Szíven túliak társasága – A Beatles Beatles Sergeant Peppers Lonely Hearts Club Band című lemezének ünnepi kiadásáról

50 éve jelent meg a poptörténet egyik kulcslemeze, a Beatles Sergeant Peppers Lonely Hearts Club Band című víziója, ami hogy kell, újra megjelent, ezúttal egy stereo remix verzióban, ami persze úgy szól, mintha mi is benn lettünk volna 1966 végén és 1967 elején velük a stúdióban, sőt, mintha ugyanazokat a drogokat is használtuk volna velük. Az élmény olyan, mint amikor egy ismert fekete-fehér filmet hirtelen színesben látunk, arról nem beszélve, hogy a Sergeant Peppers a popkultúra talán legszínesebb, legváltozatosabb lemeze.  

PZL- 061.hu

Csodálatos lemezszaporításuknak köszönhetően itt a remaszterizált, évfordulós Sergeant Peppers, ami ugyebár 50 éve jelent meg, és ez azért is felfoghatatlan, mert ha 1967-ből fejtenénk vissza 50 évet 1917-et kapnánk, amikor még javában zajlik az első világháború, és a bolsevikok csak készülnek a nagy svindlire. A Sergeant Peppers Lonely Hearts Club Band, mely a pop összegző hangtára, később számos zenekar iratkozott be ebbe a szokatlan ornamentikájú könyvtárba és kölcsönzött ki innen könyveket. Csak a borítóról (Robert Fraser és McCartney közös munkája, a terveket Peter Blake, a fotót pedig Michael Cooper készítette) szakdolgozatok és disszertációk sora született. 

Számosan vannak, akik ezt a lemezt tartják a nyugati kultúra pop-kulturális csúcsteljesítményének, és kétségtelen, hogy az album maga a pop innováció, a szerkezet, a koncepció, a stúdiótechnológia és a több, mint több, mint 70 híres ember szerepeltető art-work vonatkozásában is. A fiúk felfedezték maguknak a Hammond orgonát, és számos, a popban addig nem igen használatos hangszerrel ismerkedtek meg, a lemezen hallhatóak réz- és fafúvósok is, McCartney tobzódott a zenei imitációkban. Bevetették a wah-wah pedált és a fuzzboxot is, Macca basszus szólamait is új technikával rögzítették: közvetlen a keverőpultba futott a jel, így a hangszer nem simult bele a ritmus szövetébe, feltűnőbb a jelenléte. 

A négysávos technikát a hangmérnökök megsokszorozták, így a zenekar egy imitált 8-12 sávos térben dolgozhatott. Bevezették az ADT (automatic double tracking – automatikus duplázás) technikát is, mellyel jobb hangminőséggel dolgozhattak. A lemez egy 16 kHz frekvenciájú hanggal ér véget, melyet csak a kutyák hallanak meg. Az összeesküvés-elméletek hívei szerint Lennon ezzel üzent az ufóknak, a Jóistennek és a KGB-nek. A sokszólamú hangszerelés az olyan dalokban ér a csúcspontra, mint a klarinétegyüttessel rögzített a When I’m Sixty-Four, de szinte minden felvételben vannak visszafelé lejátszott hangok, effektek, zengetők. És ott van a másik, cirkuszi hangulatban fogant dal, Lennon Being for the Benefit of Mr. Kite! című száma, melyhez gőzorgona hangját is rögzítették, majd a szalagot össze-vissza vágták, ragasztották,mégis az eredmény meglepően ügyesen simul az esztrád jellegű felvétel egészéhez.