Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

A fotós, aki “arcot adott” a vietnami háborúnak, és ezzel meghatározta a háborúról folyó közbeszédet, nem utolsósorban pedig saját karrierjét is, most visszavonul. Az 1951-ben Huynh Cong Út néven Vietnamban született és Nick Ut művésznéven ismertté vált, Los Angelesben élő fotós 65 évesen mond búcsút a fényképezőgépnek.

MTI

Ő készítette a vietnami háború Pulitzer-díjjal is kitüntetett egyik emblematikus fotóját, amely napalmbombák elől menekülő gyermekeket mutat, köztük egy széttárt karral szaladó, kilencéves mezítelen kislányt. A kép 1972-ben készült, Nick Ut akkor 21 éves volt, és már hat éve dolgozott az AP amerikai hírügynökségnek. Azután lett fotós, hogy a testvérét, aki az AP-nek dolgozott szintén fotósként, 1966-ban a vietkongok lelőtték. A tizenöt esztendős Nick Ut a temetés után elment az amerikai hírügynökség saigoni irodájába, és felvételét kérte a testvére helyére. Először elutasították, mire azt mondta: “nem maradt senkim, most már ti vagytok a családom”. 

Amikor az amerikaiak elhagyták Saigont, Ut – aki a háború alatt háromszor sebesült meg – Tokióba került tudósítónak. Dolgozott az AP fotóriportereként Dél-Koreában, majd később Hanoiban is. A fotó, amelyet a napalm elől menekülőkről készített, világhírű lett, ő viszont nem. 1975-ben érkezett az Egyesült Államokba, és felajánlották neki a választást: letelepedhet a szövetségi fővárosban, Washington DC-ben vagy Kaliforniában.

Akkor döntött a nyugati parti nagyváros, Los Angeles mellett, ahol családjával együtt ma is él. Hollywoodban lett fotós, ahol Marlon Brandót, Michael Jacksont és más hírességeket kapott lencsevégre. A menekülő vietnami kislánnyal, a jelenleg Kanadában élő Kim Phuc-kal évekkel ezelőtt találkozott ismét. Amikor a napokban a Los Angeles-i Sajtóklub kitüntette, Nick Ut így fogalmazott: “egy fotó hatásosabb a bombánál is”.

Fotó: alchetron.com


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •