Máricus 27-e van, ez a nap a színház ünnepe, a színházi világnap, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet – és tágabb értelemben a kultúra – fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. A Nemzetközi Színházi Intézet minden évben a színházi világ egy jelentős személyiségét kéri fel, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára. Az idén Isabelle Huppert fogalmazta meg gondolatait, aki arról ír, hogy a színház mindig újjászületik, átível téren és időn, a kortárs művek az elmúlt századok alkotásaiból is inspirálódnak. De a színház sokszor önmagából merít ihletet. Rengeteg film, színdarab, zenés játék született, amely magáról a színházról, a kulisszák mögötti világról, a színészek világáról szól. Összegyűjtöttünk néhányat, válasszon magának mindenki egyet mára, a Színházi Világnap tiszteletére.

LEIRER TÍMEA – 061.hu

A zenés színház világának talán legjellemzőbb darabja, mely a színház kulisszái mögött játszódik, az Operaház fantomja, amelyből több filmváltozat is készült. Andrew Lloyd Webber musicalje a francia Gaston Leroux regénye alapján készült, 1986-ban mutatták be Londonban, és azóta is műsoron van. A mű főszereplője az Operaház fantomja és Christine. A fantom az operaház alatt él, mert az arca eltorzult, és nem mutatja meg magát senkinek. Egy zenei zseni, akit gonosz szellemnek hisznek, és aki gyakran megijeszti az alkalmazottakat, zongorajátékával. A fantom, aki önmagát Eriknek nevezi, megismeri Christine-t, és elkezdi énekelni tanítani az öltöző falán keresztül, anélkül, hogy mutatkozna. Beleszeret a lányba, egy nap előjön a rejtekhelyéről, Christine-t a földalatti „lakásába” viszi, és a lány meglátja az arcát. A „titok” felfedése nem maradhat következmények nélkül – indulnak a bonyodalmak…

A mulatók világának színeit mutatja be sajátos zenei világba helyezve a történetet a Moulin Rouge! 2001-ben bemutatott filmmusical, melyben Nicole Kidman és Ewan McGregor is megcsillantja ének- és tánctudását. A sztori alapvetően az ifjú költő Christian és a környék legkedveltebb kurtizánja, Satine szerelmét meséli el, rengeteg dallal, tánccal, színes ruhával, tüllel és csillogással. Bár a környezet kicsit művinek tűnik, a francia mulatók hangulatát mindenképpen visszaadják a ragyogó díszletek és látvány, amelyek az Oscar-díjat is kiérdemelték. A film zenéjét külön is érdemes meghallgatni, igazi sztárparádé, Pinktől Christina Aguilerán át Bonoig.

 Ha a kulisszák mögötti világról beszélünk, ki lehetne megfelelőbb ennek bemutatására, mint maga Charlie Chaplin? A Rivaldafény Chaplin egyik utolsó filmje, 1952-ben készült. Már nem az a kezdetei hóbortos vígjáték, sokkal inkább súlyos dráma. Ebben az önéletrajzi ihletésű filmben, Chaplin Calverot alakítja, aki egy kiégett, egykor híres humorista, egyedül él egy bérlakásban, s bánatát alkoholba folytja. Egy nap, mikor éppen a kocsmából támolyog haza, éppen időben érkezik, hogy megmentse Terry-t, az öngyilkosjelölt balerinát. A film kettejük kapcsolatáról szól, de a komikusok legnagyobb félelmét is előhozza: mi van, ha már nem nevetnek rajta… Chaplin, mint oly sok filmjénél itt is író-rendező egyszerre, és még a zenét is ő szerezte. Ez az egyetlen filmje, amit az Amerikai Filmakadémia tiszteletbeli Oscarral jutalmazott 1973-ban.

