Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve alkalmából szükséges volna felállítani a szovjet megszállás áldozatainak központi emlékművét – jelentette ki a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának alelnöke pénteken az M1 aktuális csatorna műsorában.

MTI

Az emlékmű legméltóbb helye a budapesti Szabadság tér, hiszen ott már áll a német megszállás áldozatainak emlékműve – közölte Bognár Zalán. A megvalósítás annál is inkább szükséges, mert a szovjet megszállás nyomán az ország akkori területéről mintegy 900 ezer embert hurcoltak a Szovjetunióba, politikai fogolyként, hadifogolyként és málenkíj robotra – tette hozzá.

Bognár Zalán úgy vélekedett: időszerű volna az ország 47 településen egykor működő 56 szovjet tábor emlékhellyé nyilvánítása is. Hozzátette, hogy csak négynek jelöli helyét emléktábla, és csupán egy helyen áll emlékmű. A téma kutatása azért is időszerű, mert egyre kevesebben vannak azok a túlélők, akik be tudnak számolni a 70 évvel ezelőtt történtekről. Ez azért is fontos, mert a korabeli dokumentáció döntő része megsemmisült – mondta Bognár Zalán.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •