Idén 100 éve, hogy befejeződött az első világháború. A jubileumra emlékezve Andrási Attila író-rendező egészen különleges nézőpontból veszi szemügyre az 1918-as esztendőt, amely mérföldkőnek számít a magyar történelemben. Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház március 18-án este mutatja be az új darabot a fővárosban, a Duna Palotában. A társulat Tizennyolc című előadása a nagy háború utolsó évében játszódik, és eleink egykori közös hazájának, a Magyar Királyságnak utolsó három napját mutatja be.
 
MTI
 

Szabadkán születtem, Délvidéken – mondja az író-rendező. – A magyar történelmet tanultam, egészen az I. Világháborúig. Ott megállt a világ, megállt a tananyag, eltűnt minden magyarázat, csend ült el minden tanáron, minden osztályon, minden gyermek mindenre kíváncsi izgága lelkén – sorolja az Udvari Kamaraszínház vezetője. – Sok minden történt abban az évben, ami előrevetíti a két évvel későbbi trianoni békediktátumot, és ezek a kérdések azóta is foglalkoztattak. Ezért is írtam meg a Tizennyolc című drámát – teszi hozzá Attila. Szerelem és szenvedélyek, ármány, gyűlölet és halál, fondorlat és megbélyegzés szálain fut az izgalmas cselekmény, amely egyéni sorsokon keresztül eleveníti fel 1918 októberének utolsó három napjának megrázó történéseit. 

– Szerettem volna megmutatni, hogyan jutott el egy olyan közösség, mint a magyar, amely oly sok évszázadon keresztül szinte folyamatosan fegyverrel védte hazáját, egy sorsdöntő háború végén az önkéntes önlefegyverzésig, a pacifizmusig, majd a nemzeti önpusztításig – magyarázza a rendező  Szembesítem a nézőket azzal, hogyan uralkodott el a vakság, amely megakadályozta a tisztánlátást. Azt a tisztánlátást, amely egyértelművé teszi, hogy nem csak a háború a politika folytatása más eszközökkel, de a háború utáni béke is a háború folytatása. A darabban olyan színészek szerepelnek, mint: Boros Ádám, Dóczy Péter, Incze Máté, Kákonyi Tibor, Kálló Béla, Krizsik Alfonz, Lénárt László, Pelsőczy László, Stelly Zsófia, Szorcsik Kriszta.

Kép: MKUK