45 éves a Syrius The Devil’s Masquerade című korszakos albuma, és ennek örömöre az Ivan & The Parazol újraértelmezte minden idők egyik legfontosabb magyar lemezének megválasztott LP-t, és egy komplett színpadi műbe helyezte azt. A produkciót december 13-án láthatjuk a MÜPA Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében. Vitáris Iván énekessel és Balla Máté gitárossal beszélgettünk.
PZL – 061.hu
Honnan jött ötlet? Ti kezdeményeztétek, vagy a MÜPA kért fel benneteket az estre?
Vitáris Iván: A MÜPA részéről jött a felkérés, hogy a zenekar készítsen egy afféle akusztik műsort. És mivel mi nagyon untuk már a szimfonikus átdolgozásokat, és a téma számunkra kimerült, gondolkodni kezdünk, hogy mit kezdjünk a lehetőséggel.
Balla Máté: Igen, az elején elgondolkodtunk a szimfonikus áthangszerelésen, de akkor azt láttuk, hogy egyikünket sem motiválja a dolog, senki nem volt annyira lelkes.
V.I.: Volt még egy olyan ötlet is, hogy akkor írjunk mi egy szimfonikus művet, de aztán beugrott hogy vegyünk elő valamit, amit átdolgozunk, és azt beleépítjük a Parazol műsorába. Persze, az első körben eszünkbe jutott az Illés Human Rights albuma, de azt valahogy nem éreztük kellőképp magunkénak, nem is tudtuk beleilleszteni egy nagyobb egységbe. És akkor jutott eszünkbe, hogy hoppá, legyen a Syrius The Devil’s Masquerade című lemeze!
Fotó: Horváth Péter Gyula
Iván, ebben a zenei produkcióban hol a te helyed?
V.I.: Hát, jó kérdés! Minden kompozícióra jellemző, hogy kb. 70% a zene, 30% az ének… De nem csak arról szól az est, hogy kiállunk a színpadra és lezenéljük a műsort. Készítettünk díszletet, van a produkciónak dramaturgiája, van egy története, és ezek megvalósításában nekem sok dolgom van.
Mi ez a bizonyos történet?
A Syrius zenekar sztoriját mondjuk fel, egy leegyszerűsített analógiája alapján megyünk végig a korszakaikon, a beat-periódus, utána jön a „Jelenések könyve”, azaz Az ördög álarcosbálja… A harmadik blokk pedig ausztráliai ténykedésük dolgozza fel, és ad képet arról, mi volt a Syrius munkásságának katarzisa.
Fotó: Horváth Péter Gyula
Mi az a hozzáadott kreatív többlet, amitől nem a kőbányai rocksuli vizsgaelőadása lesz a dolog egy Hungarian Pink Floyd showba oltva?
B.M.: Ha egy számot rögtön sikerül jól megszólaltatnunk, akkor csak apróságokat teszünk hozzá, de ha idegenebb tőlünk, akkor azt a képünkre fazonírozzuk. Annyit próbálunk és gyakorlunk, hogy amikor több órás gitározás után kimegyek az emberek közé, sokáig nehezen találom a helyem… Kevés Syrius-dalban van gitár, de mi „belekényszerítjük”, persze csak oda, ahol ízlésesen hat. Sokszor már ez új ízt ad a dolgoknak.
V.I.: A Syrius nagyon fontos összetevője a Ráduly és a Baronits párosa. Ugyebár a hangszerelést telerakták fúvósokkal, és az viszi a gitár helyett a szólamokat. Nálunk is lesznek fúvósok, de nem mindenhol, ahol eredetileg van… A fúvósok szerepét sokszor átveszi a gitár és a Parazol-dalok esetében – mert azok is beépülnek a műsorba – a gitár szólamát fúvósokra cseréltük. Azaz: Parazol-dalok Syrius-féle felfogásban szólalnak meg.
A koncertet rögzítitek, és megjelenik egy limitált kiadványon? Lehetne egy film belőle Sohavégetnemérős hesteg Syrius…
V.I.: Jó lenne… Lévai Balázzsal egyébként már ezer éve gondolkodunk valamin, de nem volt még az ötletekben akkora kirobbanó energia, hogy végig is vigyünk. Valamilyen formában, talán kislemezen megjelentetünk néhány dalt.
B.M.: Valamilyen utóélete biztos, hogy lesz a dolognak, arról nem beszélve, hogy a koncertet rögzíti a MÜPA, illetve az anyag azt hiszem az MTVA tulajdona lesz, így talán egyszer leadja majd a tévé.
