Három hónapon át több mint száz programmal, szabadtéri koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal és gyerekprogramokkal várja a közönséget idén az Óbudai Nyár kulturális rendezvénysorozata, amely szombaton a Korok Napja fesztivállal indul.

MTI

Lőrincz Edina, az Óbudai Kulturális Központ ügyvezető igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában elmondta, a tizenhatodik alkalommal megrendezett eseménysorozatnak idén tizenhat helyszín ad otthont. A Korok Napja az ókortól a középkoron át Krúdy Óbudájáig a városrész múltjának több korszakát is megidézi.   A Óbudai Nyár során idén tíz helyszínen rendeznek múzeumi és szabadtéri kiállításokat, és színházi előadásokra is sor kerül, többek között Aquincumban, az Óbudai Társaskörben, valamint a Zichy-kastély udvarán.

 A Fő téren ingyenes koncertet ad a görög The Speakeasies Swing Band és az Óbudai Danubia Zenekar. Ausztriából érkezik a Fatima Spar & Freedom Fries, Argentínából pedig a Tangó sztori című produkció várja a közönséget, de mások mellett fellép Rúzsa Magdi, Csík Zenekar, Óbudai Danubia Zenekar, Roby Lakatos, Malek Andrea, és lesz blues fesztivál is. Pál Dénes elmondta, hogy először vesz részt a programsorozatban; az énekes július 8-án lép fel a New York hangjai című koncerten Vastag Tamással és Bódy Magdival. Lőrincz Edina beszámolója szerint idén okostelefonos applikációt is készítettek, amelynek segítségével könnyen áttekinthető az Óbudai Nyár gazdag programja.