A brit művészet egyik vezéralakja, az indiai származású, de Londonban élő Anish Kapoor szobrász bejelentette, hogy jogi lépéseket tesz, mert Kínában lemásolták Chicagóban álló, Cloud Gate című híres szabadtéri szobrát, amelyre alakja miatt ragadt A bab elnevezés.

MTI

A szobrász közleményben hozta nyilvánosságra szerdán, hogy mélyen megdöbbent a “nyilvánvaló plágium” miatt. Kínai sajtójelentések szerint “a rozsdamentes acélból készült, olajbuborék formájú szobrot” augusztusban leplezik le az olajban gazdag Hszincsiang régióbeli Karamayban. A szobor 2013 óta készül azon a helyen, ahol a város első olajkútja épült. A jelentésekben szereplő fotókon észrevehető a hasonlóság Kapoor szobra és a kínai mű között. Azt nem hozták nyilvánosságra, hogy ki a kínai olajbuborék alkotója.

Kapoor hangsúlyozta, hogy bíróság elé citálja azokat, akik felelősek a plágiumért. “Úgy tűnik, manapság Kínában megengedett más alkotói munkájának ellopása. Remélem, hogy Chicago polgármestere is bekapcsolódik az ügybe. A kínai hatóságoknak fel kell lépniük az ilyen jogsértésekkel szemben és teljes körűen érvényt kell szerezniük a szerzői jogoknak” – fogalmazott a művész.

Kapoor A bab néven híressé vált alkotása csaknem egy évtizede a chicagói Millennium parkban áll. A száztonnás, 10 méter széles, 20 méter hosszú és 13 méter magas alkotás formáját valójában egy higanycsepp ihlette. A szobor rozsdamentes acéllemezekből készült, tükörsima felületén makulátlanul köszön vissza a városi környezet sziluettje. A Chicago egyik idegenforgalmi attrakciójává vált köztéri alkotás körbejárható, de át is lehet menni alatta.