Este színházba mentem. Fel, a hálóba, a gépemmel meg egy pohár borral. Mert máshogy most nem lehet. Karantén van. A jó hír, hogy előadás is van. Csak most másmilyen. Online. A helyszín: TRIP Hajó, a darab: Az ember tragédiája.

MM – 061.hu

– Mit nézel ma?
– Az ember tragédiáját.
– Mikor kezdődik?
– 7-kor, tudod, színház.
– Kell valami?
– Nem kösz, van minden: takaró és egy pohár vörösbor. A gyerekeket addig fürdesd meg, légyszi!

Minden elrendezve, 18.55-kor már pattanok is a gép elé. Macinaci, papucs, karanténkonty – így se voltam még színházban…Izgalom azért van bennem: kapok-e, kaphatok-e egyáltalán színházi élményt a laptopomon keresztül. Hamarosan ez is kiderül. Mindenekelőtt néhány praktikus tanács azoknak, akik online színházazásra adják a fejüket:

  1. Próbáljuk meg kizárni a külvilágot, és maradjunk egy helyben. Ne menjünk ki a konyhába utántölteni, ropit, csipszet kinyitni, stb., hiszen a színházban sem járkálunk ki-be.
  2. Halkítsuk le a telefonunkat, akárcsak a színházban.
  3. Halkítsuk le a messengert, ne nézegessük a barátoktól kapott üzeneteket előadás közben.
  4. Kisgyerekes család esetén javallott a fülhallgató használata, továbbá, amennyiben zárható szobánk ajtaja, bátorkodjunk elfordítani a kulcsot a zárban.
  5. Az élő közvetítés alatt ne figyeljük a bal felső sarokban lévő kis ikont, amely azt jelöli, hányan nézik épp az előadást.
  6. És végezetül: Tegyük félre a prekoncepcióinkat.

Ezek alapján már lehet sejteni, az online színházazás nem könnyű műfaj sem az előadóknak, sem a nézőknek. Egyrészt, a színészeknek fogalmuk sincs, hányan követik az előadást, 24-en, 224-en, vagy 2244-en, ráadásul „megfogható”, átélhető színházi élményt kell adniuk úgy, hogy épp a legfontosabb hiányzik: a közönséggel való együttlégzés. Nincs visszacsatolás, nincs felnevetés, nincs beszédes csend. A színész ezekre a finom jelekre figyel és reagál rájuk, tudja, érzi, mi a jó, mit szeretnek a nézők, és mi az, ami kevésbé működik. Erre itt most nincs lehetőség. Két dologban bízhatnak: a jó rendezésben és a jó ritmusú játékban. Na meg a nyitott nézőben.

A Trip Hajó igazgatója, Magács László gyorsan reagált a járványügyi veszélyhelyzetre, március 13-án megalapították az Első Magyar Karantén-színházat – a cél az volt, hogy lehetőséget biztosítsanak arra, hogy a nézők otthonukban, biztonságos környezetben, élő Facebook-közvetítésen keresztül lehessenek részesei egy-egy előadásnak. Nem már meglévő előadásokhoz nyúltak, szerettek volna olyan programot összeállítani, amely a jelenlegi helyzetre reagál. Így kerülhetett a repertoárba a Merlin Színház 2008-as magyar nyelvű ősbemutatója nyomán készült Dennis Kelly-darab, az After the End, Ingmar Bergman Jelenetek egy háztartásból című drámája, vagy Madách Az ember tragédiája című remekműve (visszanézhetők ITT). Új nézőpontok mentén, friss gondolatisággal dolgoznak ezek az előadások, a mostani kifacsarodott helyzetben mindegyik egészen más értelmet nyer.

Az ember tragédiája rövidítve, hármas szereposztásban volt látható élőben a TRIP Facebook-oldalán – Staub Viktória, Baki Dániel és Georgita Máté Dezső vállalkozott arra, hogy másfél órában összefoglalják a magyar irodalom egyik legnagyobb és legmeghatározóbb művét. Ez már önmagában kihívás, ráadásul a monumentális kérdéseket taglaló művet rend szerint monumentális díszletek között adják elő, nos, ez ebben az esetben sem cél nem volt, sem a körülmények nem tették lehetővé. Három színész, két létra – írta egy kommentelő az előadás videója alá, és valóban: a díszlet mindössze két létra, amelyek hol a tudás és a halhatatlanság fái, hol pálmák, hol dívány a római szín züllött tivornyájában.

Az interakció végig nagyon hangsúlyos az előadásban, az athéni színnél például arra kérik a nézőket, hogy sírós vagy mérges szmájlival jelezzék, Staub Viktória “fúj”-olása vagy Baki Dániel “Halál!” – üvöltése kapjon zöld lámpát a darabban. Többször kiszólnak az előadás közben, és folyamatosan reflektálnak a vírushelyzetre is: amikor ölelkezniük kellene, megállnak, lebeszélik magukat a fizikai kontaktusról, majd előkerül a fehér gumikesztyű is, a továbbiakban abban játszanak. Jó ötletnek bizonyul – nem mellesleg nagyon humoros is -, hogy Madách nehéz szövegét egy-egy szín vagy jelenet megmagyarázásával tesznek könnyedebbé, befogadhatóbbá. Ádám, Éva és Lucifer egymással összevitatkozva szólnak ki a nézőhöz, bontják ki a sorok között megbújó értelmet, így tényleg sikerül ügyesen aktualizálni az 1860-ban íródott művet. Az előadás egyik legerősebb jelenete, amikor Staub Viktória egyedül adja elő a tizenegyedik, londoni színt annak mind a huszonhárom szereplőjével.

A darab, a mostani helyzetre történő utalásaival, kreatív megoldásaival valóban működőképes, és szuper, hogy legalább ilyen módon kaphatunk morzsákat az eredeti élményből, mert ezek inkább csak morzsák, nem pótolják a “face to face” színházazás élményét. Egyszer majd megnézem ezt a darabot igazi otthonában is. Erre bizonyára lesz lehetőségem. Egyszer… Amikor minden visszatér a rendes kerékvágásba. Talán szeptemberben.

Fotók: tripart.hu