 A Mindent Éváról című színdarabot többször játszották már a budapesti színházak. A történet hálás témát dolgoz fel: mi történik, ha egy rajongó bejut a kulisszák mögé és közelebbről is megismerheti a kívülről oly csillogónak tűnő bennfentes színházi világot? A filmben – és a színdarabban – a lelkes színházrajongó, Eva Harrington kitartóan minden este ott várja kedvenc színésznőjét, Margót a művészbejárónál. Egy nap szerencséje lesz, bejuthat a vágyott szentélybe, a nagy színpadi sztár öltözőjébe, és megismerheti az ünnepelt csillagot, a népszerű házi szerzőt, a rettegett kritikust, és Thália szentélyének többi szereplőjét. A színdarab egy 1950-ben készült filmen örök klasszikussá vált: Bette Davis főszereplésével ma is a filmtörténet egyik legemlékezetesebb alkotásaként tartják számon.

Szintén nagy sikerrel futott színdarabként Producerek című komédia, melynek alapja egy Gene Wilder főszereplésével készült 1968-as amerikai film, Mel Brooks rendezői pályafutásának első alkotása, amelyből 2005-ben egy remake is készült Matthew Broderickkel és Uma Thurmannel.  A jól ismert, és Magyarországon is bemutatott Broadway musical a film alapján készült. A sztori szerint Max Bialystock színházi producer állandó anyagi gondokkal küzd, a csőd szélére kerül, ezért sürgősen megoldást kell találnia a helyzetre. A mentőötlettel Max excentrikus könyvelője, Leo Bloom, áll elő, aki szerint egy bukásra ítélt, drága darabot kell készíteniük, amelynek költségvetését elsikkasztják. A darabbal akkor keresnek a legtöbbet, ha megbukik, ezért szerződtetnek egy balfácán rendezőt, a főszerepet pedig egy megbízhatatlan színésznek adják. A bemutató azonban nem alakul tervszerűen, ugyanis a színdarab hatalmas sikert arat, Max és Leo pedig ismét bajba kerül.

 Az All That Jazz – Mindhalálig zene  című film egy különleges, semmihez sem hasonlítható zenés film. Rengeteg dal, tánc és show elem színesíti, tele van romantikával és érzelemmel, mégsem illeszkedik a hollywoodi musical világba. A filmet Bob Fosse rendezte, 1979-ben. A filmet a Cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma, az 1980-as Oscar-díjátadón pedig a legjobb zenének, látványtervezésnek, jelmeznek és vágásnak járó szobrocskával jutalmazták. A Mindhalálig zene főszereplője, Joe Gideon, korábban fantasztikus és sikeres musicalrendező, táncos, koreográfus, a Broadway ünnepelt csillaga volt. Mostanra már inkább középszerű, de még mindig rendületlenül kapaszkodik a hírnévbe. Egy művész, aki mindig ezer fokon ég és a mindent feláldoz a sikerért. A színházi világ nem túl felemelő oldalának bemutatása mellett valódi emberi és művészi átalakulást mesél el a film, fülbemászó zenék kíséretében.

 A francia színházi világ ihlette filmek között találunk olyat is, amely nem a mulatók világáról szól. Az utolsó metró egy 1980-ban bemutatott francia romantikus filmdráma, François Truffaut kritikus, filmrendező és forgatókönyvíró nagyjátékfilmje, Catherine Deneuve és Gérard Depardieu főszereplésével. A német megszállás alatt, Párizsban játszódó film címe egy praktikus kényszerű helyzetre utal: az idő tájt úgy kellett megválasztani a színházak és előadótermek műsorkezdését, hogy az előadás után a nézők és a személyzet még elérjék az utolsó metrót, mielőtt a kijárási tilalom elkezdődik. A színház igazgatóról mindenki azt hiszi, elmenekült az országból, pedig valójában a pincében bujkál, felesége az ő tanácsai alapján rendezi a darabokat. Az igazgató a színpad alatti zugból hallgatja az előadások próbáit, ez alapján instruálja asszonyát. Sajnos nemcsak a darabot hallja, hanem azt is megérzi, hogy a nő beleszeretett az egyik fiatal színészbe. A jelentős közönség- és kasszasikert aratott, s többségében pozitív kritikával fogadott alkotás 1981-ben, a 6. César-gálán tizenkét jelöléséből rekordmennyiségű, tíz díjat sepert be.

