Lassan ébrednek a szexuális visszaélésekkel vádolt zenész munkatársai, de lassan teljesen magára marad. Mintha eddig semmit sem sejtettek vagy hallottak volna, R. Kelly három közeli munkatársa is otthagyta, miután új lendületet kapott egy dokumentumfilm által a zenész elleni támadássorozat.

R. Kellyt ugyanis régóta azzal vádolják, fiatal lányokat, kiskorúakat képezett ki szexrabszolgának. Most otthagyta Linda Mensch, eddigi ügyvédje, Diane Copeland, aki személyi asszisztense volt, és Trevian Kutti sem ügynöke többé. A felmondások azután zajlottak le, hogy a BBC leadta a Szex, lányok és videokazetták című dokumentumfilmjét, ami után rengeteg zenész kikelt R. Kelly ellen.

Mint ismert, az amerikai elődó állítólag háziállatként tartotta a nőket egy szexbörtönben. Legalábbis ezt állítja most egy volt barátnője, aki szerint volt velük összezárva olyan, 14 éves lány is, akit az énekes maga trenírozott évekig, hogy neki megfelelő módon viselkedjen az ágyban. 

R. Kelly volt barátnője, a 34 éves Kitty Jones a napokban számolt be azokról a borzalmakról, amelyeket a saját bőrén tapasztalt meg az énekessel folytatott két éves kapcsolata során. A nő többek között azt mondta, hogy legalább tíz alkalommal kellett részt vennie csoportos közösülésben, amelyben természetesen Kelly is tevékeny részt vállalt. A többi résztvevő pedig az ott tartott, ilyen-olyan körú nők voltak. Kitty Jones a helyet szexbörtönként írta le a BBC Three dokumentumfilmjében. A nő azt mondta, volt olyan is, hogy belépett a szobába egy fiatal lány, aki négykézláb mászott oda hozzá.

Miközben a lány közelebb kúszott a nőhöz, hogy orálisan kielégítse, R. Kelly elmondta róla, hogy 14 éves kora óta trenírozza, hogy megfelelő módon viselkedjen az ágyban. És közben állítólag azt is mondta róla, hogy ő az én k.baszott háziállatom. A dokumentumflim egy részlete az Independentre is felkerült, azonban ebből nem derült ki, hogy a 14 éves kora óta valószínűleg fogva tartott lány hány éves volt, amikor ez a dolog történt. Az énekes a nő elmondása alapján „természetesen” kamerával rögzített minden hasonló jelenetet.

Forrás: hvg.hu