Szombaton belvárosszerte ingyenes minikoncertek lesznek

Szombaton a belváros nyolc népszerű szórakozóhelyen lesznek ingyenes, klasszikus zenei minikoncertek Budapest napja alkalmából – mondta Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője az M1 aktuális csatornán pénteken.

MTI

Idén második alkalommal rendezik meg, a tavaly nagy közönségsikert aratott, A zene éjszakája – csak klasszikusan elnevezésű eseményt Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 145. évfordulója alkalmából – tette hozzá. Elmondta: a rendezvény célja, hogy a budapestiek rendhagyó, kötetlen formában találkozzanak az amúgy koncerttermekben és operaházakban hallgatott klasszikus zenével. Az előadók ismert művek átiratait játsszák majd 18-24 óra között a Mika Tivadar Mulatóban, a Szimpla Kertben, a Magvető Caféban, a Kék Ló Budapestben, a Jelen Bisztróban, a Mazel Tovban, a Kazimírban, illetve a Három Hollóban – ismertette. Az esemény a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ rendezésében jön létre – fűzte hozzá Bán Teodóra.

Kép: Érdekes világunk

2018-11-16T15:32:18+02:00 2018. november 16.|