Magyar alkotások között is találni olyat – nem is akármilyet – amely a kulisszák világának sötét bugyraiba repíti a nézőket. A Mephisto 1981-ben bemutatott színes, magyar-német-osztrák nagyjátékfilm, Szabó István rendezte Klaus Mann azonos című regénye alapján, 1982-ben a magyar játékfilmek közül elsőként elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. A történet az 1920-as években játszódik. A hamburgi színház társulatának tehetséges színészében, Hendrik Höfgenben mérhetetlen karriervágy ég, magas rangú politikai támogatóra lel, és karrierje meredeken ível felfelé. A Berlini Állami Színházban kap szerződést, ahol végre eljátszhatja álmai szerepét, Mephistót. Ezzel megkezdődik feltartóztathatatlan karrierje, épp az idő tájt, amikor a nemzetiszocialista párt hatalomra kerül. Már nincs szüksége a régi emberekre, emelkedése során megtagadja a múltját, sorra elárulja társait, és fokozatosan behódol a náci hatalomnak. Klaus Maria Brandauer és Cserhalmi György kiváló alakítása teszi teljessé a filmet.

A Szerelmes Shakespeare című film – melyet színpadra alkalmazva nemsokára bemutatnak Budapesten, a Madách Színházban -, talán az egyik legnépszerűbb színházi világról szóló klasszikus. A Joseph Fiennes, Gwyneth Paltrow és Judy Dench főszereplésével készült film William Shakespeare és Viola de Lesseps, a gazdag kereskedő lányának tiltott szerelméről szól.  A londoni színházi élet ifjú titánja alkotói válságban szenved, semmilyen épkézláb ötlet nem jut az eszébe. Akárhogy sürgetik a mecénások és a színházigazgatók, képtelen folytatni legújabb darabját. Leginkább múzsára lenne szüksége. Amikor megismerkedik a gyönyörű Lady Violával, nyomban szerelemre gyullad iránta. Az ihlet visszatér és William a maga érzelmét szövi új darabja soraiba, Rómeó és Júlia szerelmének történetébe.  Ám a sors közbeszól, Erzsébet királynő parancsára Lady Violának hozzá kell mennie Lord Wessexhez…

A Színházba járó nézők számára talán mindig az a legérdekesebb, ha egy amúgy háttérben dolgozó színházi szakember, egy világosító, egy kellékes vagy egy öltöztető mesél a belülről nézve közel sem olyan csillogó világról. Erre alapoz az Öltöztető, amely eredetileg egy 1980-as Broadway darab. Első filmes adaptációja még 1983-ban készült, 2015-ben pedig a BBC dolgozta fel újra, Anthony Hopkins és Ian McKellen főszereplésével, kettejük jutalomjátéka a film. A történetben egy, a II. világháború idején, bombazápor közepette is működő társulat sokadik előadása előtti nyüzsgésébe nyerünk bepillantást. Lear királyt játszanák, de a címszereplőnek nyoma vész. Öltöztetője próbálja egyben tartani a társulatot, amíg a már idős és kissé bogaras színészóriás össze nem szedi magát annyira, hogy visszataláljon a színpadra. Az öltözők forgatagában játszódó események láttán mi is részeseivé válunk egy előadás zsúfolt előkészületeinek.

Hasonló hangulatban repít a színházi világba – bár egészen más eszközökkel a Kellékes című előadás. A kortárs német darab Parti Nagy Lajos bravúros átiratával, tulajdonképpen egyetlen hosszú monológ: egy színházi kellékes másfél órás “one man show”-ja. Az alaphelyzet a következő: a nézők egy üres, díszlet nélküli színpadot látnak. Rövidesen egy középkorú, munkaruhás férfi tol be egy kellékes kocsit, s rendezkedni kezd a kellékei között. Annyira el van foglalva a munkájával, hogy csak kis idő elteltével veszi észre a közönséget, s nem érti, hogyan engedhették be a publikumot, hiszen a mai előadás elmarad! A kínos helyzetet megoldandó a színház menedzsmentjének intézkedéséig megpróbálja a publikumot szórakoztatni. A darabot e napokban is nagy sikerrel játssza a Pesti Színház, Kern András főszereplésével.

fotók:pinterest.com, allfilm.com, hollywoodreporter, Pesti Színház
vezető kép: Matt Humphrey, Shakespeare’s Globe