiemelte, a vonalon közlekedő trolibuszok önjáróképességgel is rendelkeznek, azaz négy kilométert felsővezeték nélkül is meg tudnak tenni, így ha véletlenül áramkimaradás vagy más probléma adódik, a troli nem vesztegel béna kacsaként a forgalomban, hanem könnyedén célba tud érni.

Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Megtudtuk azt is, hogy 2019-2020-ra további 10-11 járművel gyarapszik a flotta, amivel leteszik az akadálymentes és környezetbarát közlekedés alapjait, és egyben megújítják a fővárosi trolibuszflottát is, azaz kivezetik a leginkább leharcolt járműveket a rendszerből. Legalább ilyen fontos az is, hogy mérséklődik a belvárost terhelő károsanyag-kibocsátás is. Szentgyörgyvölgyi Péter, Belváros-Lipótváros polgármestere kiemelte, hogy a trolibusz a területen lévő piacokat, például a Hold utcai piacot is érinti, ez hétvégén a bevásárlóknak és a gasztronómia szerelmeseinek is segítséget jelent. Még az is lehet, hogy a köznyelv piacjáratnak kereszteli majd el. A City-troli szombaton 8.30 és 19 óra, vasárnap 9.30 és 19 óra között, félóránként jár.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

 

2018-11-16T15:00:01+02:00 2018. november 15.|