Első alkalommal rendezik meg a Szlovén Filmnapokat a fővárosi Toldi Moziban, ahol október 14. és 16. között három szlovén filmet mutatnak be eredeti nyelven, magyar felirattal.

MTI

A fesztivál nyitófilmje Sonja Prosenc első nagyjátékfilmje, A fa című alkotás lesz, amely három szemszögből meséli el ugyanazt a történetet. A nem lineáris narráción keresztül lassan kibontakozó családi tragédiáról szóló 2014-es alkotást a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon az East of the West versenyprogramban mutatták be. A fa október 14-i vetítésén a rendező is jelen lesz.

Október 14-én és 15-én láthatja a közönség Jan Cvitkovic filmrendező Siska Deluxe című tavalyi alkotását, amely három gyerekkori barátról szól, akik nem igazán tudnak felnőni. Amikor egyikük nagynénje meghal, unokaöccsére hagy egy kis üzletet. A három jó barát azonnal úgy dönt, hogy pizzériát nyit, és ehhez egy titokzatos nőtől kapnak segítséget.

A Szlovén Filmnapok harmadik filmje az Osztályellenség lesz, amelyben egy diák öngyilkosságot követ el, osztálytársai pedig új, szigorú tanárukat okolják a haláláért. A felismerés, hogy a dolgok nem csupán feketék vagy fehérek lehetnek, már túl későn érkezik. Rok Bicek filmje 2014-ben bejutott a Lux-díj három jelöltje közé, valamint elismerést nyert többek között a miskolci Jameson Cinefesten és a velencei filmfesztiválon is.

Fotó: nyugat.hu