„Szilágyi Örzsébet E-mailjét megírta, Emoti-Konokkal Azt is telesírta.” – így kezdődik Lackfi János A fekete router című verse, amelyet az elmúlt három hét alatt többszázezren olvastak és majdnem tízezer lájkot kapott a facebook követőktől.  Az Arany balladából született vers utóéletéről, az Apám kakasa kötet folytatásáról, francia gyerekversekről és mai korra formált klasszikus dalszövegekről beszélgettünk Lackfi Jánossal.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

Rengeteged írsz, naponta jelennek meg írásaid, folyamatosan pörögsz, egy rendkívül aktív facebook oldalt üzemeltetsz, tanítasz, társadalmi események résztvevője vagy, egyszerre több új könyv szerzőjeként, fordítójaként vagy társszerzőjeként is felbukkan a neved. Nem félsz, hogy egyszer elfogynak majd a szavak?
Amíg ilyen sok impulzus ér, addig biztosan nem. Rendszerint inkább szelektálnom kell, mert sokkal több ötletem van, mint amit le tudok írni. Rengeteg minden történik körülöttünk, például most kétéves Julcsi lányom kiszórta a teraszon az árpamagokat, a szél pedig addig gurigázott velük a teraszon, míg el nem rendeződtek a fúgázás mentén, szépen körberajzolva a kőlapok szögletes körvonalait. Vagy egy kézen fogva sétáló párocskával szembejön a metróban egy idős úr, és ők nem engedik el egymás kezét, hanem felemelik, mintha nyitva lenne az aranykapu, a bácsi meg áthalad alatta. Ízeket, hangokat, érzéseket – mindent szavakba foglalhatunk. Persze attól, hogy bármit meg lehet írni, még nem muszáj mindent megírni. És az sem szégyen, ha néha nem sikerül.

Valóban nagyon sok mindent meg lehet írni, mint például a Fekete routert is. Nem tudom, mikor láttam utoljára ennyi megosztást egyetlen költemény kapcsán. Viszont a kritikusaidtól azért kaptál érte hideget-meleget is…
Ez elég egyhangú siker volt, de korábban több versem kapcsán is elküldtek valahová, sőt még onnan tovább is. Erre a szövegre hatszáznegyvenezer ember kattintott rá, majd’ leesett az állam. Amúgy bármilyen visszajelzés érkezik, örülök neki, hiszen az irodalomnak nem a szeretet vagy gyűlölet a halála, hanem az unalom. Nem baj, ha nem mindenki szereti ezt vagy azt a szöveget, sokkal nagyobb baj, ha nem kattintatnak rá, vagy nem veszik le a polcról a kötetet. Lehetsz a legnagyobb költő, ha senki nem olvas, ez furcsa dicsőség. A hagyomány megegyezik abban, hogy Ennius volt a legnagyobb latin költő, de sajnos csak pár töredéke maradt az utókorra. Akkor most mit kezd szegény a hírnevével? Szóval miután kisírtuk magunkat a költészet sanyarú sorsán, tegyük fel kedvenc verseinket a netre! Sok ilyen oldal van, érdemes böngészni…

Fotó: Czunderlik Robin

Ehhez – gondolom – az kell, hogy hétköznapi dolgokról is szóljanak versek. Hogyan született a Fekete Router?
Vörös Istvánnal közösen írtuk az az Apám kakasa című kötetet, amelyben klasszikus költők jól ismert verseit gondoltuk tovább. Most ennek a gyűjteménynek a folytatásán dolgozunk, amelynek a munkacíme a Fekete router című vers elejéből való: „Szilágyi Örzsébet emailjét megírta.”

Ez ugye egy Arany János ballada átirata?
Igen, Arany János a Mátyás anyja című balladája az alapszöveg, melyben az anya levelet ír távol élő fiának, de nincs ötlete, hogyan küldje el, hisz mail még sehol, se okostelefon.  Megpróbáltam elképzelni hasonló helyzetet manapság, és rögtön érdekes párhuzamok és eltérések adódnak. A klasszikus Szilágyi Örzsébet fia Prágában nevelkedett, a mai anyukáé Londonban csapos. Adott a távolság, az idegenség érzete. A holló váratlanul lopja el a levelet Aranynál, ám végül kiderül, hogy a legjobb postás. A mágikus fekete router szintén gonosznak látszik egy technikához nem értő szemében, mégis a családi kommunikáció megmentője. És rákattantak az emberek a versre, pedig nincs benne se pornó, se bűntény, se politika… Csak felvillan egy helyzet, amire ráismerhetünk.

