Ismét a kápolna megmentéséért szól a Hercseg-hegy oldalában augusztus 26-án, szombaton a Vas megyei Sitkén a rockfesztivál. A több, mint 30 éve indult sorozat klasszikus hangulatú, őszinte rockfesztivál a Sitkei Kápolna megmentésére és az igazi hazai rockzene ünneplésére – fogalmaznak az alapítók.

MTI

A mai, szinte beláthatatlan méretű fesztiválok világában igazi kuriózum a Sitkei Rockfesztivál, amely a maga megunhatatlan, baráti hangulatával és a hazai zenét éltető közösségével már 1986 óta töretlen népszerűségnek örvend.  Idén a Bagatell, a Red Rockets, a Pair o’ Dice, a Moby Dick, az Ossian, a Lord, az Edda, valamint a Kalapács lép színpadra a fesztiválon, melyre több mint ötezer látogatót várnak a szervezők.

A családosoknak szeretnék megkönnyíteni a részvételt azzal, hogy ebben az évben a 14 évnél fiatalabbak ingyenesen juthatnak be a koncertekre. A polgármester szólt arról is, hogy a fesztivál bevételét az eredeti célnak megfelelően a sitkei kápolna megmentésére fordítják, az épület lábazata továbbra is vizesedik, ezért komolyabb összeget kell szánni a felújítás folytatására.

A sitkei rockfesztivál ötlete Balázs Fecó, a Korál együttes frontemberének nevéhez fűződik, 1986-ban ő hirdetett jótékony célú fellépést a kápolna megmentése érdekében.

fotó:programturizmus.hu