Szerződést bontott Marilyn Mansonnal a lemezkiadója, miután korábbi barátnője és jegyese, Evan Rachel Wood színésznő a közösségi médián nyilvánosságra hozta, hogy a rockzenész évekig bántalmazta szexuálisan.

MTI

A 33 éves színésznő egy Instagram-bejegyzésben vádolta meg Mansont azzal, hogy “szörnyűséges bántalmazásokat” kellett tőle elszenvednie. Wood 2007-től járt a nála csaknem húsz évvel idősebb Mansonnal, és 2010-ben rövid ideig jegyesek is voltak. “A bántalmazóm neve Brian Warner, akit a világ Marilyn Manson néven ismer. Tinédzser koromtól volt velem kapcsolatban, és évekig szörnyűségesen bántalmazott” – írta a színésznő, hozzátéve, hogy “agymosás és manipuláció” áldozata volt.

Hétfőn további három nő is az Instagramon vádolta meg a sztárt azzal, hogy az elmúlt tíz évben érzelmileg és fizikailag bántalmazta őket. Manson lemezcége, a Loma Vista Recordings közleményben jelentette be, hogy Wood és a többi nő által megfogalmazott “zavarba ejtő gyanúsítások” alapján a cég azonnali hatállyal beszünteti Manson új albumának promócióját, és többé nem is dolgozik együtt Mansonnal. Manson az Instagramon azt válaszolta a vádakra, hogy minden intim kapcsolata teljes mértékben közös megegyezésen alapult. Mint írta, “tekintet nélkül arra, hogy hogyan – és miért -, mások most úgy döntöttek, hogy megmásítják a történteket, ez az igazság”.

Az énekes dalszerző gótikus ihletésű fekete ruháiról és erős sminkjeiről ismert. Legnépszerűbb számai között szerepel a The Dope Show és a Personal Jesus.

Wood gyermekszínészként kezdte pályafutását, egyebek mellett a Tizenhárom, a Pankrátor és a Mildred Pierce című filmekben is szerepelt. Az utóbbi időben a Westworld című sorozatban láthatta a közönség.

Mansont korábban is megvádolták már szexuális zaklatással és bántalmazással. 2018-ban azonban a Los Angeles megyei ügyészség nem emelt ellene vádat, mert a feljelentést nem találták megalapozottnak. A 2011-ben történt zaklatást bejelentő személyt nem nevezték meg az ügyben, csak Manson ismerőseként szerepelt. Manson akkor is tagadta a vádakat. 2017-ben Wood is azon nők között volt, akik a MeToo-mozgalom kezdetekor a közösségi médián írtak az ellenük elkövetett szexuális zaklatásról és erőszakról. 2018-ban vallomást is tett a törvényhozás igazságügyi albizottsága előtt az őt ért lelki, fizikai és szexuális bántalmazásról.