Tudták, hogy egy Arany ballada „utóéletét” olvassák?
Nyilván rémlett a dolog, a többit meg érezték a zsigereikben. Hiszen a versforma a felező tizenkettes felszabdalt, lihegés-szerűen tördelt változata, két háromszótagos és egy hatos sorral. Alapjában ugyanaz, mint a Toldi vagy a János vitéz ritmusa, és ez azért eléggé belénk ivódott. A vers énekelhető például a Szomorú vasárnap világhíres dallamára, melynek, mint tudjuk, magyar a szerzője. Az ő hardverébe is be lehetett maródva a tizenkettes…

Fotó: Raffay Zsófia

Ehhez hasonló versek szerepelnek majd az Apám kakasa folytatásában?
A könyvben a gimnáziumi szöveggyűjtemények klasszikus verseit formáljuk át Vörös Istvánnal. József Attila, Ady Endre, Kölcsey, Vörösmarty és a többiek mind-mind terítékre kerülnek. Ahogy az Apám kakasa című kötet átalakított verseivel, úgy ezzel a könyvvel is egyfajta átjárót akarunk építeni régmúlt felé. Az Apám kakasát nagyon szerette a közönség. Az átalakított versek ugyanúgy elhangzottak kollégiumi szobákban röhögés közepette, mint esküvői, szilveszteri mulatságokon, vagy megzenésítve iskolai rendezvényeken. Nemrég a connecticuti magyar farsangon kvízkérdéseknek használták ezeket a rendezők, de pedagógusok is gyakran bedobják óráikon. Egy debreceni tanárnő nagyon köszönte nekem a könyvet, merthogy a diákjai hallani sem akartak Arany János Családi köréről, de miután elolvasták Vörös Pista Bérházi körét és az én Zsámbéki körömet, végül követelték az eredetit. Igenis van a múlthoz visszavezető út, mely egyben saját magunkhoz is elvezet.

A Csavard fel a szöveget című gyűjteménnyel hasonló volt a cél? Ebben a könyvben klasszikus, mindenki által jól ismert dalszövegeket forgattok át 21. századi poétikává.
A módszer ugyanaz, ezek a dalok kiirthatatlanul ott vannak a fejünkben, sokszor eszünkbe jutnak, akaratlanul is dúdoljuk őket. Jó volt velük eljátszani, megtölteni a formákat mai valósággal és költészettel. Mint amikor a zenészek sztenderdekre improvizálnak, szétszedik a dallamot, összerakják, lelassítják, felgyorsítják, átritmizálják… Így született a Szeretkezés meg nem is, a Most nyúlik pontosan vagy a Lomok a téren. Nagy örömünkre az átiratok nem maradnak papírnémaságba zárva, hiszen a Pankastic együttes egy egész estés koncerten a mi szövegeinkkel adja elő a jól ismert slágereket. Nagyon izgalmas, verses hangzó tér nyílik meg így. Emlékezzünk csak, valaha, a középkorban, reneszánszban nem volt líra zene nélkül. Balassi fején mindig ott volt a “fülhallgató”, eszébe nem jutott volna alapdallam nélkül verselni.

Az eredeti szerzők közül mindenki vette a poént?
A könyv közel hét éve elkészült, de pont szerzői jogi bonyodalmak miatt húzódott ilyen sokáig a kiadása. Amikor elkezdtük a munkát, azt gondoltuk, a könyvben majd egymás mellett szerepel az eredeti dalszöveg és az új verzió. A jogkérő levelekre jöttek jó fej válaszok, no meg (főleg jogutódoktól) kicsit gőgös puffogások, elutasítások. Sok vesződés után vállat vontunk, és lemondtunk az eredetik közléséről. Az Athenaeum kiadó pedig nagyon komolyan a kötet mellé állt, Szabó Imola zseniális dizájnjával pazar kiállítású tárgy lett belőle. Jól jártunk vele, hiába, a könyveknek megvan a maga sorsa. Az új szövegek önmagukban is megállják a helyüket. Kőbánya Blues helyett Tanyasi láz szól, a Ringasd el magadból Varrasd fel magad lesz, a Gyöngyhajú lány ebben a kötetben Gőzhajú fiú, a Petróleumlámpa pedig Plutóniumbomba.

Fotó: Raffay Zsófia

Te magad is írsz dalszövegeket. Mit szólsz majd, ha húsz év múlva valakiezeket veszi elő és csinál belőlük remake-t?
Örülni fogok! A költő nem azért ír, hogy tiszteljék, hanem hogy tovább dudorásszák a verseit. Miért is ártana egy szövegnek, ha valaki ír belőle új verziót. Ez inkább azt mutatja, a szavak, a szerkezetek életképesek! Kár az ilyesmit csúfolódásnak venni. Lényeg, hogy új élettel teljenek meg a régiek dallamai. Már Arany megírta, hogy „Hasadnak rendületlenül légy híve, óh magyar”, Tóth Árpád pedig, hogy „Egy gondolat bárt engemet, lóverseny nélkül halni meg”. A diákok is régóta szavalják, hogy “lehunyja sok szemét a sok szemét”, meg hogy “a kisszobába toppanék, reült felém anyám, s negyvenhetes bakancsával szétrúgta a pofám”. Ugye, kit hogyan fogad otthon anyuci… A Facebook-oldalamra “mémeket” gyártok, és tapasztalatom szerint ezek is arra sarkallják az olvasót, hogy elővegye az eredetit. Mondjuk ha ezt látja: “Azaz rágyújtottam volna… ha már le nem szoktam volna.” Vagy ezt: “ki gépen száll fölébe… annak Gugli e táj”. Vagy hogy: “Éjmélyből fölzengő csinglingling naprendszer… Hagymásbab, kapszegyfrászt, csinglingling Bud Spencer!” És nem tilos elgondolkodni korunkon, mély- és magaskultúrán, azon, köznapi ember-e a költő, s ha igen, miféle!