Fotó: Horváth Péter Gyula
A meghívón, a plakátokon és a díszletben is megjelenik az album artworkje…
V.I: A Syrius-féle arculatba trükkösen mi is benne vagyunk, szóval próbáljuk a saját képünkbe formálni a dolgot, miközben lesz díszlet is, amivel megidézzük a Syriust és a hetvenes évek elejének világát.
Hallották a még élő a tagok a produkciót? Kértetek tőlük tanácsokat?
Találkoztam egy lánnyal, Wágner Sárával, aki a Syriusból írja a szakdolgozatát, tőle kaptam meg a dalszövegeket. Ez azért is volt fontos találkozás, mert Az ördög álarcosbálja szövegeit sehol nem találod meg, és Jackie pedig sokszor elég egzotikusan beszélte az angolt, nem voltam benne biztos, hogy mit énekel… Ő ismerte Ráduly Misi bá’-t, és ők ketten nagyon sokat segítettek… Ráduly például az egész keretbe foglalásával. Azt mondta, hogy nekik nem volt különösebben nagy csalódás, hogy Ausztráliából vissza kellett jönniük. Miután felvették a lemezt, csak sok év múlva hallgatta meg újra… Mindenki ment tovább a saját útján, ő például kiment a Berkeley-re, mivel nyert a Montreux-i Jazz Fesztiválon egy képzést, Jackie Ausztráliában futotta a köreit, Baronitsék megcsinálták aztán a Széttört álmok lemezt, a Syrius folytatását Tátraival…
És színpadra hívjátok például Rádulyt?
V.I.: Nem, mert azt szeretnénk, ha ez a buli most a fiatalokról szólna. Olyan ízt szeretnénk beletenni, amit még nem láttunk a Syriust érintő előadásokban. Nehéz hozzányúlni a Syriushoz, és a fejünkben van egy elképzelés, hogy kik ők, milyen kiállású emberek voltak, milyen zenével.
Mi az a Syrius-élmény, amit át akartok adni?
BM: Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatom, hogy szeretnénk, hogy ugyanolyan menőn megszólaljanak most a dalok, mint ahogy megszólaltak akkor. Ezzel most keményen megdolgozunk, ezért legközelebb csak Ramones-esteket csinálunk (nevet). Szeretjük a klasszikus és a progresszív rockot, a garázs rockot, a punkot, ezekből mind merítünk. Az, hogy nem jelentenek korlátokat nekünk a különböző alműfajok nagy erősségünk szerintem, ezért is tudunk létrehozni egy ilyen különleges estét. A hangtechnikusunk Pálfi József ’Spulni’, ő fogja keverni ezt a koncertet is. Ő többek között az Omegát hangosította, szóval úgy fog megszólalni a dolog, ahogy meg kell szólalnia.
V.I.: Ezek a zenészek annak idején baromi cool arcok voltak. Nem akartak világhírű rocksztárok lenni, mint mondjuk az LGT, kiálltak, lazák voltak és egyszerűen csak zenéltek.
Nem érzitek úgy, hogy ez a projekt megakasztja a Parazol fejlődési ívét, hogy túl sok idő megy el a gyakorlásra, miközben új számokat is kéne írni….
B.M.: Nem, sőt azt érezzük, hogy pozitívan hat ránk. Egyre jobban játszunk élőben, tágítja a tudatunkat, és már most olyan energiák szabadulnak fel bennünk, amin mi is meglepődünk. Megtanultunk izagán figyelni egymásra.
V.I.: Úgy játszottunk Debrecenben másfél órát, hogy észre sem vettük.
A hetvenes években éltek… hogy lehet, hogy Iván lábán egy 50 éves zokni van… Előfordult, hogy valami megbillentette már a tér-idő kontinuumot, és hirtelen 1972-be kerültetek…
V.I.: Szóval, hogy olyan óvszert használok-e, amit előttem Révész használt volna ’76-ban? Nem!
B.M.: Egy gimnazista lány csinált velem egy interjút, ő mesélte, hogy a szülei sok LGT-koncerten voltak, és hogy milyen nagy élmény neki, hogy ő most a mi koncertünkön tapasztalhat meg olyan dolgokat, amilyeneket a szülei a hetvenes években.
V.I.: A történelem ismétli önmagát, hiszen a hatvanas évekbeli bandák odáig voltak Muddy Watersért, és Keith Richards is mennyire bírta, hogy néha együtt játszott a nagy öregekkel! Ez a fajta rajongás az inspirációk irányába hat, és nagyon jó, hogy sok nagyszerű zenész még körülöttünk van… És persze, 2016-ban élünk! Meg is őrülnénk attól, ha a Sanzonbizottságnak kéne elküldeni a dalszövegeinket! Akkor azt mondanám nekik, hogy a kurva anyátok, nem írom át a szöveget, inkább megyünk Ausztráliába!
Vezető kép: Horváth Péter Gyula