Újcirkusz-produkciók, színházi előadások, könnyűzenei koncertek, gyerekműsorok a Müpa Sátorban és jégpálya is várja a közönséget a december 2-án, szombaton nyíló Müpa Kultúr Kültéren.

MTI

Káel Csaba, a Müpa vezérigazgatója az intézmény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a Müpa Sátorban hétközben délután és este fiatal és felnőtt közönségnek szóló produkciókat mutatnak be, hétvégén napközben pedig családi és gyermekprogramokat. “A Müpa nemcsak kulturális központ, hanem különböző művészeti ágak és generációk találkozóhelye” – mondta, hozzátéve, hogy ezen a speciális helyszínen, a sátorban is szeretnék tükrözni a Müpa műfaji sokszínűségét.

Mint mondta, a hazai produkciók mellett nemzetközi társulatokat és vendégeket is meghívtak. Kiemelte: a Müpa melletti parkolóban felépült sátor nyitóelőadása a Bandart Ann-droid – Egy robotlány karácsonya című produkciója. A programok között van a Recirquel Újcirkusz Társulat, a Fauna Circus és a Losers Cirque Company előadása, továbbá a Jazzation, Takács Nikolas és Szőke Nikoletta koncertje is. A hétvégi programban szerepel a Kaláka, a Kolompos Együttes fellépése, a PASO pedig karibi hangulatú gyerekbulit tart.

A Recirquel Újcirkusz Társulat Cirkusz az Éjszakában című előadása mellett gyerekeknek készített matiné műsorral is jelentkezik, amelyben bepillantást enged az újcirkusz világának kulisszái mögé. A Fauna Circus kortárs cirkuszi társulat Fauna című darabját mutatja be, amelyben a nemzetközi csapat az akrobatikát ötvözi a fizikai színházzal, valamint az élő zenével. A színészekből, akrobatákból, illetve táncosokból álló cseh Losers Cirque Company Összeomlás című látványos produkcióját mutatja be a Müpa Sátor körporondján. A hétvégi programok között szerepel még a Kultúrpart-advent, Kálloy Molnár Péter és a Modern Art Orchestra pedig családi dzsessz-színházzal készül.

A Müpa Sátorban december végéig láthatók produkciók, az épület előtt megtalálható 400 négyzetméteres jégpálya január 28-ig várja a korcsolyázni vágyókat. Az átriumban az interaktív zenedoboz, a Müpa Hangjáték ünnepi kiadásával népszerű karácsonyi dallamokat lehet megszólaltatni december végéig. A jégpályára a helyszíni jegypénztárban lehet karszalagot váltani, de a Müpa és a Müpa Sátor rendezvényeire, valamint a Ludwig Múzeum kiállításaira szóló belépővel egy alkalommal ingyenesen használható.