A gyerekek költészet iránti fogékonyságát egyébként is a szíveden viseled. Tavaly az év második felében jelent meg az Informatikus kutyája című francia gyerekvers antológia, amelyhez te válogattad a verseket.
Egy évtizeddel ezelőtt, Brüsszelben kezdtem fordítani kedvenc francia és belga költőim gyerekverseit, ebből lett a legeslegelső francia gyerekvers-antológia Magyarországon. Queneau, Roubaud, Coran, Carême, Prévert nagyon nagy nevek, de mi csak Desnos pelikánját ismerjük a Kaláka miatt. Pedig remek állatsereglet van itt, karatézó vízilóval, fejetlenül úszó szardíniával, berúgott zsiráffal, földig érő lábú tehénnel, disznónyelven beszélő malaccal: “resztli, sutyerák, pörc, riposzt”. És van itt da-dadogó fa-fakír, akinek co-colstokká változik a kí-kígyaja. Meg olyan figura, aki csemmiccse csál, csemmiccse szól, mert ő maga egy csenki. Meg aszfaltozást bámuló alpakka öltönyös párizsi urak. Meg rendkívül halott hölgyek. Pörgős meg sistergős világ, érdemes beszállni pár körre.

Fotó: Raffay Zsófia

A múltkor egy rajzpályázathoz írtál mesét. Az Autistic Art alapítvány kezdeményezésére, az Autizmus világnapján. Fontos, hogy részese légy ilyen akcióknak?
Igen, nagyon. A minap épp a Hajléktalan Jézus szobrát avattuk fel a Máltai Szeretetszolgálattal, de írtam verset a Bátor Tábornak, az Igazgyöngy Alapítványnak, léptem fel a Nem adom fel! Caféban, és a Fesztiválzenekar Tértánc produkciójának is nagykövete vagyok. Ez az én közéleti aktivitásom. Több párttól is megkerestek, hogy beszéljek, írjak, vonuljak, de ez nem kenyerem. Más nyugodtan csinálja, nincs vele baj, de az én közösségi szerepvállalásom jobb, ha ott van, ahol zajlik az élet, nekem ez a „köz élete”. Úgy érzem, hogy ha a népszerűséggel, amely nekem megadatott (nem adták ingyen, meló is volt vele), segíteni tudok másokon, akik valamilyen okból hátrányos helyzetbe kerültek vagy születtek, ezt meg kell tennem.

Ha már szóba hoztad a népszerűséget, kevés költő van manapság, akit megállítanak az utcán autogrammért. Kell ma már, hogy valaki showman is legyen, ne csak költő?
Semmi sem kötelező. Nyugodtan lehet a jövőnek írni, nem kell az olvasók elébe menni. Csak kicsit túl sok időt töltünk azzal, hogy meghatározzuk, az irodalmi rangsorban kinek hol a helye. Megalkotjuk a kánonokat, amelyek az idő múlásával érvényüket vesztik és darabokra esnek szét. Könnyen lehet, hogy húsz év múlva senki sem olvassa a verseimet és az is lehet, hogy a halálom után elfelejtenek. Nyilván elég hiú vagyok, és remélem, hogy nem így lesz, de úgysincs ráhatásom. Az irodalom kezdetben rezgő levegőből épülő híd volt ember és ember között. Célom ezt a hidat felépíteni minden alkalommal, betűkből, beszédből vagy pixelekből, akár tévén vagy rádión keresztül. Sebaj, ha leomlik hajnalra. Nem érdemes azon dekázgatni, melyik a nagyobb fajsúlyú szöveg, mert más hangulatomban akarom azt olvasni, hogy „nyílnak a völgyben a kerti virágok” és máskor, hogy „itt a nagy halott előttünk, kiterítve, mereven”. Öt kiló Ady nem beváltható három kiló Kosztolányira. A költészet kórusmű, és nem nyerünk, hanem veszítünk, ha egy-egy szólamot kihagyunk. Érdemes inkább figyelni minél több árnyalatára! Mert bizony szöget ütnek a fejbe olyan verssorok, mint hogy Isten “megtart a semmi fölött, életem fogasa”. Ezt Szakács Eszter írta. Vagy hogy mindig van a tüdőnkben egy liter fel nem használt levegő, s ha ez sosem cserélődne, “ez volna – suttognám – a lélek” (Peer Krisztián). Minden jó vers kicserélhetetlen.

Vezető kép: Szekeres Máté